Fúrcsa szerzeten akadt meg a szemem ma délelőtt. Kőbányán jártam, a Liget téren és a megszokott kockaházak tövében, a parkoló autók között állt ez a kocsi:
"Közhasznú könyvterjesztés" ez állt rajta. Ő az első példány a mozgó könyvárusító "flottából" amit most indítnak útjára nagyon lelkes emberek.
Valójában egy mozgó antikvárium, ahol minden könyv 300 forint. És csupa jó könyv! Sok hozzáértéssel és gondal válogatva. A polcokon katonás a rend, kis cimkék jelölik a témaköröket. A látogató könnyen feltalálja magát és kedvére csemegézhet. Már törzsvásárló is akadhat, mert a képen látható ember azt kérdezte az eladótól: Jött-e valami új?
Az eladó egy kempingszéken ült a kocsi mellett és egy cseppet sem zavarta az időjárás. Őt kérdeztem, honnan került ez a kocsi? Erdélyből - felelte. Egy kiszuperált lovaskocsi volt amit darabokban hozott át és itt átalakították. A következő könyveskocsi egy kivénhedt ökrösszekérből készül.
Nagyon jól mutatott a kocsi sok jellegtelen ház között. Végre valami emberei, valami aminek lelke is van. Sok vásárlót kívánok nekik!
Ilyent láttam Vásárhelyen is nemegyszer a szinház előtt
ReplyDelete