2012

Kínai gyerekek állva és fekve egy hószobor előtt

Mit jelent 2012? Elsősorban azt, hogy 2011 elmúlt mind a 365 napjával együtt. Egyenként végeztük ki őket, óráról órára, percről percre. Hulottak a napok, gyűltek a ráncok és a kilóméterek: ha jól megsaccolom, több mint 50 000 kilómétert daráltam össze ezalatt az idő alatt. Pontosabban 51 808 kilométert, de bárki utána számolhat a távolság kalkulátorral. Az útvonal igen cik-cakkos volt: Budapest, Párizs, Olso, London, Marosvásárhely, Boston, Stockholm, Ratosnya....

Az Erő legyen velünk ebben az Új Évben is.

Etüdök gőzmozdonyokra

Élt körülbelül 150 - 200 évet. Fújtatva lihegett az első kötött pályákon egyre messzebb, egyre nagyobb távokat befutva. Volt idő amikor ő volt a leggyorsabb!  Aztán lassan lemaradt új mozdonyok, sebességrekordok és műszaki bravúrok mögött.

Ma csak egy múzeumi tárgy. Alakja, formája, anyaga csak idézet, az elmúlt idő egy szeletének emléke. Egy allegória, utalás, művészek kedvence. Így lett a hangja is nyersanyag egy szinfóniához, vagy etüdhöz.


Sáry László: Etüdök gőzmozdonyokra
A kép a lemezborítórol való.

Csalala

Ülök a vonaton, az ablak mellett. Figyelem hogyan készülődik ez a szuper-vonat a nagy útra be a tenger alá, a Csalagút gyomrába. Bámulom az egyenruhás stewardokat ahogy mosolyogva sürgölődnek és a hatalmas bőröndökkel érkező utasokat. Utolsó pillanatban mellém huppan egy német turista kis csontkeretes szemüvegben és ezzel indulunk is. Kisíklunk lassan az állomásból miközben megszólal a hangosbemondó és tájékoztat az utirányról:  a vonat London és Párizs között közlekedik és csupán Calais-ban áll meg. Aztán jó utat kíván ugyanaz a hang. Nagy lehet a jókedv a stewardok között, mert harsog a Bon voyage! a Bon sejour! és a sok "Bon" jókívánság között még egy Bon Noel! is behallatszik, így fényezve ezt a napsütéses őszi délutánt. Aztán kacagást is hallunk, de gyorsan lekeverik a mikrofont és ezzel magunkra hagynak a gondolatainkal. 
A vonat elhagyja a várost. Lapos mezőkön haladunk, várom az alagútat ami elnyel majd és levisz a tenger mélyébe. A dolog nem egyértelmű. Nincs hirtelen váltás, nem sötétedik el a kabin de megszűnik a térerő amiből gondolom, hogy már "alámerültünk". Halak nem uszkálnak az ablak előtt semmi akvárium hangulat, nagy kár. Se meredeken le vagy fel-érzés nincs ami jelezné, hogy na most! kezdődik vagy végződik a Csalagút. Símán haladunk miközben megint látom a tájat, a nagy lapályt: ez sem változott. Kitartóan robog a vonat tovább, mintha semmi sem történt volna. 

Egyszer csak megáll a mező közepén. Csend. Körben mező. Csak a párhuzamos sínpár fut el a horizontig és rajta vissza egy szembe jövő szerelvény. Elrobog mellettünk miközben mi állunk és várunk. De mit? A hangosbemondó sokáig hallgat, majd csendben megszólal: "Sajnos túlfutottunk a Calais-i állomáson... Mielőtt visszatolatnánk, meg kell várjuk a következő szerelvényt...."

És igen, a szuper-vonat, ez a műszaki csoda lassan el kezdett tolatni hátrafele vissza, a Calais-i állomásba. A német turista hisztérikus hahótában tört ki mellettem. A precíz német ráismert francia szomszédaira akik nem bírják eleget tanítani a világnak: Légèrement! Csak könnyedén.