Alpok Adria - 7

 Ez már hagyomány? Talán.  A teljes Alpok-Adria útvonal elég hosszú, hogy hagyománnyá váljon. Mi igyekszünk és íme, hetedszerre is eljöttünk. 

Már alacsonyabb "régiókban" járunk, a hegyek már nem érik el a 2500 méter magasságot. Most az Ossiacher tó mellett, Ossiach-ban volt a bázis. 

A tetemes szintkülönbség miatt volt, hogy két csapatra oszlottunk: akik szigorúan követték az útvonalat, és akik nem.  Íme a legdurvább: 

A vállalkozók: 

TERV: 

1. nap: Arriach - Gerlitzen tető. 16 km távolság és 1 247 méter szintemelkedés. Innen a felvonóval ereszkednek le a völgybe, Ossiachba, a szállásra. 

2. nap: Gerlitzen tető - Ossiach. Felvonóval indulnak a tetőre, hogy onnan gyalog ereszkedjenek 1 473 métert, vissza a völgybe. 

AMI LETT: 

A meglepetés a hegy tetején érkezett, mert a felvonókat már hónapok óta javították, és nem működtek. Húh! Ez fájhatott. Kénytelenek voltak ugyanúgy lejönni, ahogy felmentek: gyalog, összesen 36 km-et, 1 247+1 473 méter szintel. De megcsinálták!

Az Ossiacher tó 

Az Ossiacher tó látványa a Gerlitzen tetőről

2. nap: bónusz-kirándulás a Dreiländereck-re (Hármas-határ-hegy). Az 1 508 méter magas csúcson találkozik három országhatár: Ausztria, Olaszország és Szlovénia. Mesés látvány, bármerre néztünk. 

A Dreiländereck tetejéről újabb tavak láthatóak: Whörti tó és a Faaker tó

A hármashatár

3. nap: szabályos Alpok-Adria túra, 20. szakasz Ossiach-ból a hegyen át Veldebe, a Whörti tó partjára. Távolság: 20 km, szintkülönbség: 538 méter fel és 596 méter le. 

Alpok-Adria 1

Alpok-Adria 2

Alpok-Adria 3

Alpok-Adria 4 

Alpok-Adria 5

Alpok-Adria 6

Ani és Van

 Íme két város, ami ma már nincs... 

Pedig valamikor mindkettő örmény királyi székhely volt, fontos gazdasági központ és népes nagyváros. 

ANI, az ezeregy templom városa

961-ben, amikor az örmények fővárosa lett, már 100 000 lakója volt, vagyis a legnépesebb világvárosnak számított a maga korában. Hatalmas városfalak vették körül, lenyűgöző paloták és templomok gazdagították.  

A Bizánci Birodalom 1045-ben, a szeldzsuk törökök 1064-ben hódították meg. Ezzel kezdődött a hanyatlás kora. Majd mongol betörések tovább néptelenítették a várost, és egy pusztító földrengés 1319-ben  végleg megpecsételte sorsát. Ma így néz ki: 

A hatalmas romterület bejárható és a megmaradt épületek látogathatóak. 

A citadella látványa, a virágoktól tarkáló mezőben

Viszonylag jó állapotban megmaradt örmény templom, belső terében a freskók még jól kivehetőek 

VAN városa

Akárcsak Ani, teljesen elpusztult. A mecseteket újjáépítették, a többi romot viszont benőtte a fű... 

Az újjépített mecset előtt a régi város romos maradványai látszanak

Van területén már 5000 éve laktak. Legismertebb elődök az Urartu nép ide helyezte legfontosabb székhelyét, és komoly várral erődítették meg a sziklát. Az Urartu királyság bukása után ez a terület lett az örmény nép és kultúra kialakulásának bölcsője. A 900-as évek elején már örmény királyi és vallási központtá fejlődött.

A várost többször ostromolták és uralták médek, perzsák, rómaiak, bizánciak és arabok. Végül 1071-ben török fennhatóság alá került.  Végleges pusztulását mégis az első világháború után a török fegyverek okozták, az örmény genocídium első kiindulópontja lett Van. A régi város 600 év után követte Ani sorsát: teljesen megsemmisült ... 

A mai modern Van városa a régi romoktól néhány kilométerre épült fel, lakosai főleg kurdok és törökök. 

Isztambul, 2. nap

 

Topkapi palota
1450-es évektől körülbelül 400 éven át volt az oszmán birodalom adminisztrativ központja. Három nagy egységből áll: a janicsárok udvara, vagyis a katonák, őrök helye; a második udvarban diványokon "hevert" a vezírek és tanácsadók hada és vitatták az állam ügyeit; a harmadik részben lakott a szultán a hölgyeivel. 

A legdíszesebb nyilván a harmadik, de még itt is látszik, mennyire a férfiaké volt a főszerep. A kiemelt feleségek talán-talán labdába rughattak, a túléléshez jó intrikusnak kellett lenni. 

(Eszembe jutott egy nagyon régi játékfilm arról, ahogy megszüntetik a háremet és szélnek eresztik a nőket. Szerencsétleneknek fogalmuk sem volt a kinti világról, elzártságukban teljesen élhetetlenek voltak. Nagy nyomoruság.) 

A könyves bazár

Mert bazárból is sokféle van, mindenhol más árun van fókusz. Meglepetésünkre itt is van magyar vonatkozás, ahogy a város különböző pontjain találunk majd: a szobor Ibrahim Müteferrikát ábrázolja, aki Kolozsváron született 1674-ben és ő alapította az első török nyomdát. Talán rabszolgaként került Törökországba, vagy talán önszántából, sok a sötét folt, az viszont biztos, hogy II Rákóczi Ferenc bújdosása alatt ő tolmácsa és titkára volt. 

Kávé

Az én fejemben a "bazár" szó összevisszaságot jelentett. És ez így is maradt, nem változott: áruk, népek, macskák tömkelege, lökdösődő, hangos tömeg és lassú préselődés a keskeny folyósókon. Itt-ott elágazó sikátorok és lépcsők amik újabb teraszokra visznek minket, néhol teázó emberek, a műhelyekből kiváncsi tekintetek néznek utánunk. Haladunk tovább, már aggódom, hogy sosem találnám meg a visszautat, míg végül már egy tetőtérben vagyunk. A padozaton kopott szőnyeg jelzi, hogy itt is folyik az élet. Aztán megérkezünk a kávézóba. A felszolgált kávé persze török, fantasztikus kilátással párosítva. 

Isztambul, 5. nap

Eirene mecset/templom: 

Talán Konstantinápoly első keresztény temploma, amit Constantinus építtet a IV. században. Még hosszhajós elrendezésű, de már hatalmas kupola nyitja meg a teret. A szentély érdekes, ilyet még nem láttam: amfiteátrum szerüen futnak körbe az ülések, innen figyelte a misét a kiemelt papság. Az egész épületnek van valamilyen őszinte bája, ami általában jellemzi a kezdeti időket: a régi tapasztalatokra támaszkodik még, de már jelentkeznek az új formajegyek amiket nem a hosszas gondolkozás, hanem a kreatív intuició, a hit és a lelkesedés alakítanak.

A Chora mecset/templom: 

Az épület folyamatos átalakításai talán kevésbé fontosak, a lényeg: a mozaikdíszítés ami 1310-1317 között készült. Itt már érződik a magas mesterségbeli tudás: csodálatos részletek, ini-mini mozaikdarabkák, és a térábrázolás! Ami egyidős, vagy talán meg is előzi  az itáliai kezdeteket és hatásal van a teljes reneszánszra. Fantasztikus élmény. 

 

Pantokrátor-templom, ma Mollah Zeyrek mecset

Piroska alapította 1118-24 között. Piroska magyar volt: ő volt Szent László lánya, aki bizánci császárné lett és nagy tisztelet övezte mély vallásosságáért.

  

Végre ebéd! Csak előbb áthajózunk a Boszporuszon.

Ma Ázsiában kostolunk csodálatos ízeket, pontosabban a Ciya étteremben a Kadiköy negyedben. Remélem még visszatérünk ide :)

Brassó, Prázsmár

 Az erdélyi szászokról keveset beszélünk ha Erdélyről esik szó. A székelység igen, a magyar városok igen: és itt sok látogató számára véget is ér a történet. Gyakorlatban sajnos véget is ér, hiszen ma már alig maradtak szászok, legfeljebb mutatóban. Mégis, majdnem nyolcszáz éven keresztül itt laktak és igen meghatározó tényezői voltak Erdély történelmének. 

Polgárok voltak, és szabad földművesek, kézművesek. Számukra a nemesség, abban a formában ahogy a magyarok értelmezték a földesúr fogalmát, idegen maradt. Erős és zárt közösségeket építettek, ahol mindenkinek része volt védelemben, biztonságban. Humanista eszméket vallottak. A gazdag városi patriciusok mértéktartása messze ellenkezett a magyar nemesi virtussal. 

Brassó az egyik legjelentősebb szász város. A fekete templom őrzi a Törökországon kívüli Európa legnagyobb anatóliai szőnyeggyűjteményét. 

A kisebb települések is erődítettek voltak. Egyik legszebb, legjelentősebb Prázsmár. Sok küzdelemben volt része hosszú története során, de ma már csak turisták járják az erődítményt. 

Medveles

 Először a medve lesett meg minket. 

Közel jártunk már a kabinhoz, mikor jobbról, az erdő homályában ott figyelt a medve. Alig lehetett kivenni az alakját, sötét bundája beleolvadt a homályba. Nézte, hogyan nyomulunk fel a pár lépcsőfokon: mi jelentettük számára az élelmet. Gondolom éhes lehetett és a látványunk összekapcsolódott a pavlovi reflexeivel: nemsokára kiszorják a kukoricát! És jöhet a vacsora. 

Pár perc múlva már mi figyeltünk a légkondicionált les biztonságából, lestük a vacsorázó medvéket. És persze fényképeztünk.