Lofoten

 Előszőr jártam Norvégiában mint igazi turista: busszal, 30 utastárssal és idegenvezetővel. 

A norvég partok olyanok mint a csipke. Számtalan fjord, öböl, hegycsúcs között kanyarog az út. A tájban elszórva bújnak meg a színes házak: svéd pirosak, sárgák, fehérek, drappok. Ha öt ház van közel egymáshoz, az már egy falu. Komolyabb település már tizenöt-húsz házból is áll. Itt érti meg az ember miért olyan szótlanok és távolságtartóak a norvégok. 

Halászattal foglalkoznak, igazi vizi népek. Ma talán többen csak eszik a halat mint ahányan fogják, a jólét és a számtalan út mindenhova eljuttatja a kényelmet. 

A Lofoten szigetcsoport egy a számtalan "csipke" közül. Meseszerű tájai, öblei, és a teljesen "fehér" éjszakái miatt a norvégok is itt nyaralnak. Nagyon sok volt a lakókocsi, a sátor és a hatalmas turistabusz, mint a mienk is: mondhatnánk tömeg volt. 

A fjord neve, ahova hajóval mentünk: Troll. Ez a neve annak a manónak, vagy gonosz törpének aki ha előbukkan és ha nincs jókedvében, sok fejtörést tud okozni az embereknek. Minden szuvenirbolt árult ilyen apró figurákat, hogy hazavihessék a turisták. Mi nem hoztunk, jobb ha nincs ki megtrollkodja a terveinket. 

Vasa

Skandináviában minden fontosabb településnek kijárata van a tengerre. Cikk-cakkos öblökben vagy folyók torkolatában fekszenek és népeik a hajózás nagymesterei. Viking korukból őrzik ezt a tudományt, ezt örökítik át generációról generációra.  A vérükben van a hajózás és a kikötő a szerves része a városképnek.






Bármerre jártunk, hajót láttunk. Még a templomban is függött egy hajó makett.

Ennyi tudás, tapasztalat láttán az ember nem is kételkedne abban, ami ezekből a hajóműhelyekből kikerül. Itt csak nyerő megoldások születhetnek, gondolnánk és mégis... Mégis bekövetkezhetett a lehetetlen, a "megbicsaklás" és az egyik vadonatúj hajó elsűlyedt. Rögtön az első próbaúton, alig 1300 méter megtétele után.

Na-na! Álljunk csak meg egy pillanatra mert erről mostanában nem írt az újság. Pedig ez elég nagy szenzáció! Ki látott még ilyet: épp csak vízre engedik nagy csindarattával a hajót, indulna az első próbaútjára tele tengerésszel és boldog családtagokkal mikor  egyszercsak megbillen, az oldalára borul és viharos gyorsasággal elsűlyed. A pánikbaesett népek ugrálnak a vízbe, már aki elég szerencsés és a fedélzet közelében tartózkodik. Sok a halott. A lelkes ünneplés egycsapása kétségbeesett haláltusává lesz. A partron előbb még integető emberek arcán a lelkesedés iszonyattá torzul ahogy végignézik a tragédiát. A szemük láttára tűnik el az eddig épített legnagyobb hadihajó, a büszkeség, az eljövendő csaták győzelmének kulcsa. Ez a "kulcs" immár harminc méter mélyen hever a tenger fenekén és ott is marad háromszázharminchárom évig.

Mikor ez történt 1628-at írtak és az újságírás még nem volt divatban. Az emberek egymásnak mesélték a svéd korona büszkeségéről, a négyszáz ágyuval felszeret hadihajóról, a Vasa-ról szóló esetet. Bizottság alakult és hosszasan vizsgálták az ügyet de nem találtak hibást. Aztán lassan fátyol borult a történtekre.

Végül 1961-ben sikerült a roncsot felszínre hozni és konzerválni. Ma Stokholm egyik nevezetessége a Vasa múzeum. Ha innen nézem, a hajó valóban nagy karriert futott be: híressé vált és tömegek csodálják karizmatikus alakját. Győzött! De nem háboruban hanem békében. Ez az igazi nemes győzelem.

A Vasa makettje a múzeumban

Azért mégis izgatja az embert, hogy mi lehetett az igazi ok... Hát ezt olvastam valahol: a harminc éves nagy "tülekedésében" a svéd király pont a lengyelekkel viaskodott mikor megtudta, hogy azok hatalmas hajót építenek. Így elrendelte, hogy az épülő Vasa hajóra kerüljön még egy teljes szint komplett hadifelszereltséggel. Ezzel megváltoztott a hajó aránya és veszélybe került a stabilitása. A többit már tudjuk. Talán nem az első és nem is az utolsó eset amikor a politika okosabbnak hiszi magát a szakmabelieknél.

Kacsalábon forgó palota

Én azt hittem, hogy kacsalábon forgó palota csak a mesében van. Azért hittem így, mert szerintem a kacsaláb a valóságban értelmetlen és hogy csak úgy kitalálták a mesélők, hogy ezzel is cifrázzák a történeteket. Néha el is gondolkoztam rajta, emlékszem, ha a kacsalábú palota előkerült. Minek az a kacsaláb? És mért pont kacsa?
De most újra megtanulhattam: a mese alapanyaga maga a valós élet, az összes tárgyi eszközével együtt. Ebból merítkezik és ezt variálja, díszíti, növeli meg vagy kicsinyíti a mesélő fantázia. Mert ez a mese egyetlen alapanyaga.
Tehát a kacsalábú palotának is megvan a "földi" mása. Kicsit kisebb, kicsit kényelmetlenebb, úgy ahogy azt a stokholmi skanzenben láttuk. Íme a lapp pásztorok ideiglenes szálláshelye. A "kacsaláb" nem más, mint a fenyő törzse a szétterülő gyökereivel amin a kunyhó áll. A fatörzsek jócskán a föld fölé emelik a kunyhót, így a hó nem takarja be és már messziről látni. Felegyenesedni benne alig lehet, látszik, hogy nem elkényesztetett királykisasszonyoknak készült.  Hanem meglett pásztorembereknek akik ha hóviharral és vadállatokkal dacolva meghúzódtak a kis lakban azt képzelhették, hogy pompás menedéket, otthont leltek itt.



Többszáz éves parasztházak láthatóak a skanzenben. A rönkházak kövekkel vannak kiemelve, mind. Az építőanyag kizárólagosan a fa, csak a hatalmas kémények épültek kőből.







Haza hajóval jöttünk (a bőröndünkben).

Jazzy

Régi szokásunk, hogy reggelente rádióra ébredünk. Nálunk az ébresztő óra nem divat. Nincs hirtelen megszólaló csergés, riasztás! A hangok nem visítanak bele az ember álmába hogy két marokra ragadják és rázzák mint egy zsák krumplit, hogy aszongya’ ébredj te szerencsétlen, mit alszol még! Nem. Az ilyensféle pánik teljes mértékben kerülendő. Viszont minket is szorít a pontos idő, ezért az óra helyett a megadott időben bekapcsol a rádió. Így az ébredés sokkal szelidebb lesz és az ember öntudatlanul illeszkedik vissza a mindennapi teendői közé. Szólnak a hírek, a tudósítások, köztük zene majd kommentek és az alvó észre sem veszi, hogy mikor kezdett « kifigyelni » az álmából az elhangzottakra. Csak hirtelen feleszmél, hogy né te! Ez érdekes. Vagy egyszercsak felháborodík és így szól elsőre rögtön az ébredés első pillanatában: « Ezt az oltári nagy marhaságot! » És kész! Ezzel teljesen felébredt. 

A rádiószerkesztők mintha tudnák ezt, mert reggel a legtöbb rádióműsor aktuális történésekkel foglalkozik. Mi zajlik ma a városban, a tözsdén, milyen az időjárás és hol van az utakon dugó. Vannak « emelkedettebb" műsorok  amik jobban igénybe veszik az intellektust így korán reggel, persze vannak kevésbé szofisztikáltak és vannak olyanok, amik egyenesen « zaklatják » a népet mindenféle kérdésekkel, játékokkal. Talán ezek a legnépszerübbek. A népek szívesen veszik az ilyesfajta felkérést és betelefonálnak, küldik sms-en a válaszokat mert élvezik, hogy ők is bekerülhetnek akárcsak egy rövidke pillanatra is a rádióba. Ott lehetnek, megvillanhatnak és ezzel bizonyítékot nyerhet a tény, hogy léteznek. Ime, itt vannak ezen a reggelelen is mint ennek a nagy virtuális ember-hálózatnak a részei amit úgy hívnak, hogy Budapest. 

A rádióhallgatás folytatótik az autóban is természetesen. Én gyakran hallgatom a Jazzy-t mert jó a zenéjük s a két műsorvezető jól elbohóckodik az aktuális gazdasági hírek apropóján. Itt is van « zaklatás » úgymond, játék és kimondottan várják az sms-eket a  közlekedésről. Ezért mindent megszakítva be is olvassák, hogy Pisti üzeni, a Dob utcában felbontották az útburkolatot és ezért egy sávot lezártak. Vagy koccant két autó a Lánc hídon és hatalmas a torlódás, üzeni Zozó. És ilyenek. Az ember vezet és közben hallgatja a műsort. Megállapítja, hogy a dugó szerencsére nem esik az ő utvonalába és boldog. A budapesti « hálózat »  ezt a « csomót » most pont másnak bogozta össze. 

Utazásaimkor is megtartom ezt a jószokást, már tiszta nosztalgiából is. Ha már van wi-fi és okostelefon, hát használjuk ki. Idézzük meg az otthoni reggelek rendjét, varázsolódjon ismerős hangulat ezkbe a teljesen személytelen szállodai szobákba. Elég egy ici-pici hír a budapesti forgalmi dugóról, hogy mosolyt csaljon ki az emberből. Lelki szemeivel látja az araszoló kocsisort egy számára teljesen ismerős helyen, hát ebből is kimaradt, hehe. Állapítja meg nemkis kárörömmel. 

A múltkor, mikor a reggeli készülődés közben ezeket a híreket hallgattam nem voltam feldobva. Körbebámultam a szállodai szobában, néztem a falakat, a padlót és kicsit egyedül voltam. Szerettem volna ülni a dugóban, látni ismerős helyeket és érezni a budapesti virtuális ember-hálót magam körül. Hogy kerülhetnék vissza? Kinéztem az ablakon és ezt az sms üzenetet írtam a Jazzy rádióba: "Koppenhágában az Arne Jacobsens Allé jól járható. » Aztán tovább öltözködtem és közben vártam a hatást. Meglett! Hajaj! Mert ezt is beolvasták!

 Máris jókedvem kerekedett és vidáman indult a napom a jól járható koppenhágai allén. 

A múltat végképp eltörölni

Ugyanaz a nóta szól (számtalan) Új Kor hajnalán és a népek hallani sem akarnak a múltról. A múlt egy tollvonással el van seperve, meg van szüntetve, egyszerünen nincs. Gonosz, csúf, fújj!
Az Új Jövő azzal kezdődik, hogy lerombolják a múltat és eltüntetik. Felszámolják még a legapróbb tárgyi bizonyítékot is, kiiktatják a "régi" embereket, kipucolják a fejekből az avitt gondolatokat. Az új  jövő építői hatalmas gondal vágják maguk alatt a fát... a múltat, aminek természetes kinövéseiként megszülettek. A "múlt" csak szitokszó, az "akkor" csak pejorativ jelző kontrasztba állítva a "most" -al, mert most nagyon jó. A légüress térre épülő jövő saját legendáriumot alkot a múltról, amit inkább hinni mint ismerni ildomos.

Én ezt a gondolkodásmódot ismerem, ismertem eddig. Aztán rácsodálkoztam a skandináv béketűrésre. Egy gyors séta Helsinkiben elég arra, hogy feltérképezzük a történelmét. A százéves orosz uralom impozáns nyomai helyben maradtak. Az orosz ortodox katedrális, vagy II Sándor cár szobra 1863-ból, vagy az egyetemi könyvtár festményeiről letekintő orosz méltóságok... A múlt volt, van és marad. Velünk marad. Ő tanít jövőt tervezni és építeni úgy amilyenre őmaga is sikeredett: ha jól ha rosszul.

II Sándor cár mögötte az evangélikus katedrális

Az orosz ortodox katedrális

Séta a "jelenben"

Ébredés

Ébredéskor, ha az ember szemébe süt a nap, rámondjuk hogy hétalvó és ilyenek. Ilyenkor a reggelnek általában vége, egyből beleléphetünk a délelőttbe. Ezért mikor arra riadtam, hogy besüt a nap a szobába, pánikszerüen tört rám a gondolat: Elkéstem! Elkéstem! Elkéstem!

Óra! Hol az óra? Mennyi az idő? Hova kell menni? Hol vagyok egyáltalán?
Az óra 4 óra 48 percet mutatott és Helsinkiben voltam, a szállodaszobában. Nem késtem el, jócskán volt időm még visszaaludni. Aztán utánajártam a dolgoknak.
A meteorológiai adatok szerint aznap, Helsinkiben

napkelte 4:37-kor és napnyugta 21:58-kor.

Ezen a szélességi fokon még nem érnek össze a nappalok és az éjszakák, de azért rohamosan közelítenek egymás felé. Ma, mikor ezt a bejegyzést szerkesztem, 26 percel kel korábban a nap és 28 percel fekszik később. 13 nap alatt majdnem 1 óra plusz!! Tempósan hosszabbodik, hogy ugyanolyan gyorsan elfogyjon. Decemberben a legrövidebb nap hossza csupán 5:48 perc napkeltétől napnyugtáig.

Szauna - party

Elküldték a rendezvény programját mely ezzel fejeződött be: szauna-party. Furcsálottam ezt a "finálét" egy 25 éves céges születésnapi programon ahova ügyfelek, partnerek jönnek egy egész napos szemináriumra. Szauna-party egy ilyen rendezvényen? Nehezen fért össze a fejemben.
A rendezvényre mindenki nyakkendősen, kosztümösen érkezett és az előadók laptopokkal voltak felszerelve. Nagy kivetítőkők csüngtek a falakon, az ajtók körül ásványvizes és kávés asztalok. Az auditórium, az előterek és különtermek mind ahhoz az elegáns irodaházhoz tartoztak, ahol a 25 éves cég székelt. Forgattam a nyakam, hogy hol lehet a szauna? Annyira szokványos és főleg szabályosan zajlott minden, hogy azt hittem, mégis kivették a programból.

Végigültem az előadásokat. Sok előadó és legtöbbjük érthetetlen: "Suomenlinnan jälkeen Kempit haluavat tutustua tarkemmin Helsinkiin. He haluaisivat käydä nykytaiteen museossa iKiasmassa, mutta Martin ei tiedä, missä se sijaitsee. Hän päättää kysyä eräältä mieheltä, joka kävelee ohi." Azt mondják, rokonok vagyunk... de ahogy ültem ott bután a székemben és azzal szórakoztam, hogy a szavakban szereplő kettős hangzókat számoltam, semmi ilyet nem éreztem. Csupa pattogó, nyitott hangzó, sajátos ritmust rajzoló kettősség. A hangzás néha ellágyul a dupla "L" vagy "N" -től de néha katonásan bokázik a megnyomott "T" és "P"-től. Nincs egy ismerős szó. A helynév az egyetlen kapaszkodó, az egyetlen "tisztás" ebben az ismeretlen rengetegben, a fehéren villodzó nyírfatörzsek között. A szavak szabadon áradnak a végtelen síkságon, tompán koppannak a jégtől lecsíszolt sziklatömbökön, vagy elnyugszanak a sokezer tó valamelyikén. Kettős "L"-ek ringatnak, sziszegő "SZ"-ek repítenek, "K"-ák, "T"-ék puffannak hogy a számtalan "I", "Ö", "E" újra felkapjon és tovább lendítsen. Alig van "U" de főleg "O" ami lefele vinne, megállítaná az áradást. Az egész beszéd olyan mint egy fáradságot nem ismerő végtelen szökkenés szikláról sziklára. Olyan végtelen, mint az éjszaka, ami nem ismeri a nappalt, vagy a nappal, ami nem ismeri az élszakát.

Végre befejeződtek a beszédek és jöhetett a svédasztalos vacsora a toronyház tetőteraszán. Felvonultunk. A hatalmas terasz hol nyitott, hol üvegfallal elválasztott zárt részei közt téblábolt a tömeg kezében tányérokkal. Kisebb csoportokba verődtek vagy hoki meccset néztek a TV-ben. Végre szabadfoglalkozás, el is felejtettem a szauna-partyt.

Ők viszont nem! Egyszercsak a teraszon félretolták a tetőt egy hatalmas jakuzzi-ról és nemsokára megjelent két fürdőruhás lány. Jól elüldögéltek és beszélgettek a buzgó vízben, majd eltüntek. Ezután jelent meg a férfi szekció. Ki fürdőruhásan, ki csak egy magára tekert törülközővel ült be a kádba. Senkit nem noszogattak, hogy csinálja utánuk, de ők látszólag nagyon jól érezték magukat.  Aztán visszavették a kosztümöket és a nyakkendőket. Ez itt így szokás. Ez olyan hagyomány mint nálunk a pirosra paprikázott gulyásleves. A szauna is a finn lélek meghosszabításaként született, ez itt így természetes.

Asztaltársaim felvilágosítottak a részletekről és utána bekukucskáltam a két, külön fiuknak és külön lányoknak fenntartott szaunába. Közösségi helyen nincs vegyülés, szigorú etikett rendelkezik erről. A lakások persze más, ott lakásonként egy is elég. De: lakásonként, mert alapfelszerelésnek számít mint nálunk a kamra, vagy a külön WC. És mi mindenre jó és hasznos egy ilyen szerkezet! Ezt mind egy olyan ember mesélte, akit az anyja hagyományos módon a szaunában szült. És tényleg: hol lehetne jobb heylet találni erre egy lappföldi végtelen éjszakában?

Biciklihegyek

Koppenhága központjában, a metróból kijövet egyből "nekiütköztem" a bicikliből rakott hegyeknek. Nem egy, nem kettő és nem száz bicikli - állt - dőlt - feküdt rakásban, lenyűgözö halmokban. Mikor tehették oda a gazdáik és hogy fogják megtalálni? Vagy mindenkinek több lenne mint egy? Mert a bicikliúton folyamatosan tekertek újabb és újabb bicikliket. A kínaiak is megirigyelhetnék.

 

A nagy "tömegben" nem láttam egyetlen dága biciklit sem. Átlagos, kissé kopott és látszólag sokat használt volt mindenik!

 

Emeletes bicikli parkoló! Hogy jobban férjenek :)

Február 6.-a, 12 óra 51 perc: helyzetjelentés

Ülök a repülőgépen és szerkesztem ezt a bejegyzést.
Internet:
         - letöltsi sebesség: 2.11 Mbps
         - feltöltési sebesség: 0.05 Mbps
Helyzet: Lengyelország felett, nemrég hagytuk el Gdanskot
Útirány: Stokholm - Budapest
Utazómagasság: 11 887 méter
Utazósebesség:  824 km/h
Még hátra van 1 óra 5 perc repülés Budapestig.

Felhők között internet

Ejha! Internetezni 10 000 méter magasban? Ingyen és bérmentve?

Igen! Felszállás után máris indulhat a "premier". Rögtön előkaptam egyik "kütyümet" és teszteltem a rendszert előszőr "külsőre", mint csatlakozás és sebesség. Majd elővettem a "mérőműszert" és pontosan lemértem a feltöltési és letöltési sebeséget. Az applikáció málnusa úgy futott fel és le, mint egy igazi vérnyomásmérő: az egész arra hasonlított, mintha egy földön kívülinek mértem volna le a pulzusát. Most találkoztam vele előszőr.