Showing posts with label Ázsia. Show all posts
Showing posts with label Ázsia. Show all posts

June 12, 2026

Anitól Korondig

Volt egyszer, hol nem volt, volt valamikor régen, az 1000-es évek elején egy város, a neve: Ani, az ezeregy templom városa. A selyemút mentén feküdt, de sokkal több volt, mint az áthaladó karavánok pihenőhelye. Ani a Bagratuni örmény királyok székhelye volt, lakosainak száma meghaladta a százezret, és ha nem is ezeregy, de számtalan templomból sokféle nyelven szállt az égfele az ima. 

Ani fénykorából származó leleteket a Kars-i múzeum őrzi. Ittjártamkor rácsodálkoztam egy pár mázas kerámiára: 

Ani városában feltárt kerámiaedények maradványai, Kars-i múzeum 

Ani városában feltárt kerámiaedények maradványai, Kars-i múzeum 

Ezek az edények emlékeztettek valamire, amit nehezen mondtam ki: az erdélyi mázas kerámiákra, sőt, kimondottan a korondi színvilágra!... Nyomozzunk hát. 

Ani városában talált kerámiák eleinte örmény és grúz mesterek munkái lehettek, majd bizánci, szeldzsuk hatások alakíthatták tovább.  Mintázatuk hol geometriai, hol növényi motivumok, állat- és emberfigurák. Ez a technológia, szín és motivumvilág terjedt tovább a 14-15. században főleg az örmény mesteremberek közvetítésével Kisázsia többi tartományába és Iznik lett ennek a mázas kerámiának az új központja. Az izniki műhelyekben kiemelkedő számban dolgoztak örmény mesterek. Ők voltak azok, akik a tradicionális motívumkincset ötvözték a saját kulturális elemeikkel, a helyi manufaktúrákban készült csempéket és edényeket pedig előszeretettel exportálták a keresztény Európába,  így az Erdélyi Fejedelemségbe is. 

A 17. század elején a tárgyakkal együtt Erdélybe érkeztek a mesterek is. Erdélyben akkoriban alakultak az örmény közösségek, és rajtuk keresztül állandósult nemcsak a kereskedelmi, hanem a mesterségbeli kapcsolat is a kisázsiai műhelyekkel. Ezzel kialakult az "útvonal", amin keresztül beáramlott nemcsak a kész áru, hanem a készítéséhez szükséges tudás is. 

A legkorábbi korondi kerámia emlékek között – amelyek az 1600-as évekből származnak – díszes, falra szánt kerámialapok, úgynevezett kályhacsempék is találhatók. A fali csempék és burkolatok gyártása, valamint az ezeket borító ólom- és ónmázas technikák gyökerei a híres izniki műhelyekre vezethetők vissza. 

A díszítésben is sok a hasonlóság: tulipán, szegfű, életfa, indák és folyondárok. Lehet, hogy egy motivum mást jelentett Iznikben és Korondon, más lett a formája, a kidolgozottsága: mégis mindkét műhely díszítésében ott van a tulipán, a szegfű, az életfa, az indák és a folyondárok.

A legjelentősebb különbség talán a tárgyak rendeltetésében van. Az izniki kerámia elsősorban luxustermék volt, a szultáni palotaművészet és a dzsámik dísze. Ezzel szemben a korondi kerámia alapvetően népművészet, ahol a mázzal bevont tálak, korsók, köcsögök, csuprok mindennapi használatra készültek. Mára viszont ezek is "megnemesedtek" és lakásdíszekké lettek, mint egyedi készítésű, ritka darabok. 

Így változik folyton a világ. 

November 28, 2025

Isztambul, 5. nap

Eirene mecset/templom: 
Talán Konstantinápoly első keresztény temploma, amit Constantinus építtet a IV. században. Még hosszhajós elrendezésű, de már hatalmas kupola nyitja meg a teret. A szentély érdekes, ilyet még nem láttam: amfiteátrum szerüen futnak körbe az ülések, innen figyelte a misét a kiemelt papság. Az egész épületnek van valamilyen őszinte bája, ami általában jellemzi a kezdeti időket: a régi tapasztalatokra támaszkodik még, de már jelentkeznek az új formajegyek amiket nem a hosszas gondolkozás, hanem a kreatív intuició, a hit és a lelkesedés alakítanak.





A Chora mecset/templom: 
Az épület folyamatos átalakításai talán kevésbé fontosak, a lényeg: a mozaikdíszítés ami 1310-1317 között készült. Itt már érződik a magas mesterségbeli tudás: csodálatos részletek, ini-mini mozaikdarabkák, és a térábrázolás! Ami egyidős, vagy talán meg is előzi  az itáliai kezdeteket és hatásal van a teljes reneszánszra. Fantasztikus élmény. 





Pantokrátor-templom, ma Mollah Zeyrek mecset
Piroska alapította 1118-24 között. Piroska magyar volt: ő volt Szent László lánya, aki bizánci császárné lett és nagy tisztelet övezte mély vallásosságáért.


  


Végre ebéd! Csak előbb áthajózunk a Boszporuszon.



Ma Ázsiában kostolunk csodálatos ízeket, pontosabban a Ciya étteremben a Kadiköy negyedben. Remélem még visszatérünk ide :)







June 29, 2017

Sic transit gloria mundi

Ma van a születésnapom.

- ... s az ajándék? Kaptál ajándékot?
- Hogyne, persze! Ma utoljára csukhattam be az iroda ajtaját, ahova kábé tizenöt éve járok. Kiüríthettem a fiókokat, a polcokat és összecsomagolhattam a holmimat. Szép ajándék, nem mondom, az ember hirtelen szembesül tizenöt évnyi múltal.
- És miket találtál?
- Oh, sokmindent. Megszáradt radirgumit, ceruzát és ezt itt, abból az időből, amikor még a "csúcson" voltam, hehe. Balin kaptam ajándékba a partnerektől, az egyik indonéz utam során.


April 21, 2017

Legyezők

Hazajött az Emberem Dél-Koreából egy legyezővel. Ráadásul ő készítette egy kézműves vásáron és nagyon büszke volt rá! Szép, úgyhogy a "megörzendők" közé került, a többi legyező mellé.

Hát vegyük őket számba:



Van köztük japán legyező, külön kis gésával, festett rizspapírból.


A következő Shanghaiból való. A szöveget nem értem csak csodálom a kadzsi szépírást. Ehhez a legyezőhöz külön doboz tartozik. Az ázsiai legyezők általában nehezen nyílnak, hajtogatott papírborításuk nehezen csukható. Figyelni kell a tűrésekre és megigazítani ha kell.



A következő egy spanyol legyező. Torrero!!! A finom festett falécek könnyedén és energikusan zuhannak szét, ha a gazdája így kívánka. Trrram! Még hangot is adnak, nyomatékot a beszédhez. S ha mégjobban felparázslik a vita, egy pillanat alat összecsukhatóak hogy fenyegető fegyverré váljon a legyező  a gesztikuláló kézben.

És most jöjjön a koreai legyező! Ime a kézműves és a stand, ahol a jelentkezők kis segítséggel összerakhatták a maguk legyezőjét.



Miután elkészült, az emberem átsétált vele a következő standhoz, ahol festettek rá. Íme a művész munka közben és a "tanítvánnyal" :







February 15, 2017

Körforgás

Virradt mikor elhagytam a szállodát. A taxi már a bejárat előtt várt és azonnal indultunk ki a reptérre. Az utak még jól járhatóak voltak ezen a korai órán, alig jött szembe egy vagy két autó. Nyugalom honolt mindenütt. A horizont vonalán észrevétlenül kúszott felfele a nap és narancsos sugaraival beterítette a még félig alvó várost. Csendesség volt és remény. Egy vadonatúj, ragyogó nap kezdete volt ez, tiszta kék éggel és sziporkázó napsütéssel. Milyen felszabadító az elmút felhős, esős napok után!

Egészen megfeletkeztem arról, hogy hol vagyok. Futott velem az autó és én bámultam a házakat és talán itt-ott mintha ráismertem azokra a helyekre ahol az elmúlt napokban jártunk. Milyen irdatlanul nagy város ez! Mekkora méretek! Mekkora épületek és terek és az a rengeteg ember mindenütt. Az ég mintha mindig borus lenne, általános a szürkeség. A szmogtól sokszor alig látni a folyó túlsó partját. Egészen csodálatos ez a tiszta ég és nyugalom ami ma hajnalban fogadott. Ritka pillanat egy ilyen hatalmas városban mint Shanghai. Örültem, hogy így láthatom « kimosakodva », ünneplőben, mintha ezzel búcsuzna tőlem, a távolról jött látogatójától. Igen, nagyon messzire kerültem: több mint nyolcezer kilóméter választ el az otthonomtól, és időben? Hol van már az az erdélyi diák aki álmodozni sem mert ekkora utakról…! Gyorsan elővettem a fényképezőgépemet és a reptérig kattogtattam. 

Még mindig a csodálatos reggel hatása alatt voltam mikor beszálltam a gépbe. Most Ázsián belül utaztam, Shanghai-ból Phuket szigére,   Kínából Thaiföldre. Majdnem szomszédos országok és mégis, az utazással telt szinte az egész napom. Európa eltörpül ezekmellett a méretek mellett. 
Mire a szállodába megérkeztem már este volt, jócskán vacsoraidő. Az én társaságom is a teraszon vacsorázott és a desszertnél tartottak mikor csatlakoztam hozzájuk. Nagy üdvözlések után helyet szorítottak nekem az egyik partnercég vezetője mellé és gyorsan átestünk a szokásos formulákon: hogy utaztál? Mikor indultál? Milyen géppel jöttél? Ilyenek. Aztán ez a született amerikai úriember, ez a nagystílű világpolgár elővette a tabletjét és egy weblapot kezdett mutogatni. Három félkész ház látszott rajta, valami alapítvány tulajdona és erre gyűjt ő adományokat, hogy befejezhessék. Büszkén mesélte, hogy a fia ütötte össze a weblapot és már gyülekeznek a barátok, akik hajlandóak beszállni az akcióba. Milyen szép dolog! Őszinte elismeréssel voltam iránta miközben nagy adagokban nyomtam a fejembe a vacsorát. A szám folyton tele volt, így ő mesélt és én csak elismerően bólogattam. Láthatóan szívesen foglalkozott ezzel a témával, sőt már kétszer is meglátogatta a helyszínt a családjával. Megismerkedett a pappal is aki az egészet vezeti és majd valami gyerekek lesznek ott. Ja! Hogy hol is van? Hát lehet, hogy nem járam arra, mert ez Romániában van, Erdélyben ha ez mond nekem valamit. Észak Erdély, Szatmár vidéke.


Megállt a kezemben a villa. Úgy szeltem át nyolcezer kilómétert mint a villám, a szempillantás töredéke alatt. A testem Phuket szigetén maradt, egy teraszon a vacsoraasztal mellett míg én, már az ismerős tájakon barangoltam. Otthon voltam, hazaérkeztem miközben a pálmafák lombjai közt halkan motoszkált az esti szél. 



February 12, 2016

Virágok

Talán tíz nap hibádzott ahhoz, hogy levegyék a gipszet a jobb csuklómról mikor Ausztráliába utaztam. Pech. Megfürödni az óceánban nem tudtam, csak álltam fürdőruhában térdig a vízben és néztem a fürdőzőket. Aztán elindultam hogy lefényképezzem a fantasztikus növényeket.
Történt mindez kilenc évvel ezelőtt...























January 31, 2016

Sidney



Ha Sidney, akkor operaház.


Ezt az épületet a világon mindenki ismeri mert biztos látta legalább képen és legalább egyszer. És ez bőven elég ahhoz hogy megjegyezze, annyira különleges. Az ember könnyen ráismer a többszörösen dagadó vitorlákra, erre az óriás "hajóra" mely indulásra készen áll a Sidney öböl vizébe benyúló földnyelven.  A vitorlák csúcsíves formái élesen karcolnak bele az égbe és keményen pattan vissza a fény a hófehér kerámiaburkolatukról. Megéri kihajókázni az öböl torkolatáig hogy a visszaútón lépésről lépésre megtapasztalhassuk a látványt ami feltárul. Már félúton fejsejlik a szokatlan sziluett és apránként kibontakozik az épület teljes tömbje. A sajátos helyszín vízről a leglátványosabb, három oldalról körbehajózható. Így közelítve érthető igazán az épület összetett szerepe ami nemcsak koncertterem és operaház, hanem jel, jelkép, markáns szimbólum egy erőteljesen fejlődő város számára.





A látványtervezés tudatos és kontrollált. A vitorlákat magas "pódiumra" helyezte az építész hogy messziről feltűnjenek a víz felől érkezőnek. A város felöl pedig széles lépcsősor vezet a főbejárat fele.








A héjjak belső bordázata olyan mint egy gótikus idézet de már betonból, és mint a modern zsaluzási technológia remekművei. A külső burkolat követi a belső ívek osztását, egyre szélesedő csíkokban borítja a héjjra a szépen szerkesztett kerámialapokat. Itt minden részlet egyedi, átgondolt és nagyon magas szinten kivitelezett.

Az operaház gondolata 1954-ben született mikor a város meghírdette a nemzetközi építészeti tervpályázatot. A számtalan jelentkező közül egy fiatal dán építész, Jorn Utzon vitte el a pálmát akit a város meg is bízott a kivitelezési tervek elkészítésével. Kissebb nagyobb megszakításokkal,  összeveszések és kibékülések között lavírozva Utzont élete végéig elkísérte ez a munka. Ma az operaházban Utzon emlékszoba van amit megnézhetnek a turisták a vezetett látogatás alkalmával.

A munkák során Sidney városa igyekezett tűrelmes és nagyvonalú maradni. A tervezett tíz év helyett húsz évig tartottak a munkálatok és tizennégyszer került többe mint ahogy eredetileg gondolták. Volt, hogy sokáig állt minden, várták, hogy az építész fejéből kipattanjon a szikra és megszülessen a hogyan-tovább. Ilyen volt például a héjjak ívének a megszerkestése, az arányok pontos számszerüsítése. Talán ez volt az egyik legnagyobb feladat ami önmagában három évig tartott.  Ezt egy plakett is megörökíti a bejárat közelében és érdemes elolvasni mit ír maga Utzon erről a folyamatról:



"Három évig kutattam a héjjakat befoglaló geometriai formát és végül 1961 októberében jutottam el az alábbi gömbhöz. 
Számomra ez a "héjjak kulcsa" mert megoldja mindazt ami az építkezés és a tömeggyártás körül felmerül, lehetővé teszi a pontos és egyszerű kivitelezést és ezzel a geometriai rendszerrel érem el a formák közti teljes harmóniát ezen a fantasztikus együttesen belül." 

Jorn Utzon