Alpok-Adria - 5

 Majdnem. 

A szándék megvolt, de az időjárás nem tartott velünk. Első nap sokáig eset, ezért a Badkleinkirchheim-i fürdőben telt az idő. Másnapra kitisztult, és meghódítottuk a Wöllaner Nock csúcsot. Ez egy fél Alpok-Adria szakasznak felelt meg, Ariach-ba, a szakasz végpontjára már nem ereszkedünk le. 

A következő kirándulás túraszakaszokon kívüli volt, de észre sem is vettük: a patak egyforma bőséggel zúgatta a vizet, a fenyők, a tehenek és a hutték mind hozták a megszokott formájukat. 

2012

Kínai gyerekek állva és fekve egy hószobor előtt

Mit jelent 2012? Elsősorban azt, hogy 2011 elmúlt mind a 365 napjával együtt. Egyenként végeztük ki őket, óráról órára, percről percre. Hulottak a napok, gyűltek a ráncok és a kilóméterek: ha jól megsaccolom, több mint 50 000 kilómétert daráltam össze ezalatt az idő alatt. Pontosabban 51 808 kilométert, de bárki utána számolhat a távolság kalkulátorral. Az útvonal igen cik-cakkos volt: Budapest, Párizs, Olso, London, Marosvásárhely, Boston, Stockholm, Ratosnya....

Az Erő legyen velünk ebben az Új Évben is.

Csalala

Ülök a vonaton, az ablak mellett. Figyelem hogyan készülődik ez a szuper-vonat a nagy útra be a tenger alá, a Csalagút gyomrába. Bámulom az egyenruhás stewardokat ahogy mosolyogva sürgölődnek és a hatalmas bőröndökkel érkező utasokat. Utolsó pillanatban mellém huppan egy német turista kis csontkeretes szemüvegben és ezzel indulunk is. Kisíklunk lassan az állomásból miközben megszólal a hangosbemondó és tájékoztat az utirányról:  a vonat London és Párizs között közlekedik és csupán Calais-ban áll meg. Aztán jó utat kíván ugyanaz a hang. Nagy lehet a jókedv a stewardok között, mert harsog a Bon voyage! a Bon sejour! és a sok "Bon" jókívánság között még egy Bon Noel! is behallatszik, így fényezve ezt a napsütéses őszi délutánt. Aztán kacagást is hallunk, de gyorsan lekeverik a mikrofont és ezzel magunkra hagynak a gondolatainkal. 
A vonat elhagyja a várost. Lapos mezőkön haladunk, várom az alagútat ami elnyel majd és levisz a tenger mélyébe. A dolog nem egyértelmű. Nincs hirtelen váltás, nem sötétedik el a kabin de megszűnik a térerő amiből gondolom, hogy már "alámerültünk". Halak nem uszkálnak az ablak előtt semmi akvárium hangulat, nagy kár. Se meredeken le vagy fel-érzés nincs ami jelezné, hogy na most! kezdődik vagy végződik a Csalagút. Símán haladunk miközben megint látom a tájat, a nagy lapályt: ez sem változott. Kitartóan robog a vonat tovább, mintha semmi sem történt volna. 

Egyszer csak megáll a mező közepén. Csend. Körben mező. Csak a párhuzamos sínpár fut el a horizontig és rajta vissza egy szembe jövő szerelvény. Elrobog mellettünk miközben mi állunk és várunk. De mit? A hangosbemondó sokáig hallgat, majd csendben megszólal: "Sajnos túlfutottunk a Calais-i állomáson... Mielőtt visszatolatnánk, meg kell várjuk a következő szerelvényt...."

És igen, a szuper-vonat, ez a műszaki csoda lassan el kezdett tolatni hátrafele vissza, a Calais-i állomásba. A német turista hisztérikus hahótában tört ki mellettem. A precíz német ráismert francia szomszédaira akik nem bírják eleget tanítani a világnak: Légèrement! Csak könnyedén.