Lofoten

 Előszőr jártam Norvégiában mint igazi turista: busszal, 30 utastárssal és idegenvezetővel. 

A norvég partok olyanok mint a csipke. Számtalan fjord, öböl, hegycsúcs között kanyarog az út. A tájban elszórva bújnak meg a színes házak: svéd pirosak, sárgák, fehérek, drappok. Ha öt ház van közel egymáshoz, az már egy falu. Komolyabb település már tizenöt-húsz házból is áll. Itt érti meg az ember miért olyan szótlanok és távolságtartóak a norvégok. 

Halászattal foglalkoznak, igazi vizi népek. Ma talán többen csak eszik a halat mint ahányan fogják, a jólét és a számtalan út mindenhova eljuttatja a kényelmet. 

A Lofoten szigetcsoport egy a számtalan "csipke" közül. Meseszerű tájai, öblei, és a teljesen "fehér" éjszakái miatt a norvégok is itt nyaralnak. Nagyon sok volt a lakókocsi, a sátor és a hatalmas turistabusz, mint a mienk is: mondhatnánk tömeg volt. 

A fjord neve, ahova hajóval mentünk: Troll. Ez a neve annak a manónak, vagy gonosz törpének aki ha előbukkan és ha nincs jókedvében, sok fejtörést tud okozni az embereknek. Minden szuvenirbolt árult ilyen apró figurákat, hogy hazavihessék a turisták. Mi nem hoztunk, jobb ha nincs ki megtrollkodja a terveinket. 

Alpok Adria - 6

 Újabb három nap Bad Kleinkirchheim környékén: 

1. A "bátorak" 1 200 m-et ereszkedtek a Wöllaner Nock csúcsáról (2 090m) Arriach faluig. 

A könnyített, szelíd túra Arriach környékén haladt: 

2. Speichersee Brunnach - Falkerthaus

Legmagassabb pont: 2 166 m

Emelkedő: 287 m, ereszkedő: 618 m

Az emelkedőnél annyit "csaltunk", hogy kabinnal mentünk fel a tóig. Az út innen is vitt tovább felfele és majdnem elfújt a szél a nyeregben. A Falkerthaus-hoz nagy reményeket fűztünk, de zárva volt aznap kivételesen. Pech, mert mi kivételesen pont aznap jártunk arra. 

3. A férfi szakasz gyönyörű, de nagyon szeles magaslatokat választotta a Speichersee-ig.

Mi, többiek a Millstad-i tavat és környékét választottuk. 

Helyzet

 - Hol laksz fiam? 

- Csömörön. 

- Ajjaj... és ott hol? 

- A Kacérgiliszta utcában. 

- Ne tetézd! 

Csend

 

"Minél jobban ritkulnak a szavak, 

annál jobban sűrüsödik az igazság; 

s a végső lényeg a hallgatás táján van, 

csak abba fér bele."

                                                                                                /Ottlik Géza/

Az olasz Campo Malduli, vagy Malduli mezeje lett a néma szerzetesek első otthona. Innen a név is: kamalduliak. A pápa 1027-ben engedélyezte, hogy életüket a lelki tökéletesedésnek szenteljék, szemlélődjenek, elmélkedjenek. 

Úgy éltek, mint a remeték: egymástól elszigetelve, külön házacskákban. Apró közösségeiknek szigorú rendje volt az imádkozásban, áhitatban és a munkában is, hiszen mindenik házban zajlott valamilyen tevékenység: gyógynövénytermesztés, másolás, írás. Némasági fogadalmukat évente egyszer törhették meg pár napig. Ilyenkor összegyűltek a közösségi házban és hogy valóban beszéltek-e? Ki tudja. 

„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál, szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni.”   /JCF Hölderlin/

Az ember öröktőltől fogva igyekszik felismerni a végső igazságot. Hol keresse? Érzi, hogy valahol, a folyton változó anyagvilágon túl lehet, amit az anyag csak elfed, elrejt, és minél zaklatottabb az ember, annál kevésbé fog rátalálni. Érzi, hogy kell ehhez valami belső béke, derű, valami, ami belül, a szívben van és nem kívül. Valami, amit az ész sem tud felfogni, az érzelem sem tud átérezni mert ezeken is túl van, a lélek mélységes forrásában. Ezt sejtjük mindannyian, noha megfeledkezünk róla, vagy meg akarunk feledkezni róla, hiszen olyan sokfélék vagyunk. Mindig voltak közülünk olyanok, akik felvállalták ezt keresést és nekiszentelték az életüket. De tudja-e valaki a pontos utat, a módszert, a hogyant? Hát ez az, amiről sejtésünk sincs, csak próbálkozásaink vannak. Törekvések, akarások, igyekezetek. 

Így járják a saját útjukat a néma szerzetesek is, és bíznak. Bizalom, hit nélkül sosincs eredmény és talán pont ez az "út" maga! Bármilyen formát öltsön is az élet, ha van bizalom és hit, megszünnek a nehézségek, könnyüvé válnak a próbatételek és az ember szívét beragyogja a tiszta fény. 

Magyarországon Majkon éltek kamalduliak 1770 és 1782 között. 

Kilátó - Semmering

Íme, egykor így nézett ki a 20 silinges, ki emlékszik rá? 

Jó ideje, hogy eltűnt. Az idősebeknek még emlék, a fiatalabbaknak már csak történelem.

Ma egy kilátó örzi a nevét, hogy emlékeztessen a tájra, a helyre ami a pénzt díszitette.  A természet alkotta fantasztikus sziklafalakra és az ember építette technikai bravurra. A viadukt hátán fut a vonat, majd eltűnik a sziklákba vájt alagutak egyikében, hogy újabb viadukton haladjon tovább. 

A 20 silingest már nem húzzuk ki a zsebünkből, ezért Semmeringre kell utazni, valahányszor meg szeretnénk nézni a tájat. Megéri, élőben lenyűgöző. 

Agyagkatonák

 A fürdőszobából elfogytak, így újakat kellet szerezni. 

Az emberem egy igazi gyűjtögető. Valahányszor egy szállodaszobában apró üvegcséket talál, azokat begyűjti és hazahozza. Így került a fürdőnkbe sok apró, különböző formájú üvegcse samponnal, tusfürdővel, vagy testápolóval. Ott sorakoztak a fürdőkád mellett katonásan és fegyelmezetten amíg el nem fogytak, hiszen hasznos kis jószágok ha sport végén zuhanyozik az ember: egyszeri alkalomra szólnak így nem lehet őket elhagyni.  Ezért gyűltek és az utazások számától függően néha jól felszaporodtak. Egy ilyen alkaommal történt, hogy Babi nálunk járt és összecsapta a kezét: "Milyen édes agyagkatonák!" Ezzel kollektíve meg lettek nevezve és a név rajtuk ragadt. 

Az utóbbi években egyre kevesebb gyűlt belőlük, mert a szállodák leszoktak az efajta egyedi csomagolású, egyszeri alkalomra szóló tisztálkodó szerekről. A mindenki-közös szappana, tusfürdője már falba szerelt tartóban van, és ezt, ugye, az ember békén hagyja. 

Az agyagkatonák viszont ragaszkodhatnak hozzánk mert újak kerültek, de már a könyvespolcra. 

Egyenesen Hsziánból jöttek, vagy másként Xi'an, egy múzeumi szuvenir boltból. Ők már állandó "lakók" lesznek nálunk, úgy érzem. 

Hsziánban járt a Rádiózenekar és milyen szerecsés flótások! Megnézhették az első kínai császár síremlékét. Egy részét bár, amit feltártak és megnyitottak a közönségnek. Az emberem végre látta, és megcsodálhatta ezt a mérhetetlen teljesítményt, ami egyetlen ember kíváltságát szolgálta. Csin császárét, aki a sok harc és kegyetlenség után az agyaghadsereg védelmében nyugszik, i.e. 210 óta. 

Bukovina

Bukovinába indultunk, hogy megnézzük végre a festett kolostortemplomokat. Annyian áradoztak róluk, sőt, építészettörténelemből tanultuk is, mint a román építeszeti hagyomány kiemelkedő darabjairól. Eljött az idő, hogy mi is közelről megszemléjük. 

Keletkezésükhöz vissza kell utaznunk az időben a XV-ik, XVI-ik századig,  amikor "megfogan" a Moldvai fejedelemség gyökere - ha lehet ilyet mondani, és megszületik az első jelentős uralkodója. A tatárok már eltűntek, és a gyéren lakott területeken a Magyar királyok egy "puffer-zónát" készültek alakítani a további betörések kivédésére. Talán Máramarosból hívnak be nemesi családokat, hogy megszervezzék a helyieket és ezzel együtt a védelmet. A második, vagy harmadik fejedelem az a Stefan cel Mare akinek a nevét ma is visszhangozzák a tankönyvek és az ünnepek. Ő három kolostort is alapított és ezzel megerősítette területein a vallásos identitást, az ortodoxiát. 

Rákerestem, hogy milyen nyelven beszélhetett Stefan cel Mare? Es milyen nyelven beszélhetett a népe? Egyszóban így határozzák meg: modovaiul beszéltek és ez sokfélét jelenthet. Mindenekelőtt valami szláv nyelvet mint a rutén, az ukrán, a lengyel és talán latint használtak az adminisztrációban. Eszerint a népek többsége szláv gyökerű volt, amit a moldvai beszéd dallama ma is őriz. A vallás viszont nem volt ilyen egyértelmű, és ma is jelentősebb katólikus közösség él itt, ezt komoly katólikus templomok jelzik. 

  Kezdjük Putnán, ahol Stefan cel Mare sírja is van. Itt hiányzik a külső festés, valami folytán menthetetlenül megsérült.

A kolostorok erődítettek, fallal vannak körülvéve. A külső festést messze kiugró eresz védi. Mind: Voronet, Sucevita, Arbore, Moldovita ilyenek. 

Az ortodoxiában a papok rejtve végzik a felajánlást,  az ikonosztáz takarja őket. A tisztátalan nép méltatlan a látványra ezért itt minden homályos, rejtőzködő, kimondatlan. Sok babona "tapad" ehhez a titkolózó, csak a kiváltságosaknak járó szertartáshoz. Hiszen a nép is szeretne biztosra menni: az ikon csókolgatása számára annyi, mint fizikailag és közvetlenül kapcsolódni.