Kistigris, a családtag

1997 tele volt és én egyedül ücsörögtem otthon.
Hirtelen motorzaj verte fel az egykedvüséget, mintha egy versenyautó állt volna meg az ablak alatt. Mi ez az izé? Néztem ki az erkélyen és két srácot láttam kiszállni egy feltuningolt Trabantból. Frissen festve, csillogott-villogott az egész autó, és harsányan burrogott a túlméretezett kipufpgójával. Egy kész ragadozó, gondoltam és lementem, hogy jobban szeműgyre vegyem.
"Eladó" toldották meg a srácok a bemutatót.
"Tényleg?" és még kiváncsibb lettem. "Mire jó az a két reflektor ott elől?"
"Az a két reflektor azért van, hogy ha éjjel tetszik menni az erődben és fel tetszik gyújtani, akkor mindent tetszik látni!" szólt a válasz.
Nyomós érv volt és meg is alkudtunk.  Ezután már a mi gondunk lett generáloztatni, cserélni a "beköpött" gyertyát, csavarni a benzinpumpát és ilyenek. A szerelőt nehezen tudtam visszatartani, hogy ne szedje le a két reflektort, ezért kompromisszumot kötöttünk: ő kiiktatja de én  dísznek megtarthatom. Így az éjjeli erdőjárásra soha nem került sor.

Kereszteződés

Ma megállítottam egy vonatot.
Vagy inkább: megállítottam egy kocsisort.
Vagy inkább: megállítottam egy vonatot és két kocsisort.
... és most azon gondolkozom hogy egyáltalán volt-e szükség ehhez rám,  vagy csak képzelődöm.
Minden esetre, mikor a vonatkereszteződésben a sorompó felemelkedett, én, a gyalogos vettem észre a leghamarabb, hogy mégis jön egy tehervonat. Hirtelen hisztériás kiabálás - mutogatásba kezdtem.

Talán nem volt szükség rám. Csak valahogy meg kellett "háláljam" azt, ahogy engem mentettek meg hasonló helyzetben, pár nappal előtte. Az "őrangyalom", egy kis furgon sofőrje leállt és megakasztotta a forgalmat, hogy menekülő utat nyisson nekem a villamos elől.

Amin elbambultam a következő volt: a gyalogos úton egy tolószék gurult, benne egy fiatal lánnyal. Kevesebb volt mint harminc.  Arca csinos, fekete rövidre vágott frizurája és ápolt, pirosra festett körmei mint bármely fiatal lányé, aki örül az életnek és várja, hogy szeressék. Csak a tolószék ne lett volna...

2017 megérkezett!

Jazzy

Régi szokásunk, hogy reggelente rádióra ébredünk. Nálunk az ébresztő óra nem divat. Nincs hirtelen megszólaló csergés, riasztás! A hangok nem visítanak bele az ember álmába hogy két marokra ragadják és rázzák mint egy zsák krumplit, hogy aszongya’ ébredj te szerencsétlen, mit alszol még! Nem. Az ilyensféle pánik teljes mértékben kerülendő. Viszont minket is szorít a pontos idő, ezért az óra helyett a megadott időben bekapcsol a rádió. Így az ébredés sokkal szelidebb lesz és az ember öntudatlanul illeszkedik vissza a mindennapi teendői közé. Szólnak a hírek, a tudósítások, köztük zene majd kommentek és az alvó észre sem veszi, hogy mikor kezdett « kifigyelni » az álmából az elhangzottakra. Csak hirtelen feleszmél, hogy né te! Ez érdekes. Vagy egyszercsak felháborodík és így szól elsőre rögtön az ébredés első pillanatában: « Ezt az oltári nagy marhaságot! » És kész! Ezzel teljesen felébredt. 

A rádiószerkesztők mintha tudnák ezt, mert reggel a legtöbb rádióműsor aktuális történésekkel foglalkozik. Mi zajlik ma a városban, a tözsdén, milyen az időjárás és hol van az utakon dugó. Vannak « emelkedettebb" műsorok  amik jobban igénybe veszik az intellektust így korán reggel, persze vannak kevésbé szofisztikáltak és vannak olyanok, amik egyenesen « zaklatják » a népet mindenféle kérdésekkel, játékokkal. Talán ezek a legnépszerübbek. A népek szívesen veszik az ilyesfajta felkérést és betelefonálnak, küldik sms-en a válaszokat mert élvezik, hogy ők is bekerülhetnek akárcsak egy rövidke pillanatra is a rádióba. Ott lehetnek, megvillanhatnak és ezzel bizonyítékot nyerhet a tény, hogy léteznek. Ime, itt vannak ezen a reggelelen is mint ennek a nagy virtuális ember-hálózatnak a részei amit úgy hívnak, hogy Budapest. 

A rádióhallgatás folytatótik az autóban is természetesen. Én gyakran hallgatom a Jazzy-t mert jó a zenéjük s a két műsorvezető jól elbohóckodik az aktuális gazdasági hírek apropóján. Itt is van « zaklatás » úgymond, játék és kimondottan várják az sms-eket a  közlekedésről. Ezért mindent megszakítva be is olvassák, hogy Pisti üzeni, a Dob utcában felbontották az útburkolatot és ezért egy sávot lezártak. Vagy koccant két autó a Lánc hídon és hatalmas a torlódás, üzeni Zozó. És ilyenek. Az ember vezet és közben hallgatja a műsort. Megállapítja, hogy a dugó szerencsére nem esik az ő utvonalába és boldog. A budapesti « hálózat »  ezt a « csomót » most pont másnak bogozta össze. 

Utazásaimkor is megtartom ezt a jószokást, már tiszta nosztalgiából is. Ha már van wi-fi és okostelefon, hát használjuk ki. Idézzük meg az otthoni reggelek rendjét, varázsolódjon ismerős hangulat ezkbe a teljesen személytelen szállodai szobákba. Elég egy ici-pici hír a budapesti forgalmi dugóról, hogy mosolyt csaljon ki az emberből. Lelki szemeivel látja az araszoló kocsisort egy számára teljesen ismerős helyen, hát ebből is kimaradt, hehe. Állapítja meg nemkis kárörömmel. 

A múltkor, mikor a reggeli készülődés közben ezeket a híreket hallgattam nem voltam feldobva. Körbebámultam a szállodai szobában, néztem a falakat, a padlót és kicsit egyedül voltam. Szerettem volna ülni a dugóban, látni ismerős helyeket és érezni a budapesti virtuális ember-hálót magam körül. Hogy kerülhetnék vissza? Kinéztem az ablakon és ezt az sms üzenetet írtam a Jazzy rádióba: "Koppenhágában az Arne Jacobsens Allé jól járható. » Aztán tovább öltözködtem és közben vártam a hatást. Meglett! Hajaj! Mert ezt is beolvasták!

 Máris jókedvem kerekedett és vidáman indult a napom a jól járható koppenhágai allén. 

Euskal Herrian

Euskal Herrian azaz Baszkföld.

Honnan származnak a baszkok? Ki tudja... eredetük teljesen ködös, viszont Európa legrégebbi lakott területén éltek mindig..

Milyen családhoz tartozik a baszk nyelv? Ki tudja... legalább hatféle elmélet van a nyelvi hovatartozásról és egyik sem teljesen bizonyított. A környezetükben egyértelmű nyelvrokonaik nincsenek.

San Sebastian látványa a várból

Mindig ilyen harciasak voltak a baszkok? Hát csak amióta felbosszantották őket és földjüket két különböző királyságba integrálták. Ma autonóm föld a spanyol rész, de még több önrendelkezést szeretnének. A franciákhoz csatolt részeken sem egyértelmű a béke. A számtalan altalajkincs, a tengeri kikötők, a fantasztikus táj évszázadok óta vonza a különböző népeket és hatalmakat. 

A tengerparton utazva megálltunk Lekeitio-ban, egy kis tengerparti városkában és eltöltöttünk két napot. Mint a legtöbb hasonló kisvárosnak, Lekeitio-nak is állt a többszázéves gótikus katedrálisa és középkori szűk utcák vezettek le a kikötőbe. Bolyongásaink során sok szép házra akadtunk. Általában többemeletesek és kőből épültek igen jó minőségben.

Lekeitio kikötője, háttérben a templomtorony

Így akadtunk erre a szép de lakatlan palotára is. Furcsa volt ilyen elhagyatott épületet látni ami igen ritka volt egész utazásunk során.

Az Abaroa palota

A tengerparton végig üdülőhelyek sorakoznak melyek közül a leghíresebbek San Sebastian és Biarritz a francia partok mentén. Ebbe a sorba illeszkedett Lekeito is. A palotában egykor hercegek, királyok szálltak meg, ezt beszélheti el ez az ismeretterjesztő panó is. Csak baszk nyelven. Hát mit tehet az ember, jól megnézi a képeket és mit lát? Az Osztrák-Magyar monarchia térképét. Biztos valami magyar vonatkozás is lehet, ki tudja? A kiváncsiság nagy motor, én is megpróbáltam megérteni valahogy a szöveget.

Így hangzik baszk nyelven:

XIX mendearen erdi-erdian udarako jauregi bat eta lorategia (gaur eguneko parkea) eraiki zituen Jose Javier Uribarrenek lsuntza hondartza gainean (Jauregi haren lau hormak lurreratu egin ziren 36ko gerra ostean, 37an erre egin baitzen). Lekeition izan zen Antonio Cavanilles bidaiariak ondo deskribatzen du orduko Lekeitio. Esan daiteke ordutik hasi zela "turismoa" garatzen gure herrian: etorkizunean jauregi hartan hartuko zuten ostatu hainbat pertsonai ospertsuk. XIX mendean, Espainiako Isabel II.ak azaleko gaixotasunak osatzeko Kantauri itsasertza aukeratu zuen eta, XX.ko 20.hamarkadan, Austro Hungariar inperioko Zita emperatriza etorri zen Lekeitiora gorte uda pasa etortzeko joera hura. Goi burgesiak atsegin zuen euskal kostaldea uda pasatzeko. Kantauri itsasertzeko zirkuituaren barruan kokatu zen Lekeitio, aisialdirako gune legez, Donostia edo Miarritze bezalako hiriekin batera. Testuinguru horretan eraiki zuen Jose Maria Abaroak bere jauregia. 

A magyarosítást a Google fordító -ra kellett bízzam de ő csak ennyire jutott. Mindenki szabadon kombinálja ki azt, amit jónak gondol:

A tizenkilencedik század közepén épült a nyári palota és a kert (a mai park) a tengerparton Jose Javier Uribarren lsuntza. Antonio Cavanilles jól leírta utast óránként Lekeitio. Amíg azt lehet mondani, hogy "turizmus" fejlődik hazánkban a jövőben lesznek a palotában különböző hírességek.
A tizenkilencedik században, Isabel II a Cantabria partja választotta bőrbetegségek formájában, a 20. században, az Osztrák Magyar Monarchia  császárné Zita jött, de inkább jöjjön a bíróságra a nyáron.
A dzsentrifikáció szereti tölteni a nyarat a baszk partján. Lekeitio bekerült a Cantabriai partján az áramkör, mint egy rekreációs terület, olyan városok közé mint San Sebastian és Biarritz. Ezzel összefüggésben  építette a palotát Jose Maria Abaroa.

Kasberg

Kasberg látványa mikor kiszáll az ember a gondolából

Szervusz Kasberg, a szórakozott vendéged megérkezett!

Tényleg fantasztikus, hogy legalább negyedszer térek ide vissza és még most is meglepődöm azon, hogy merre kell menni például. Hihetetlen. Ezzel szemben az emlékem minden ittlétről tiszta és élénk. Mintha az ismerős arcok és beszélgetések, vagy az előadások és sízések kiszakadnának a fizikai környezetükből és teljesen külön életet élnének. A "Hol?" a "Mikor?" kérdések egyáltalán nem játszanak, számomra minden emlék időtlenül leng a vizek felett  egy hermetikus buborékba zárva…
Így történt, hogy az út kétharmadánál jól megráztam a GPS-t, hogy merre visz! Mert nagyon elcsodálkoztam mikor egy autópálya kereszteződésbe érkeztem, vagy meglepődtem a számomra teljesen ismeretlen letérőn. Miért mondja a gép, hogy kanyarodjak balra mikor én egészen meg vagyok győződve arról, hogy jobbra van a jó irány?! Teljesen “vakon” mentem, gyanakodva követtem a GPS utasításait. Csak reménykedtem, hogy megtalálja az útat a Kasberg-i sífelvonóhoz ami majd tovább visz fel a hegyre, vissza az emlékek buborékába, az ismerős arcok közé.

A Hochberghaus látványa

A sípálya és a motoros szán amivel ideérkeztem

És így lett. A GPS megtalálta az utat és sikerült parkolót találnom közel a felvonóhoz. Sílécet béreltem és beszálltam a csomagjaimmal együtt a gondolába. A Hochberghaus menedékház a sípályák között egy kis völgyben fekszik, ide már csak motoros szánnal lehet eljutni. Kissé tanácstalanul keresgéltem a telefonomban egy tavalyi számot, talán még működik… Felérve, tárcsáztam és a legnagyobb meglepetésemre így szóltak bele: "Hallo Ildikó! Welcome!” Ezzel az emlékek buboréka megnyílt és én egyszerre otthonosan éreztem magam. Megérkeztem. 

Csiga-parkolás

Egy szerencsés utazás után a csigák is leparkolnak és megpihennek valahol. Például egy parkolóházban az oszlopon, teljes biztonságban :)

Neuschwanstein, a Hattyúkő kastély

A XIX. században épült kastély fantasztikus környezetben.
A bajor király, II. Lajos egyszemélyes királyi vára.
A világörökség része.
Operadíszlet.

Ez mind így van de azt hiszem ez az utóbbi áll a legközelebb az igazsághoz: egy operadíszlet 1/1 -es arányban megépítve.  II. Lajos saját bejáratú, egyszemélyes díszlete önnön fantáziálásához arról, hogy ő a hattyúlovag.
Furcsa az élet: adatik egy király sok pénzel, akiben formátlanul ott bújkál az őrület és a világtól való menekülés, elzárkózás. És adatik egy másik őrült zseni, Wagner, aki nagyon jól tudja mit akar: sok pénzt, operákat írni és sok sikert. A kettő találkozásából a szikra belobban.  Wagner sok pénzhez jut, és a király megleli deliriumos rajongásának tárgyát: a wagneri operák mitikus világát. Ettől kezdve a középkor lesz a vezércsillaga és kedvenc szórakozása azon a hattyú formájú csónakon csónakázni, amin Lohengrin érkezett Elza hercegnő megmentésére. Az eredmény világraszóló: felépül Bayreuth és Neuschwanstein. 

Schwangauban a tó, a táj mind adott volt, már csak a kastély hiányzott. És meglett az is. A kastély díszlet voltát jól példázza, hogy a tervező maga is díszlettervező volt, nem építész: talán így könnyebben tudott alkalmazkodni a "rendező" II Lajos elvárásaihoz aki minden részletre odafigyelt. Idézet egy freskóhoz fűzött utasításából:

„A Felség óhaja… a hajó legyen távolabb a parttól, így Lohegrin nyaka kevésbé kell megdőljön; a hajótól a hattyúig húzódó lánc ne rózsákból, hanem aranyból legyen; végezetül, hogy a kastély stílusa maradjon középkori.”

Ezen a nyáron mérhetetlen eső kísért bárhova mentünk. Itt is eláztatott. Ezért a várat csak ködfátylon keresztül láttuk és napsütötte változatot esernyő alól lefényképeztük.

 

 

 

Íme a fantasztikus táj a tóval. A távolban egy másik, II Lajos kastély

II Lajos már nem volt "otthon" ezért a végén mi vendégeltük meg magunkat

Hőség

Ma hirtelen nagyon meleg lett.  Nézem az autóban a hőmérőt, 26 fok. Ráadásul az autó szélvédőjén keresztül is tűz a nap, hát itt fogok megsülni szabályosan az araszoló forgalom kelős közepén. Csak bambulok kifele az ablakon, a gondolataim is le vannak rendesen lassulva. Azért figyelek: sárgára vált a lámpa és mire odaérek piros. Megállok. Kinézek a járdára, végig az üzletsoron és a cégéreken. A legszembetűnőbb cégér kék alapon nagy fehér betükkel hirdeti: Agybetét.
Agy-betét. Alig tűnik fel. Mostanában annyit lehet olvasni a mesterséges inteligenciáról, mindenféle implantátumról amit beültetnek az embereknek és azok ismét hallanak vagy látnak... Már láttam egereken is olyan dathvader-es izéket, vagy a google szemüveg! Így hívnák ezeket a kütyüket, hogy agybetét? Lehet, de azéert furcsa, hogy ezt itt egy ilyen átlagos sarki üzlet hirdeti. Megnézem még egyszer a cégért: Agybetét. A következő szó: Lakástextil.
Szünet.
Áááááááá! Ágybetét! És a tudományos - fantasztikus ködből hangtalanul puffanok vissza a kormány mellé, a valóságba. Ma tényleg nagyon meleg lett hirtelen.

Szinkronicitás

A Széchenyi könyvtárba igyekszem, fel a várba szülinapi csomagot rendelni régi újságokból. Óbudáról indulok autóval és csak remélem, hogy  kegyes lesz hozzám a forgalom és hamar meg tudom járni. Napközben valóban kevesebben vannak, mégis ilyenkor javítják a járdát, hozzák az árut a boltokba vagy csak egyszerüen parkolni készül valaki és a forgalom folyton elakad. Már megint! És pont előttem! Indeksz ki, ugrás ki  - de hopp!! hopp!! Mert a mögöttem levő szürke Audi is ugyanezt csinálja! Mindketten leállunk, hirtelen lemerevedünk mint a bogarak. Hosszas óvatoskodás után én indulok elsőre. Na úgy na! Aztán meg is nézem magamnak a söfőrt az egyik lámpánál: egy fiatalabb, rövid hullámos hajú csaj.
Megyek tovább, kereszteződések és lámpák között. A Dózsa György térnél fordulok rá a várhoz vezető szerpentinre, hol parkoljak? Ajaj, nincs nagy választék. Döntök: 180 fokos fordulás és megállok az út túlsó szélén. Előbb megvárom, amíg a mögöttem levő autó elmegy, de az is megáll: itt van megint a szürke Audi... Nehezen dönti el, hogy megkerüljön. Elbámulok rajta és aztán meglátom, hogy kicsit feljebb ő is 180 fokot fordul. Két autóval lejebb parkolt mint én. Kezdek kiváncsi lenni és várok egy kicsit, hogy kiszálljon. De sietek és inkább idulok a könyvtárba.
A könyvtárban végre megtalálom a boltot és az eladót. Hosszan válogatok, nem vagyok teljesen elragadtatva, de csak megegyezünk. Végre. Mert egy fiatalabb, rövid hullámos hajú csaj várakozik már egy ideje, ő is szülinapi csomagot akar rendelni. Átadom a helyem és még bólkászom egy kicsit az üzletben. Ahogy megyek az autófele, még látom a csajt, ahogy egy ablakmélyedésben igazítja a szoknyáját.
Azért izgat az a szürke Audi, mondom magamnak, követ vagy mi? Az autókhoz érve oda is osonok, hogy megnézzem ül-e benne valaki? De nem látok senkit. Visszafordulok az autómhoz mikor észreveszem a hullámos hajú csajt a könyvtárból amint igyekszik az autók fele. A gyanú lassan kúszik felfele a hátgerincemen és tényleg: a szürke Audi mellett áll meg és kinyitja a csomagtartót. Kaját vesz ki és komótosan beül a kormány mellé. Eszik. De ezt én már megvárom! Mert ki az aki majdnem nekem hajt a város túlsó végén és végig kísér egészen a könyvtárig? Most én fogom követni és gyorsan átismétlem a detektiv filmekben látottakat. Lassan elindul. Úgy döntök addig követem, amíg azonos az útvonalunk és persze hagyok egy kis követési távolságot. Kanyar egy, kanyar kettő: lassan megyek utána és képzelődöm, hogy ki lehet. Miért volt annyira lassú és ráérős? Vajon ő is észrevett engem? Kinek rendelhette a szülinapi csomagot? Már szinte sajnáltam, mikor a kereszteződésben másik irányba tért...

Elgondolkodtató, hogy milyen szüreális tűkörképe voltunk egymásnak kábé egy óráig. Azonos volt a tervünk, a szándékunk, az útvonalunk és az időzítésünk. Erővonalaink teljesen egyeztek. Ezek után megtörténhet, hogy ugyanarra a szülinapi bulira igyekszünk és ugyanannak az ünnepeltnek fogjuk egyszerre átadni ugyanazt az ajándákot...?!

Kilátás

Kanazawában 2014 március 10-e, reggel 8 óra van. Tegnap este és éjjel havazott. A burkolat alá rejtett öntözőberendezésekből már délután elkezdték locsolni az aszfaltot sós tengervizzel. Igy a hó azonnal olvad és eltűnik a csatornákban. Ott, ahol ez hiányzik, gyors lapátoló kezek dolgoznak már korán reggel...
Ez természetesen csak az autókra vonatkozik, a gyalogosok már nincsenek így kikímélve.

Ízirájder, öcsém!

Megyek a kis autómmal a Dózsa György úton a jó kis zsufiban, mikor észbe kapok, hogy nekem jobbra le kell kanyarodnom az Andrássy útra! Mellettem a kanyarodó sáv viszont tele, hát index jobbra és fék majdnem egyidőben amitől a mögöttem jövők hajaszála felfele kezd meredezni. De most mit csináljak, kérdem, mert lehúzódni nem tudok, meg kell várjam míg annyira ürül a kanyarodó sáv, hogy beférjek valahogy. Húzom befele a nyakam remélve hogy ettől kissebb leszek, de akik miattam álltak meg mégis látnak és jól rám is dudál valamelyik. Én meg állok és végre, valahára meglódul a jobbra tartó sor. Na! Örülök, csak megúszom valahogy és indulok én is lassan. Húzom a kormányt jobbra, már majdnem teljesen átkerültem a másik sávba hogy mögöttem lassan felszabadul a forgalom. Elindulnak az autók és köztük előbukkan egy sisakos motoros is a bal oldalamnál. A sisaktól nem lehetett látni, de nagyon dühös lehetett mert a jobbkezével úgy meglökte a visszapillantó tükrömet, hogy az kifordult a helyéből. Gondolom ő nem a dudálós volt, ő a másik, a verekedős. De most igazán, ennyi kellemetlenségért megéri-e leboxolni a másik tükrét, nem igaz, kérdem.

Mentő

A minap megelőzőtt a mető. Már messziről hallani lehetett a visítását és a bal visszapillantómban tűnt fel a villamos síneken vágtatva, villogva, szirénázva akár egy hisztériás roham csúcsán teljes kiborulásban. Örjöngött, hogy csak a menekülésen járon az esze az embernek, hogy eltűnhessen az útjából.

Ilyenkor mindig eszembe jut Möszijő C, a régi főnököm. Egyszer vele rohant így a mentő és ez annyira felvillanyozta őt, hogy azonnal meggyógyult. Valójában semmi baja sem volt mikor beszállt az autóba de mikor sikerült megdumálnia  a sofőrt, hogy visítva, villogva menjenek, teljesen kivirágzott. Ült a mentőben és körbetelefonálta az ismerőseit örömében. Nagyon büszke volt, hogy ő most szabályosan hajt át minden piroslámpán, végre! Szabálytalan áthajtásban már eddig is bajnok volt, de most! Minden autó előnyt ad nekik és ők vígan átvágtatnak, átrepülnek! Az Astoriánál, a Blaha Lujza térnél, a Keletinél, húhúúú! Magán kivül volt a boldogságtól, amikor sorolta az útvonalat.

Nekem a mentő mellé ez a kép társul, nem tehetek róla. Mikor én feküdtem az ágyon és engem vitt a mentő, ugyanúgy eszembe jutott. Feküdtem, hallgattam a motorzajt és megállapítottam, hogy nem szirénázunk, nem villogunk és nem megyünk át a piroson. Egy pillanatra engem is felvillanyozott ez az emlék, mintha a helyzet nekem is kihívás lenne táncra... de talán majd máskor. Úgy "esett", hogy túl kevéske erő maradt bennem az efélékhez.

Borsabánya

Kiszakadni a civilizációból, ki a városból, a tömegből fel a hegyekbe és kompjúterst se lássak! Ez igazán csodálatos. Olyan mesebeli helyeken jártunk ahol a szénabuglyát is másként rakták. Ahol a néni a kapu előtt fonta a gyapjut - mint a mesében! És bocskort húztak az ünneplő ruhához. Ahol a fatemplom teteje zsindellyel fedett már vagy négyszáz éve és ez mind így maradt itt együtt a virágbaborult heggyel.
Megérkezésünk után gyorsan körbefényképezünk mindent. Másnap gyalogtúra. Ezer méter felett nagyot szippantok a levegőből: ez az! A lábam előtt rododendron bokrok és encián, fent a felhőbe burkolózott csúcs. Aztán rutinosan előkapom a mobilomat és tájékoztatom a családot: "Gyönyörű! Még van 1300 m a csúcsig." És ez mind természetes.

Az már kevésbé, hogy ezen a varázslatos mesés helyen is van rendőr és ugyanúgy büntet mint máshol. Legyen az a legeldugottabb utca az utolsó házak között ahova aszfalt sem jutott már: ugyanúgy megjelenik, leállít, megfujat és elveszi a jogosítványt. Puff! Mindezt éjfél után félórával... mondhatom józanítólag hatott a nagyszerű kirádulás után.

PS: a jogosítványt 90 napig bevonták Románia területén. Viszont miután az ember nyilatkozott, hogy nem Romániában lakik és becsszóra nem fog 90 napig az országban vezetni, visszaadták. Ez nem vicc, talán mese. Először hallottam ilyet.

STOP

Egy ideje azon gondolkoztam, hogy mikor történt az autóbaleset. Hiába matatok az emlékeim között bizonytalan maradtam, még a hetek számát sem tudtam megsaccolni. Egyszerüen elfelejtettem. Ösztöneim védekeznek, nem akartak emlékezni és ezért törölnek. Furcsa foltként villog a tény, hogy VOLT baleset de képtelen vagyok elhelyezni. Mint egy elszabadult lufi, kontrol nélkül lebeg ide-oda emlékeimben és vajon tényleg megtörtént? Biztos igen, mert sokáig volt szervizben az autóm és már az is hosszú volt amíg a papirok a kárfelmérő-szervíz-biztosító között nyugvópontra kerültek. Emiatt sokáig hozzá sem nyultak.
A lufi ott lebeg az "egyszer" és a "valamikor" között de semmi konkrétat nem tükröz vissza. E kusza időtlenségből csak a csattanás hangja viszhangzik, ismétlődik és ahogy egyre jobban beleélem magam megjelenik a kép az üres kereszteződésről ami mégsem üres mert a semmiből ott terem az az autó és megint az a hang! amikor a két kraosszéria egymésnak csattan. STOP! STOP! STOP! Villog hatalmasan a stop tábla amit figyelmen kivül hagytam és olyan egyértelű, hogy ez nem szabadott volna megtörténjen. Nem és az emlék korrigál és javít, módosít, változtat a jó, a helyes fele és akkor megint beleszól a "csattt!" az ütközés hangja, mert mégiscsak megtörtént. Mert elkaszáltam azt a másik autót és jól "fenéken billentettem" hogy átfarolt a másik sávba. Aztán már csak azt a kis horzsolást éreztem az orrom körül ahogy a légzsákból kiemeltem a fejem.

De mikor volt? Március? Talán a közepe. Nem, eleje. Vajon mióta tologathatják a papirokat a szervízben mert csak telefonálok és mondják: "Kezicsókolom, pont most akartam felhívni de sajnos nincsenek jó híreim". Még várni kell, mindegy mire, várni. Igen. Mert nemcsak egy légzsák, hanem mindkettő kinyílt, sőt a szélvédőt is betörte az egyik. Micsoda helyzet: annyira frontálisan kapta az autó az ütést, hogy az érzékelők mindkét légzsákot kicsapták. Csattt! STOP! STOP! STOP!
"Asszonyom, töltsük már ki a papirokat, hát nem akarja elismerni a hibáját? Nekem már rég munkában kellene lennem."
Hagyjanak; ne, ne most! Elismerem, de most hagyjon békén, majd csak ha megérkezik a férjem, majd csak akkor írunk bármit, addig semmit, majd ő mert neki tiszta a feje. Én most összezavarodtam.
"A feleségem itt dolgozik a szomszédban, nem akar egy teát inni? Az a szerencse, hogy senki sem sérült meg, gondojlon erre, csak én késtem el a munából, hát nem tölthetnénk ki mégis azokat a papirokat?"

Arra emlékszem, hogy szürke volt nagyon az idő. A nagy havazások azután jöttek csak, de akkor már egy jóideje felhős, esős hideg volt. És nem ment a lámpa a kereszteződésben…. és én egyedül voltam az egész úton és rutinból mentem mert az ember házától száz méterre semmi baj sem történhet… Nem. De. De igen, bárhol történhet és ez hiba. Az én hibám, mert az életben nincs rutin. Legfeljebb hasonló helyzetek vannak. Köszönöm, nem kérek teát, én is itt lakom a szomszédban valójában, alig indultam el. Sajnálom, hát talán tényleg kezdjük el kitölteni azokat a papírokat…
Pár napja lett kész minden és megvolt az utolsó szemlézés. Helyére került az új rendszámtábla is és megkértem a szervizes embert, nézzen utána a papirjaiban mikor történt a baleset. Ime: február 11.

Márciusi sízés

Elindultunk sízni. Márcuisban. 

Februárban, mikor a szállást foglaltuk azon vaciláltunk, hogy hóbiztos helyet találjuk. Igen, tavasszal a latyakos-földes sípálya nem nagy élvezet, úgyogy döntöttünk: Ausztriába megyünk. 

Március 14-én, mikor elindultam Pestről esett az eső. Tatabánya fele ay esőből hó lett és a táj kifehéredett. Vértesszőlős után az autópályán már megállt a hó: 

Rendületlenül havazott és viharos szél keverte a havat. Az úton rengeteg teherautó. Egykettőre elértük az első dugót, símán 1 órát álltunk és araszoltunk felváltva. Bábolnánál a parkolóban próbáltunk érdeklődni a benzinkutastól. Kissé elmerengett, átgondolhatta a sok össze-vissza hírt amit hallott és annyit mondott: nem tudom. Őszinte válasz volt, mi pedig folytattuk az utat. A helyet fokozódott: szél, hó és köd. 

Meglepően felelőtlen társaság a teherautós nép: a jobbról jövő erős szél mint egy vitorlába úgy kapott bele a nagy felületbe és könnyedén dobálta a tonnákat. De ők mégis! Volt amelyik előzött azon az úton amiről már nem is lehetett látni, hogy merre van. 

Negyedóra alatt elértük a másik dugót. Így nézett ki előttünk: 

Így nézett ki mögöttünk: 

Eldöntöttük, hogy visszafordulunk. A legközelebbi lehajtónál sikerült kijutnunk és újra vissza az autópályára, mostmár hazafele. Az addig megtett út 37 km volt, összesen 3 óra kellett hozzá. Visszafele 1 órát mentünk. Mi még a szerencsések közé tartoztunk, mert a szendvicseinket az otthoni konyhaasztalnál ettük meg.  

PS

A híreket nézve, hallgatva, olvasva csak arra tudok gondolni, hogy tényleg szerencsések voltunk. Elkerültük a teljes káoszt, az éjszakázást, a balesetet. Viszot azalatt a 4 óra alatt láttunk: összesen egy hókotrót és két betegszállítót. Pont. Az autopálya.hu weblap elérhetetlen volt, az Utinform nem válaszolt, a különleges tudakozó sem tudott semmi érdemlegeset mondani. Katasztrófavédelem? Rendőrség, aki szolgál és véd? Se hírük, se hanvuk. Bármilyen "szerv" felszívódott, eltünt, jobban mondva meg sem jelent.  Sokáig. Mire észbekaptak és intézkedni kezdtek már olyan káosz alakult ki amit csak nagysokára és rengeteg munkával lehetett kibogozni. Ez a teljes krízisállapot azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az autópálya üzemeltetők mennyire felkészületlenek, mennyire minimálisat költenek magára az autópálya biztonságára. Telefonok vészhelyzet esetén? Autópályarendörség? Hófogó rács egy olyan szakaszon ahol a hóátfúvások rendszeresek? Apróság és mégis életbevágó. Elég volt a pálya túloldalára kerülni és máris láttuk, hogy a kis sövény a két irány között mennyit segít...

A hóvihar és dugó közepén pillanatok alatt dzsungel lett az élet amiben megjelent az erőszakosság és az összefogás egyaránt. Az emberek önszerveződtek szükség szerint, heroikus történetek keringenek arról, hogyan segítettek egymáson.

Péntek koradélután a Belügyminisztérium sms-t küldött az embereknek. Azt tanácsolják, hogy ne hagyják el az autóikat, de ha elfogyott a benzin akkor üljenek át más autóba. Ők mindenkit megvédnek, hehe. Már csak hahótázni lehet ennyi gondoskodáson. Ha 24 órával hamarább küldik és arra kérnek ne induljunk el mert nagyon rosszak az útviszonyok, talán meggondoljuk. Azért az adókat továbbra is befizetjük, nyilván kisebb lelkesedéssel.  

Hétfői havazás

Előszőr csak azt tűnt fel, hogy sűrüsödnek az autók. Még a Megyeri híd felhajtóján sem voltunk, de már lassítani kellett, egyre szaporábban nyomkodtam a féket. A dolgok törvénye szerint mindig a másik sáv volt gyorsabb, hát méregettem a lehetőséget a sávváltásra. Arra, hogy előttem hatalmas dugó van, nem is gondoltam. Viszont a tempó folyamatosan lassult és alig 20-al araszoltunk már, egyre tömöttebben álltak az autók mindkét sávban. Aztán megálltunk. Mindkét sáv állt, értelmét vesztette a váltás. Néha-néha megmoccant a sor, egy-két autónyit haladtunk előre és az jutott eszembe, hogy akármennyire is essen a hó, állni egy dugóban a legbiztonságosabb dolog a világon. Az "óvatosan vezessetek" intelem itt teljes mértékben megvalósul.
 A hídon átmenni kerek 1 órába tellett mert a hóesés miatt hatalmas dugó alakult ki a városban. Az éves rendes dugó az első nagyobb hóesés alkalmából...

Utána hallottam a fő-fő közlekedési vezér nyilatkozatát miszerint az volt a baj, hogy hétfőn havazott és nem vasárnap. Még jó, hogy megőrizte a humorérzékét :))

Világvége

00:00 óra a kompjúter előtt ért. Facebook-os haverjaim közül sokan ébren voltak és lesték a fejleményeket. Volt aki megmentő repülőt várt, volt aki a nagytakarítást hagyta félbe és nem tudta, hogy folytassa-e. Már 27 perce késett a vég mikor valakitől megtudtuk, hogy reggel 10-re várható, Moszkva-i idő szerint. Hát lefeküdtem.

Reggel, Moszkva-i idő szerint 10 órakor még csomagoltunk. Kicsit megcsúsztunk, hamarabb szerettünk volna elindulni Erdélybe, dehát a szokásos! Kis csúszás most is bejött.
Összességében jó utunk volt. Havas mezők és hegyek fogadtak ahogy átléptük a határt, vastag hótakaró borította mindenfele a tájat. Szentegyházán már  -7 fok volt mire megérkeztünk: igazi tél! Kint ittuk meg a pálinkát az udvaron, lábunk alatt recsegett a hó. Koccintottuk a világvége szerencsés végére.

Nyugdíj

Tegnap megálltam tankolni az egyik kútnál a Hungária körút mentén. Rögtön jött a benzinkutas és felajánlotta, hogy tankol helyettem, én pedig bementem az üzletbe fizetni. Minden úgy történt mint eddig ezerszer de mégis! Mégis valami nem stimmelt. Már az autóban voltam ismét mikor rájöttem, hogy mi az: a benzinkutas kora. Igen, a kora.

Itt Pesten ha körbenézek az üzletekben, vendéglőkben, mozikban, a benzinútaknál csak csupa fiatalt látok, mintha az idősebb generáció nem is létezne. Magától felszívódna, de hova? Nyilván egy látens kinlódásba a túlélésért...
Ha az ember csak ezt a képet látja, nyilván fel sem tűnik. Én Amerikában szembesültem előszőr azokkal az idős emberekkel akik különböző szolgáltatásokban dolgoztak. Ott éreztem előszőr ezt a "valami nem stimmel" érzést miközben olajozottan folyt a vásárlás például. Ősz fejek, néha copfba kötött féhér lófarkak - mint az én benzinkútas emberem is - ügyködtek a megszokott módon. Az üzletben, a vendéglőben, a taxiban, a repülőtéren.
Talán az ő számuk lehetne a stabil, nyugodt társadalmak egyik ismérve is... ahol a folytonosság mintha kevésbé engedné, hogy csupán a koruk miatt kerüljenek lapátra emberek. Kiszámíthatóbb lenne talán az életük? Föltétlenül. Számtalan példa utal erre, mint például itt ez mikor a svájci légitársaásg gépén utaztam Ázsiából hazafele. Zürich közelében a pilóta külön bejeletést tett és három nyelven búcsuztatta kolleganőjét akinek ez volt az utolsó repülőútja. Másnap ment nyugdíjba.

Kihívás

Este az autó leparkol a zöldséges előtt és kiszáll belőle a két utas. A sofőr odaszól, jobban mondva átkiált az utasának:
- Hol van a te hátizsákod?
- Hogyhogy hol? A lábamnál, az első ülésnél.
- Miért nem tetted be a csomagtartóba? Az enyém ott van.

Miközben haladnak a zöldséges fele a sofőr megnyomja a távirányítót de véletlenül nem a "bezár" hanem a "kinyit" gombot! Hátra sem néznek és nem veszik észre, hogy az autóban felgyúlnak a fények és egy darabig égve is maradnak, mint ilyenkor szokott.

Hát ez az igazi kihívás! Mert mint kiderült, állt ott egy fazon és végignézte a jelenetet. Ránézhetett a nyitott autóra és mit gondolhatott előszőr? Talán várt egy kicsit mert azt hitte, hogy ez csak egy teszt? Végülis a legnagyobb teszt az élet maga és benne az összes helyzet amivel szembe kerülünk. Ezt a kihívást most mi kerítettük elébe és ő a várakozásoknak megfelelően cselekedett: ellopta a két hátizsákot.

Azt is mondhatnám, hogy az élet a megszokott kerékvágásban haladt előre aznap este.