Csergezán Pál kilátó, Nagy-Kopasz hegy

 Azt mondják, jön a havazás és tél lesz ismét. Vajon szikrázó és napsütéses? Olyan, mint mikor a Nagy-Kopasz hegyen jártunk pár héttel ezelőtt? 

Már megint egy Új Év...

Tél, és hó! Ez a kettő már nehezen tartozik egybe... de nekünk szerencsénk van! Kint nagy pelyhekben hull a hó, bent duruzsol a kályha.

 



Napsütésben is volt részünk, a Szentegyházi nárciszréten barangoltunk de csak addig, míg a medve friss nyomaira rá nem akadtunk:

Boldog ünnepeket és békés Új Évet! 

2017 megérkezett!

Májusban a Mölltaler gleccseren

A hegyen minden sokkal egyszerübb és egyértelmübb, ezt még az időjárás sem tudja befolyásolni. Három nap a Mölltáler gleccser oldalában egy száz éves menedékházban gyorsan kikúrálja az embert minden finnyásságból és manírból. A házat síléceken lehetett megközelíteni zsákkal a hátunkon, benne fogkefe és a legszükségesebbek. Két éjszakát töltöttünk úgy, hogy se internet, se tévé vagy könyv. Csak a hegy. Ott fent még a fejfájás is más, ami a hirtelen 2800 méteres szintkülönbségtől elkapja az embert. Köszös a háló, közös a mosdó és a ruhák a zsákban vagy a fogason, ugyanúgy mint gyerekkorunkban. Azt hiszem mindenkit  megérintett a hegy egyértelmüsége mert eldöntöttük, menedékházat fogunk üzemeltetni majd, egyszer…

A hegy oldalába épített menedékház, valamikor a XIX. század végén.

Ködben és napsütésben...

Első nap fantasztikus köd volt

 

Statisztika

Statisztikailag elmondhatjuk, hogy január végén, február elején az időjárás igazán tavaszias. Ha visszatekintek 2014 februárjára vagy még korábbra, úgy 2012 januárjára, hasonló időjárást találunk.
Ehhez tegyük hozzá az idei biciklis tapasztalatunkat is, a kertekben virágzik a hóvirág.

Régi telek emlékére

Karácsony van.
Ha kinézek az ablakon ragyogó napsütést látok és kellemes, langyos időt akár tavasszal. Mintha a tél teljesen elkerülne az idén és egyből a húsvét közelegne. A kertünkben kivirágoztak a boglárkák, le is fényképeztem őket:

Nincs ez így jól... Ezért előszedtem régi, havas képeket és emlékezem.

Szánozni indultunk a Homoród völgyébe. Itt fogták be a lovakat és mi tisztes távolságból szemléltük:

Havas volt az út, a táj amerre jártunk. Pokrócokba bugyolálva ültünk a szánon és arcunkat pirosra csípte a hideg. A lovak nyakában ütemesen csilingeltek a csengettyük minden dobbanásra:

Aztán megálltunk és a kosárból előkerült a kalács, a forralt bor...

... és indulunk visszafele:

Történt mindez 2005 karácsonyán, kilenc évvel ezelőtt.

Neuschwanstein, a Hattyúkő kastély

A XIX. században épült kastély fantasztikus környezetben.
A bajor király, II. Lajos egyszemélyes királyi vára.
A világörökség része.
Operadíszlet.

Ez mind így van de azt hiszem ez az utóbbi áll a legközelebb az igazsághoz: egy operadíszlet 1/1 -es arányban megépítve.  II. Lajos saját bejáratú, egyszemélyes díszlete önnön fantáziálásához arról, hogy ő a hattyúlovag.
Furcsa az élet: adatik egy király sok pénzel, akiben formátlanul ott bújkál az őrület és a világtól való menekülés, elzárkózás. És adatik egy másik őrült zseni, Wagner, aki nagyon jól tudja mit akar: sok pénzt, operákat írni és sok sikert. A kettő találkozásából a szikra belobban.  Wagner sok pénzhez jut, és a király megleli deliriumos rajongásának tárgyát: a wagneri operák mitikus világát. Ettől kezdve a középkor lesz a vezércsillaga és kedvenc szórakozása azon a hattyú formájú csónakon csónakázni, amin Lohengrin érkezett Elza hercegnő megmentésére. Az eredmény világraszóló: felépül Bayreuth és Neuschwanstein. 

Schwangauban a tó, a táj mind adott volt, már csak a kastély hiányzott. És meglett az is. A kastély díszlet voltát jól példázza, hogy a tervező maga is díszlettervező volt, nem építész: talán így könnyebben tudott alkalmazkodni a "rendező" II Lajos elvárásaihoz aki minden részletre odafigyelt. Idézet egy freskóhoz fűzött utasításából:

„A Felség óhaja… a hajó legyen távolabb a parttól, így Lohegrin nyaka kevésbé kell megdőljön; a hajótól a hattyúig húzódó lánc ne rózsákból, hanem aranyból legyen; végezetül, hogy a kastély stílusa maradjon középkori.”

Ezen a nyáron mérhetetlen eső kísért bárhova mentünk. Itt is eláztatott. Ezért a várat csak ködfátylon keresztül láttuk és napsütötte változatot esernyő alól lefényképeztük.

 

 

 

Íme a fantasztikus táj a tóval. A távolban egy másik, II Lajos kastély

II Lajos már nem volt "otthon" ezért a végén mi vendégeltük meg magunkat

Belcsú tisztás

Rég nem esett ránk ennyi eső mint az idén. Hiába, a kedvünk töretlen maradt és mint a nagy "Optimus", megharcoltunk az elemekkel. Örömünkre.

Hőség

Ma hirtelen nagyon meleg lett.  Nézem az autóban a hőmérőt, 26 fok. Ráadásul az autó szélvédőjén keresztül is tűz a nap, hát itt fogok megsülni szabályosan az araszoló forgalom kelős közepén. Csak bambulok kifele az ablakon, a gondolataim is le vannak rendesen lassulva. Azért figyelek: sárgára vált a lámpa és mire odaérek piros. Megállok. Kinézek a járdára, végig az üzletsoron és a cégéreken. A legszembetűnőbb cégér kék alapon nagy fehér betükkel hirdeti: Agybetét.
Agy-betét. Alig tűnik fel. Mostanában annyit lehet olvasni a mesterséges inteligenciáról, mindenféle implantátumról amit beültetnek az embereknek és azok ismét hallanak vagy látnak... Már láttam egereken is olyan dathvader-es izéket, vagy a google szemüveg! Így hívnák ezeket a kütyüket, hogy agybetét? Lehet, de azéert furcsa, hogy ezt itt egy ilyen átlagos sarki üzlet hirdeti. Megnézem még egyszer a cégért: Agybetét. A következő szó: Lakástextil.
Szünet.
Áááááááá! Ágybetét! És a tudományos - fantasztikus ködből hangtalanul puffanok vissza a kormány mellé, a valóságba. Ma tényleg nagyon meleg lett hirtelen.

Kilátás

Kanazawában 2014 március 10-e, reggel 8 óra van. Tegnap este és éjjel havazott. A burkolat alá rejtett öntözőberendezésekből már délután elkezdték locsolni az aszfaltot sós tengervizzel. Igy a hó azonnal olvad és eltűnik a csatornákban. Ott, ahol ez hiányzik, gyors lapátoló kezek dolgoznak már korán reggel...
Ez természetesen csak az autókra vonatkozik, a gyalogosok már nincsenek így kikímélve.

Velence

Olvastam, hogy Velence a vártnál gyorsabban süllyed. A tudósok az űrből mérik a pontos miliméretereket és mit tudnak tenni? Hogyan tudják megakadályozni a süllyedést? Lehetséges, hogy a városoknak is megvan a maguk életciklusuk a születés - virágzás - hanyatlás hármasszabály szerint?

Talán húsz éve is elmúlt, hogy előszőr jártam Velencében. Egy társasutazás keretében, kisbusszal utaztunk Olaszországba és mindent meg akartunk nézni amit lehetséges. Velencét főleg! Hiába érkeztünk éjfél előtt egy kicsivel, hiába volt sötét és hiába esett az eső: minket semmi sem tántorított el a  városnézéstől. Elménkben tündökölt a számtalan utileírás, fotó, prospektus és most végre itt voltunk!  Vártuk, hogy minket is magához öleljen a ragyogás és részesüljünk abban a sok csodában amiről olvastunk.

A vaporetto volt az egyetlen fénypont a sötét kikötőben, üresen himbálózott a vizen. Lassan nekiindult a nagy szürke épületek között kanyargó Canal Grande-nak és mi voltunk az egyedüli utasai. Kimondottan sötét volt. A nedves, esős éjszakában elvétve sárgállott holmi tompa fény egy-egy bejárat előtt. Semmi sem jelezte, hogy merre van a Szent Márk tér! Se fény, se sétáló tömeg, se hangzavar. Sötét és kihalt volt minden mikor kiszálltunk a vaporettoból, de a túravezetőnk azt mondta: íme, megérkeztünk! Ez a Szent Márk tér.

Ez a sötét szürke valami!? Őszintén, csalódott voltam. Róttuk az üres, kivilágítatlan utcákat, fintorogtunk a kanálisszagtól, és mintha folyton a szinfalak mögött jártunk volna: mindenütt korhadó spaletták, omladozó vakolat, rozsdásodó rácsok, csend és sötétség.
Visszaérve a Szent Márk térre, a túravezetőnk még egyszer nekilendült, hogy fellelkesítsen. Hosszas szónoklatba kezdtett a freskókészítésről, a korabeli kompoziciókról. Lendületesen bökődte a sötétséget és magyarázta a semmit végülis! Mert csak elképzelnünk lehetett, látni majdnem semmit nem láttunk abból, amit mutogatott. Hosszú értekezés volt, unalmas és érdektelen. Oda sem figyeltem, bámultam a teret. Néztem az óratornyot ami teljesen fel volt állványozva, a kihalt teret amin egyetlenegy galamb sem tipegett, a sötét árkádokat, a magányos Campanile tornyát és azon merengtem, hogy miért nincs senki az utcán, miért nem láttunk egy teremtett lelket sem?! Mennyire más minden mint ahogy elképzeltem... dísztelen, kopár és mindenben fordítottja annak, mint amire számítottam. Nagy reményekkel jöttem és most itt állok átázva, szomoruan. Mintha lekéstem volna az előadást, mintha egy üres házba érkeztem volna ahol senki sem vár...

És akkor hirtelen megláttam, ahogy az óratorony felől valaki átsétált a téren. Magas karcsú alakja lépésről lépésre bontakozott ki a sötétből, és vele az ősz haja, elegáns fekete nadrágkosztüme. Kezében egy hosszú szálú vörös rózsát tartott lazán... egy elegáns, de már idősödő hölgy sétált hazafele talán egy kései vacsoráról. Egy elegáns, idősödő velencei hölgy, vagy talán maga Velence... Akárcsak egy alegória lépkedett lassan, magányosan, az arcához emelt rózsaszállal merengve a múlton... 
Néztem és elmosolyodtam. Hisz ime! Igy intett, köszöntött a város. Így mutatta meg fénylő arcát a váratlan éjféli látogatójának Velenece, ha egy rövid pillnatra is. 

Ébredés

Ébredéskor, ha az ember szemébe süt a nap, rámondjuk hogy hétalvó és ilyenek. Ilyenkor a reggelnek általában vége, egyből beleléphetünk a délelőttbe. Ezért mikor arra riadtam, hogy besüt a nap a szobába, pánikszerüen tört rám a gondolat: Elkéstem! Elkéstem! Elkéstem!

Óra! Hol az óra? Mennyi az idő? Hova kell menni? Hol vagyok egyáltalán?
Az óra 4 óra 48 percet mutatott és Helsinkiben voltam, a szállodaszobában. Nem késtem el, jócskán volt időm még visszaaludni. Aztán utánajártam a dolgoknak.
A meteorológiai adatok szerint aznap, Helsinkiben

napkelte 4:37-kor és napnyugta 21:58-kor.

Ezen a szélességi fokon még nem érnek össze a nappalok és az éjszakák, de azért rohamosan közelítenek egymás felé. Ma, mikor ezt a bejegyzést szerkesztem, 26 percel kel korábban a nap és 28 percel fekszik később. 13 nap alatt majdnem 1 óra plusz!! Tempósan hosszabbodik, hogy ugyanolyan gyorsan elfogyjon. Decemberben a legrövidebb nap hossza csupán 5:48 perc napkeltétől napnyugtáig.

Ms. Beautiful Viola

Felejthetetlen maradtál! Felejthetetlenségednek ára: 54 000 Ft, amiről a Ryanair gondoskodott.

Ha egy ember egyszerre két jegyet vesz a repülőre mert a kedvenc hangszerét magával szeretné vinni a gépre, milyen nevet írjon be a második "utasnak"? Ujjai hirtelen megállnak a klaviatúrán és elmereng a névnek fentartott rubrika felett. Minek nevezze, hogyan hívja? Hölgy legyen-e vagy inkább miszter? Képzeletén átúszik a brácsa karcsú alakja végén a spirálosan csavarodó csigával… Ez egy hölgy, egy csodálatos hölgy… és a rubrikába beírja: Ms. Beautiful Viola.

A "valóság" viszont egy cseppet sem értékelte ezt az érzelmi ragaszkodást. Korunk a tényeket akarja, szigoruan a szabály szerinti és a szó szerinti tényeket. Nem viseli el az átvitt értelmet, az alegóriát vagy bármiféle érzelmi "ködösítést" mely a 0-0-1-0-1-1-0 kód számára leírhatatlan és megmagyárzhatatlan. Ma a költészet mellőzendő mert a számítógép igen-nem nyelvezete folyamatosan a mérhetőt keresi. Mindent mérünk és főleg pénzben. Összemérünk,  versenyeztetünk és versenyzünk magunk is a több pénzért, a magasabb profitért. A jobb győz, a vesztes megszűnik létezni. A profit maga az élet, a levegő! És ezért a levegőért küzd minden ember és cég. Elszántan, kíméletlenül, növekvő agreszivítással és ravaszsággal. A versenyszellem, az ügyfelek elégedettsége már csak a reklámszövegben létezik. A működési szabályzat már pontosan megfogalmazza, hogy mit ért ezalatt.

Működési szabályzat mindehol van, sok-sok oldalas és apró betüs. Ez tartalmazza azt a kismillió feltételt amihez tartanunk kell magunkat. Ezt kell elfogadni minden alkalommal azzal a kis pipával ami nélkül nem lehet továbbmenni a repülőjegy vásárlásakor sem. "Igen, elfogadom a Ryanair működési szabályzatát." Pipa, fizetés és a jegy máris a megérkezik. Nyomtatás és indulás.

A reptéren a Ryanair hölgyek kívülről tudják a szabályzatot mert eszerint a második ülőhely neve csak egy lehet: EXTRA ITEM SEAT. Ettől eltérés nincs, vagy nincs utazás. A névváltoztatás ára 54 000 Ft. Fizess! Úgy szajkózták ahogy a beléjük kódolt szoftver diktálta: igen: utazol! nem: leszedjük a bőröndödet és maradsz. Egyetlen emberi vonásuk a cinizmusuk volt és a pikirt megjegyzéseik. És ez emberi vonásnak elég kevés… inkább szoftverhibának nevezhető. Mint ahogy az is, hogy fizetés után nem nyomtattak új beszállókártyát a módosított névvel. A szabályzat csak az utasra vonatkozik és ők ezt végrehajtották. Beszedték a pénzt amivel nőtt a Ryanair profitja és boldogan "lélegezhet". Él és virul - csak mi sorvadunk. Az emberek.

A fogyasztóvédelem vizsgálat nélkül utasította el a beaddványt. Azt írták, hogy ha vissza akarjuk kapni az 54 000 Ft-ot, forduljunk a bírósághoz. Ők is szoftverhibásak (igen vagy nem?!) lennének? 

Csillagászati tavasz

Csillagászatilag itt a tavasz, jaj de jó! Olyan szép tavasz van, hogy eszembe jutott egy ének:

Kis karácsony, nagy karácsony / Kisült-e már a kalácsom

Jaj de jó: jön nemsokára a Mikulás és az Angyal! Végre fehér karácsonyunk lesz!

Uff... Szólt a néma indián. Két napja rendületlenül havazik és már teljesen összezavar. Talán az idő elkezdett visszafele forogni és mi nem vettük észre?! Rutinból várjuk a tavaszt de nem! Most megyünk vissza a télbe és nemsokára karácsony. És mivel visszafele megyünk, előszőr únni fogjuk az ajándékokat aztán örülni nekik és végül visszatesszük őket a karácsonyfa alá. A gyertyákban, miközben égnek, szaporodik a viasz és aztán kialszanak. A kanóc kifehéredik ahogy ellobban rajta az utolsó láng. Még pár nap, és mi visszavisszük az üzletbe egymás ajándékát.

Így. A világvége után bármi furcsaság elképzelhető.

Tényleg van valami a levegőben, mert szokatlan dolgok történnek. Útközben a bolt fele láttam egy hókotrót az egyik kisutcában. Mit keresett ott? Eltévedt? Vagy hazafutott ebédelni?... Minden lehetséges. Vagy netalán-tán az utcát takarította? Hmmmm, merőben szokatlan gondoskodás lenne  a múltkoriak után. Minden esetre nekem ez módfelett gyanus...

Márciusi sízés

Elindultunk sízni. Márcuisban. 

Februárban, mikor a szállást foglaltuk azon vaciláltunk, hogy hóbiztos helyet találjuk. Igen, tavasszal a latyakos-földes sípálya nem nagy élvezet, úgyogy döntöttünk: Ausztriába megyünk. 

Március 14-én, mikor elindultam Pestről esett az eső. Tatabánya fele ay esőből hó lett és a táj kifehéredett. Vértesszőlős után az autópályán már megállt a hó: 

Rendületlenül havazott és viharos szél keverte a havat. Az úton rengeteg teherautó. Egykettőre elértük az első dugót, símán 1 órát álltunk és araszoltunk felváltva. Bábolnánál a parkolóban próbáltunk érdeklődni a benzinkutastól. Kissé elmerengett, átgondolhatta a sok össze-vissza hírt amit hallott és annyit mondott: nem tudom. Őszinte válasz volt, mi pedig folytattuk az utat. A helyet fokozódott: szél, hó és köd. 

Meglepően felelőtlen társaság a teherautós nép: a jobbról jövő erős szél mint egy vitorlába úgy kapott bele a nagy felületbe és könnyedén dobálta a tonnákat. De ők mégis! Volt amelyik előzött azon az úton amiről már nem is lehetett látni, hogy merre van. 

Negyedóra alatt elértük a másik dugót. Így nézett ki előttünk: 

Így nézett ki mögöttünk: 

Eldöntöttük, hogy visszafordulunk. A legközelebbi lehajtónál sikerült kijutnunk és újra vissza az autópályára, mostmár hazafele. Az addig megtett út 37 km volt, összesen 3 óra kellett hozzá. Visszafele 1 órát mentünk. Mi még a szerencsések közé tartoztunk, mert a szendvicseinket az otthoni konyhaasztalnál ettük meg.  

PS

A híreket nézve, hallgatva, olvasva csak arra tudok gondolni, hogy tényleg szerencsések voltunk. Elkerültük a teljes káoszt, az éjszakázást, a balesetet. Viszot azalatt a 4 óra alatt láttunk: összesen egy hókotrót és két betegszállítót. Pont. Az autopálya.hu weblap elérhetetlen volt, az Utinform nem válaszolt, a különleges tudakozó sem tudott semmi érdemlegeset mondani. Katasztrófavédelem? Rendőrség, aki szolgál és véd? Se hírük, se hanvuk. Bármilyen "szerv" felszívódott, eltünt, jobban mondva meg sem jelent.  Sokáig. Mire észbekaptak és intézkedni kezdtek már olyan káosz alakult ki amit csak nagysokára és rengeteg munkával lehetett kibogozni. Ez a teljes krízisállapot azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az autópálya üzemeltetők mennyire felkészületlenek, mennyire minimálisat költenek magára az autópálya biztonságára. Telefonok vészhelyzet esetén? Autópályarendörség? Hófogó rács egy olyan szakaszon ahol a hóátfúvások rendszeresek? Apróság és mégis életbevágó. Elég volt a pálya túloldalára kerülni és máris láttuk, hogy a kis sövény a két irány között mennyit segít...

A hóvihar és dugó közepén pillanatok alatt dzsungel lett az élet amiben megjelent az erőszakosság és az összefogás egyaránt. Az emberek önszerveződtek szükség szerint, heroikus történetek keringenek arról, hogyan segítettek egymáson.

Péntek koradélután a Belügyminisztérium sms-t küldött az embereknek. Azt tanácsolják, hogy ne hagyják el az autóikat, de ha elfogyott a benzin akkor üljenek át más autóba. Ők mindenkit megvédnek, hehe. Már csak hahótázni lehet ennyi gondoskodáson. Ha 24 órával hamarább küldik és arra kérnek ne induljunk el mert nagyon rosszak az útviszonyok, talán meggondoljuk. Azért az adókat továbbra is befizetjük, nyilván kisebb lelkesedéssel.  

Hétfői havazás

Előszőr csak azt tűnt fel, hogy sűrüsödnek az autók. Még a Megyeri híd felhajtóján sem voltunk, de már lassítani kellett, egyre szaporábban nyomkodtam a féket. A dolgok törvénye szerint mindig a másik sáv volt gyorsabb, hát méregettem a lehetőséget a sávváltásra. Arra, hogy előttem hatalmas dugó van, nem is gondoltam. Viszont a tempó folyamatosan lassult és alig 20-al araszoltunk már, egyre tömöttebben álltak az autók mindkét sávban. Aztán megálltunk. Mindkét sáv állt, értelmét vesztette a váltás. Néha-néha megmoccant a sor, egy-két autónyit haladtunk előre és az jutott eszembe, hogy akármennyire is essen a hó, állni egy dugóban a legbiztonságosabb dolog a világon. Az "óvatosan vezessetek" intelem itt teljes mértékben megvalósul.
 A hídon átmenni kerek 1 órába tellett mert a hóesés miatt hatalmas dugó alakult ki a városban. Az éves rendes dugó az első nagyobb hóesés alkalmából...

Utána hallottam a fő-fő közlekedési vezér nyilatkozatát miszerint az volt a baj, hogy hétfőn havazott és nem vasárnap. Még jó, hogy megőrizte a humorérzékét :))

Világvége

00:00 óra a kompjúter előtt ért. Facebook-os haverjaim közül sokan ébren voltak és lesték a fejleményeket. Volt aki megmentő repülőt várt, volt aki a nagytakarítást hagyta félbe és nem tudta, hogy folytassa-e. Már 27 perce késett a vég mikor valakitől megtudtuk, hogy reggel 10-re várható, Moszkva-i idő szerint. Hát lefeküdtem.

Reggel, Moszkva-i idő szerint 10 órakor még csomagoltunk. Kicsit megcsúsztunk, hamarabb szerettünk volna elindulni Erdélybe, dehát a szokásos! Kis csúszás most is bejött.
Összességében jó utunk volt. Havas mezők és hegyek fogadtak ahogy átléptük a határt, vastag hótakaró borította mindenfele a tájat. Szentegyházán már  -7 fok volt mire megérkeztünk: igazi tél! Kint ittuk meg a pálinkát az udvaron, lábunk alatt recsegett a hó. Koccintottuk a világvége szerencsés végére.

Vihar

Azt olvasom a neten, hogy Amerikában hatalmas viharok voltak a keleti parton. Washingtonban például szükségállapotot hirdettek ki és több helyen nincs villany, mintha meg lenne bolondulva az időjárás, egyre nagyobb és erősebb viharok tombolnak, hogy már azt hisszük ennél tovább nem lehet menni! És mégis, mégis jön egy még erősebb, még rombolóbb szél, orkán és tövestől csavarja a fákat, dönti az autókra, elvágja az áramot. Villany nélkül mondhatnánk megszünik az élet! Mi minden függ tőle és ez van ahol most egy hétre is megszakad... Hihetetlen, micsoda rossz hír. Szerencsések vagyunk, hogy nem itt történt, nem velünk és hogy jó messze van Amerika, a statisztikai ködökön túl. Csak számok és adatok melyeket ha soha nem járt arra az ember igyekszik kicsire gyűrni a tudatában, a számon-nem-tartott helyek fiókjában.
De mi van Kate-el? Vajon hol vészelte át a vihart és hogy van most? Kate számomra Washington fogalmához csatoltan jelentkezik bármikor erről essen szó, ez a nagyon kedves hatvanas hölgy, akit a repülőn ismertem meg mikor Washingtonba szálltunk le. Budapest volt a varázsszó. Az ő édesapja is magyar volt, gyerekként még ő is járt erre és ezt mind felidázhette velem!  Rávette a férjét, hogy vigyenek el a szállodáig, ami kissé a világ végén volt és nem is tudja mennyire kisegített ezzel abban a nagyon fáradt és kimerült állapotban.
Hát ő Kate, a Washington-i ismerősöm, aki most közel hozza és személyessé teszi ezt a keleti parton tomboló vihart.