Isztambul, 2. nap

 

Topkapi palota
1450-es évektől körülbelül 400 éven át volt az oszmán birodalom adminisztrativ központja. Három nagy egységből áll: a janicsárok udvara, vagyis a katonák, őrök helye; a második udvarban diványokon "hevert" a vezírek és tanácsadók hada és vitatták az állam ügyeit; a harmadik részben lakott a szultán a hölgyeivel. 

A legdíszesebb nyilván a harmadik, de még itt is látszik, mennyire a férfiaké volt a főszerep. A kiemelt feleségek talán-talán labdába rughattak, a túléléshez jó intrikusnak kellett lenni. 

(Eszembe jutott egy nagyon régi játékfilm arról, ahogy megszüntetik a háremet és szélnek eresztik a nőket. Szerencsétleneknek fogalmuk sem volt a kinti világról, elzártságukban teljesen élhetetlenek voltak. Nagy nyomoruság.) 

A könyves bazár

Mert bazárból is sokféle van, mindenhol más árun van fókusz. Meglepetésünkre itt is van magyar vonatkozás, ahogy a város különböző pontjain találunk majd: a szobor Ibrahim Müteferrikát ábrázolja, aki Kolozsváron született 1674-ben és ő alapította az első török nyomdát. Talán rabszolgaként került Törökországba, vagy talán önszántából, sok a sötét folt, az viszont biztos, hogy II Rákóczi Ferenc bújdosása alatt ő tolmácsa és titkára volt. 

Kávé

Az én fejemben a "bazár" szó összevisszaságot jelentett. És ez így is maradt, nem változott: áruk, népek, macskák tömkelege, lökdösődő, hangos tömeg és lassú préselődés a keskeny folyósókon. Itt-ott elágazó sikátorok és lépcsők amik újabb teraszokra visznek minket, néhol teázó emberek, a műhelyekből kiváncsi tekintetek néznek utánunk. Haladunk tovább, már aggódom, hogy sosem találnám meg a visszautat, míg végül már egy tetőtérben vagyunk. A padozaton kopott szőnyeg jelzi, hogy itt is folyik az élet. Aztán megérkezünk a kávézóba. A felszolgált kávé persze török, fantasztikus kilátással párosítva. 

Isztambul, 3. nap

Hirtelen koppant a tantusz és kezdtem nagyon más szemmel nézni Nagy Constantinus római császárt. A történelemkönyvek tanításai egyszerre "átlátszóvá" váltak és megelevenedett egy hús-vér korszak: 

i.sz 306 és 337 között uralkodott, hozzá fűződik a keresztény vallás elismerése, ő költözteti a fővárost Konstantinápolyba, és ekkor cserélik ki régi Byzantium nevet az uralkodóéra. Innen, a 21. századból nézve nagyszerüen hangzik mindez: hiszen ez a mai kultúránk alapja. Íme a fenséges kezdet. A történelemkönyvekben Constantinus úgy jelenik meg, mint egy távlatokat nyitó és emberbarát gondolkodó. Megnyugtató ábrázolás, ami az sugalja, hogy az idő folyása kiszámítható. 

Nagy Constantinus valójában önjelölt császár volt. Kihasználta korának bonyolult hatalmi rendszerét és szembe ment minden szabállyal, törvénnyel. 306-ban a katonáival kineveztette magát császárrá, de seregeivel továbbrais a Rajna mentén táboroztott.  Esze ágában sem volt Rómába menni, hanem innen konspirált, harcolt, szövetséget kötött, hátba támadt. Majd az Alpokon átkelve, 313-ban Milánóban adta ki híres ediktumát a keresztény és minden vallásgyakorlás szabadságáról. Okos: maga mellé állított egy egyre népesebb, de megtagadott és üldözött réteget, akik végig kitartottak mellette. Ők lettek a "nép" és egységben tartotta őket. A hitbéli "elágazásokat" lefaragta; ezt szolgálta a niceai zsinat.  Majd kelet felé haladt és sok csatározás, hatalmi csetepaté árán végül 324-ben foglalta el a mai Konstantinápolyt. 330-ban avatták fővárossá és ezzel Róma végleg el lett kerülve.  

Én nem hiszem, hogy Nagy Constantinus egy picit is gondolt volna az utókorra, miközben könyökölt, konspirált, harcolt. Cselekedetei a saját hatalmáról szóltak egyedül, pillanatnyi nyereségről, vagy  felülkerekedésről, vagy hatalomörzésről. Mi, innen, a 21. századból már látjuk az eredményt, értjük, hogy micsoda "sarokköve" volt ő a történelemnek, de hogy lett volna benne ilyesfajta előrelátás? Vagy nagy célok? Nem gondolom. Egy célja volt: saját maga. Viszont a körülmények, a bomladozó struktúrák őt segítették. Jókor volt jó helyen, vagy másképpen: megérett az Idő a változásra. Ilyenekért sem tudok hinni a konspirációs elméletekben. 

A mai programpont: 

Az isztambuli tömegközlekedés. Elértünk végül oda, ahova szerettünk volna, de nem könnyen. Nehéz beszélni róla, mert vagy nagyon sok szót kell használni, hogy elmesélje az ember a sok anomáliát, vagy inkább hallgat és átugorja. Én átugrom. 

A Galata torony

528-ban már állt és világított... nem másztunk fel a tetejébe. 

Az ártatlanság múzeuma

Ezzel a könyvével az író Orhan Pamuk Nobel díjat kapott. A pénzből hozta össze a múzeumot . 

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, jó képet ad a '70-es évek Isztambuljáról. Viszont annyiból csalódás, hogy kisült, a cselekmény kitaláció! A múzeum kicsit marketingfogás-ízű. 

 

A fűszerbazár

Isteni finomak a rahátok és a különféle tekercsek, a többit majd szóban. 

Szulejmán mecset

I Szulejmán 1520-ban lett szultán és negyvenhat évig uralkodott. Hódításai számtalanok; ő hozta ránk a mohácsi vészt és Szigetvár alatt halt meg 1566-ban. Nem érte meg Zrinyi Miklósék kirohanását. 

Az 1550-es években épült komplexum egyben mecset, karavánszeráj, korház, iskola, fürdő és konyha. Itt van Szulejmánnak és feleségének, Hürremnek, a sírhelye is. 

Isztambul, 4. nap

 Majdnem összefutottunk a pápával... igaz, hatalmas kordonok és árgus rendőrök hada zártak el tőle, mégis láttuk a nagy fekete limuzint ami a Kék mecsetből tovább szállította. A niceai zsinat 1700-adik évfordulójára érkezett. 

Török és iszlám művészeti múzeum

Nagyon szép szőnyeg és tárgy gyűjtemény, sokat tanultam.

  

A kék mecset

Ahmed szultán miután vesztesen került ki a csatározásaiból mecsetet épített, hogy legyen valami sikerélménye neki és a népének. 

A mecsetek közül ez volt a legszebb. Érződik az a pár száz év tapasztalat és mesterségbeli tudás ami a Hagia Sophia óta összegyűlt. 1609-ben kezdődött az építkezés és nyolc éven keresztül tartott. A belső tér felsőbb szintjeit kézzel festett csempe borítja, fehér alapon kék mintákkal. Innen van a mecset neve is. 

Isztambul Régészeti Múzeumok

Ez első sorban az ókori görög művészet darabjait örzi, sokak szerint gazdagabb mint az athéni múzeum. Külön teremben láthatóak  a trójai ásatások emlékei és talán Nagy Sándor szarkofágja is itt van. Talán: mert nem biztos, hogy az övé volt. 

Isztambul, 5. nap

Eirene mecset/templom: 

Talán Konstantinápoly első keresztény temploma, amit Constantinus építtet a IV. században. Még hosszhajós elrendezésű, de már hatalmas kupola nyitja meg a teret. A szentély érdekes, ilyet még nem láttam: amfiteátrum szerüen futnak körbe az ülések, innen figyelte a misét a kiemelt papság. Az egész épületnek van valamilyen őszinte bája, ami általában jellemzi a kezdeti időket: a régi tapasztalatokra támaszkodik még, de már jelentkeznek az új formajegyek amiket nem a hosszas gondolkozás, hanem a kreatív intuició, a hit és a lelkesedés alakítanak.

A Chora mecset/templom: 

Az épület folyamatos átalakításai talán kevésbé fontosak, a lényeg: a mozaikdíszítés ami 1310-1317 között készült. Itt már érződik a magas mesterségbeli tudás: csodálatos részletek, ini-mini mozaikdarabkák, és a térábrázolás! Ami egyidős, vagy talán meg is előzi  az itáliai kezdeteket és hatásal van a teljes reneszánszra. Fantasztikus élmény. 

 

Pantokrátor-templom, ma Mollah Zeyrek mecset

Piroska alapította 1118-24 között. Piroska magyar volt: ő volt Szent László lánya, aki bizánci császárné lett és nagy tisztelet övezte mély vallásosságáért.

  

Végre ebéd! Csak előbb áthajózunk a Boszporuszon.

Ma Ázsiában kostolunk csodálatos ízeket, pontosabban a Ciya étteremben a Kadiköy negyedben. Remélem még visszatérünk ide :)