Apámé, mennyi sör!

Csehországban az eső dolog a sör, ez egyértelmű. Minden helynek saját sörfőzdéje van és azt csapolja, palackozza, cimkézi és árulja. Így a mi Brno = Brünn = Bruna = Brin = Berén városi túránk meghatározó momentumai is a sőrhöz köthetők. Itt egy Starobrno, ott egy Krusovice, amott egy Lobkowitcz... Ime:

Összesen 52 féle sört számoltam össze egy pivovár kirakatában, vagy legalábbis itt hagytam abba a számolást...

... és az elmaradhatatlan szuvenir:

JEŽEK

PIVOTEKA -- olyan mint a Vinotéka, csak bor helyett sört árulnak benne. A polcokon többféle fajta sör, mindenikből 10, max. 15 palack. Itt nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Sör-gurmék :)

A cseheknél a cégér nem dísz: ott tényleg azt a sört csapolják és árulják. Ilyen egy igazi PIVOVAR.

Ebben a dologban Svejk nem viccel, a Krusovice cégérén 1581-es évszám szerepel. Ilyen az igazi érték, maradandó.

Van olyan sör, amit csak abban a városban főznek, vagy csak abban a sörfőzdében. Ha Sündisznó sört akar inni a prágai, el kell menjen Jihlavara például. 

JEŽEK --- ejtsd: Jezsek = sündisznó

Jihlava - ne úgy ejtsd, hogy Zsiláva :)) hanem: Jihhlava. A hangsúly az első szótagon van. A kettő közt csak egy halkan harmatos "h" betű a különbség, de micsoda különbség! Zsiláváról a romániai börtön jut eszembe, Jihhlaváról mostmár Jezsek, a kis süniről elnevezett sör. 

A régi domonkos kolostor, amit szállodának alakítottak át.

A hozzá tartozó templom:

Kocsmatúra

Nemrég hallottam egy fickóról, aki igy foglalta össze az elveit induláskor: "Tornyot csak alulról, múzeumot csak kivülről és kocsmát csak belülről!"

Kissé szigorú elvek, már-már merevnek mondhatók; dehát nem vagyunk egyformák. Ha én lennék ő, csak azt tudnám, hogy mit akarok elkerülni, de azt nem, hogy mit keresek. Elég ötletszerüen botorkánék egy idegen városban.

Legnagyobb meglepetésemre erre is kitaláltak már egy megoldást. Úgy hívják, hogy: pub crawl és vannak szervezett túrák is. ( pub crawl magyarul annyit tesz, mint kocsma csúszás - mászás :) Csak egy párat említek a webről: Prága, Berlin, Párizs, London, Budapest...

De minek erőltetni az utazást ha van más lehetőség is: otthonülni a TV előtt egy sörrel...

Kafka és Svejk söröznek

... és akkor váltunk repülőt Prágában, délután háromra már Madridban is vagyunk! Gondoltuk mi.

Prágán viszont nem lehet csak úgy "átmenni", áthajtani, átszállni, anélkül, hogy észre ne vegyed. Helyet követel az életedben, azt akarja, hogy felfigyelj rá és ehhez meg is vannak a sajátos eszközei. De mi ezt akkor még nem tudtuk.  Megkerestük a megjelölt átszállókaput és vártuk a gépet ami továbbvisz minket Madridba. Az utazásunk addig teljesen símán ment, naiv gyanutlansággal várakoztunk.
Azt, hogy megváltozott a beszállókapu, csak véletlenül vettük észre. Összeszedtük hát a cókmókunkat és átballagtunk. A beszállópult mögött pár egyenruhás fiatal értetlenkedett az utasokkal és egymással. Többen voltak a megszokottnál, egyfolytában tettek-vettek miközben az idulási idő lassan eltelt anélkül, hogy hozzánk szólt volna valaki. Várutunk. Lassan gyűlt a spanyol beszéd körülöttünk, egyre többen jöhettek rá, hogy változott a kapu. 

Kényszerüen vettük tudomásul hogy ezek szerint késik a gép, de hogy mennyit?  Rejtély.  Na, egyszercsak elindul a beszállás. Sorba állunk, jegyellenőrzés és indulás a csőbe. A repülőgép ajtaja nyitva, utaskísérők sehol. Azért bemegyünk és keressük a helyünket. Foglalt. Elővesszük a jegyeket, egyezkedünk, az ő jegyükön is ugyanez a hely van megjelölve. Furcsa... még sosem hallottam, hogy kétszer adták volna ki ugyanazt az ülést. Azért erősködünk ugye, de nehezen megy az egyezkedés mert oroszul nem tudunk: ők oroszok és Moszkvába mennek. Állítólag oda megy ez a gép! A jegyükön tényleg ott van, hogy Moszkva. Na most mi van?! 

Vissza az egész. Ki a gépből, találunk egy lépcsőt ami levisz egy buszhoz ami állítólag a madridi géphez visz. Jó. Már kissé izgulok. A busz elindul és megáll egy másik gép előtt, beszállunk. Itt már légikisasszonyok fogadnak annak rendje és módja szerint. Ez bíztató és a légikisasszony mebnyugtatott, hogy tényleg Madridba fogunk menni, sőt, tökéletes spanyolsággal a mikrofonba is bemondta az útirányt. Hozzátette, hogy sajnos várni kell még a többi utasra. Én magamban azokra gondolok, akiknek a moszkvai járaton nem volt foglalt a helyük...

Tovább várakoztunk. Eltelt újabb negyven perc, közben bájos stewardesek vizet szolgáltak fel. Egyszercsak megszólal a hangosbemondó: a légikisasszony az egész csapat nevében elbúcsúzik, további jó utat kíván. Puff! Tájékoztat arról, hogy ők el fogják hagyni a gépet mivel lejárt a munkaidejük. Ez vicc? Jól hallottam, lejárt a munkaidejük? Igen, pontosan ezt mondta... Még maradnak addig amíg a váltás megérkezik de vizet már nem szolgálnak fel. Az abszúrd ezen a ponton érte el a csúcspontját, a teljes feszültséget. Innen már csak levezetés jöhet börleszk beütéssel, a fokozottabb oldódásért. És íme: hirtelen nagyobb csoport érkezik, teljesen fel vannak ajzva. A felpörgetett spanyol szóáradatban néha a Moscú szóra ismerek és ez mindent megmagyaráz. Ezzel vált felejthetetlenné az ő utazásuk is.    

A befele áramló utasokkal szemben nyomultak közben kifele a légikisasszonyok a méretes bőröndjeikkel. Ők ugye azok, akiknek lejárt a munkaidejük és igyekeztek leszállni. Ez lett a végső "kóda", az utolsó nagy tömegjelenet ebben a történetben. Aztán lassan visszaállt a rend és mi végre elindulhattunk Madridba.