Showing posts with label Svájc. Show all posts
Showing posts with label Svájc. Show all posts
June 17, 2018
Hármas út
Bázelben szállt le a repülő. Semmi különlegesség, tényleg: sík vidék közepén szabályos hasáb alakú épület hosszan előrenyúló tetővel. A színei többnyire szürkék: a padlószőnyeg piszok-tűrő, eleve kopott színű és a kőburkolat sem különb. Még azt is mondhatnám hogy fantáziátlan, ámbár korrekt ahogy egy német, vagy svájcitól kitelik.
A kijáratnál következik viszont az igazi érdekesség, a nagy elágazás, a "hármas út". A három kijárat felett hatalmas táblák jelölik mindenik rendeltetését:
- Németország
- Svájc
- Franciaország.
Akár a mesében! :) Mint egy "Csongor" Tünde után jártában, három ország között választhat az ember. Melyik a célravezető? Merre a megoldás? Íme, Ilma sejtelmes útbaigazítása:
"Sík mezőben hármas út
Jobbra, balra szerte fut,
A középső célra jut.
Csongor úrfi, jó szerencsét."
Posted by
Szinva
Labels:
Franciaország,
Németország,
repülőtér,
Svájc,
utazók
June 30, 2017
Álom nyitott szemmel
Az álom lehet vágyálom vagy rémálom… végtére bármelyik lehet.
4:30-kor léptem ki az ajtón otthonról, Budapesten. A végcél Svájc, Estavayer-le-Lac. Napok óta bennem volt az igyekezet hogy minél korábban ottlehessek, lássam ahogy a dolgok összeállnak és még gyakorolhassak a másnapi demóhoz. Már délben meg akartam érkezni, ezért a korai járat Brüsszelen keresztül tovább Genfbe, innen vonat és a maradék 30 kilóméterre utánam jönnek autóval. Minden le volt zsírozva ahogy mondják: beszállókártyák a telefonomban, pénz a zsebemben, kis gurigás bőrömd mögöttem és a kollegák beízzitva.
6:30-ig minden rendben volt. Már bent ültünk a gépben és vártunk. Vártunk. Vártunk…. mennyit? Talán bele is aludtam a korai kelés miatt, de annyit minden esetre vártunk, hogy Brüsszelben lekéstem a csatlakozást. A hangosbemondóban kedvesen felhívták a figyelmünket, hogy a transzer pultnál majd elígazítanak.
Eligazítottak. Mosolyogva várt a hölgy és két jegyet lobogtatott. « Ön az aki Genfbe megy? Már előkészítettem önnek a beszállókártyákat Frankfurton keresztül és 14:00 órára már ott is lesz! Van egy későbbi direkt járat Brüsszel - Genf, dehát azzal csak 16:00 óra után érne oda. Ugy-e megfelelő lesz? » Hát most mint mondjak? Harapni vagy üvöltözni ugye nem illik, hát marad a kényszermosoly és a hálás « Merci ». Elballagtam a beszállókapuhoz és azon gondolkoztam, mit fogok kihagyni a terveimből, mire lesz kevés az idő. Nagyon fontos demo lesz ez a másnapi.
Ahogy tépelődtem, hirtelen gyanus lett, hogy nekünk már be kellene szállni a gépbe. Körülnézek, de semmi mozgás. Odanyomulok a pulthoz, a hölgyekhez: « Késünk? Mert nekem Frankfurtban csatlakozásom lenne Genf felé, de inkább választanám a direkt járatot később minthogy lekéssem ezt is!!« A tekintetekből végtelen nyugalom áradt, hiszen nem ők fognak demózni másnap, mondjuk, na, de félre a cinizmussal hiszen ők a reptéri szakemberek. « Ó dehogy fogja lekésni, nemsokára indítjuk a beszállást, minden rendben lesz. » És ilyenkor mit ad az ég? A legnagyobb repülőgépek egyikét, a legutolsó sorokba kiosztott ülőhelyet, lassú kigörülést, rövidebb utazási időt de hosszabb « kikászálódást » a gépből hiszen mindenki előttem fészkelődik, ügyetlenkedik, telefonál. Majd buszos beszállítást! A busz végeláthatatlan színuszokban kerülgette az üres reptéri placcot - de minek?! - majd végre kirakott. Bezúdultunk az épületbe, hatalmas panók listázták az induló járatokat. A jobb szemem sarkából bevillant egy B-akárhányas kapu, miközben két « pinokkió » szépen mondva: reptéri alkalmazott tablettel a kezében kiabált hogy ők jobban tudják. « Genf! » Üvöltöm. « A 68! » Üvölti vissza. « Ezen a folyosón egyenesen előre ! »
Lódulok. Hatalmas léptekkel kerülgetek, rohanok, mozgójárdára fel, mozgójárdáról le, és megint és megint… irtó távolságok vanak Frankfutban! Már kiürül körülöttem a csarnok, A 57, lassan A 62, még egy kicsi! bíztatom magam, már látom is! Az lesz! Senki utas nincs már a kapunál csak a két alkalmazott. Észreveszik, hogy loholok és tárják is a kaput hogy még zárás előtt felnyomjanak a gépre dehát a beszállókártyámat nem fogadja el a scanner, na még egyszer! Nem jó, dehát már fél lábbal fent vagyok! Még egy próba: sikertelen és akkor a hölgy megkérdezi, hogy hova is megyek? Genf! « Dehát ez a gép Linz-be megy!» jött a válasz és én azonnal lefagytam mint a szoftver amit nem fogok tudni délután ellenőrizni és elpróbálni. Tehetetlen voltam, akár egy álomban, ha a legnagyobb igyekezet sem képes áttörni a falat, és fogoly lettem. A kibogozhatatlan körülmények kiszolgáltatott foglya. Éreztem ahogy gyűlnek szememben a könnyek és hogy hatalmasodok el rajtam a női védekezés legnemesebb fegyvere, a zokogás. Mint a záporeső tört fel belőlem a feszültség ahogy átvettem az újabb beszállókártyámat. Kissé félrevonultam, le kellett üljek egy székre. Időm volt bőven, a következő gép csak négy óra múlva indult.
16:20. Az ember azt hiszi, hogy ha megvolt a csúcspont akkor a dolgok újra rendbejönnek. Ültem a beszállókapu előtt és vártam az indulást. Késett. Lassan beleszólt egy hang a mikrofonba: "A járat sajnos csúszásban van, szíves türelmüket kérjük." A tűrelmemet? Megkapjátok, hogyne, persze, lassan teljesen belezsibbadtam a sok várakozásba.
18:45-kor szálltunk le Genfben. Hihetetlen, de megérkeztem... és még hátra volt a vonatozás és harminc kilóméter autóval! Reméltem, hogy elkapom a 19:05-ös vonatot, szedtem a lábam ahogy tudtam. Megnyújtott léptek, kerülgetések: pardon, merci, tovább a vasútállomásra. Az útat már kívülről ismertem és sikerült gyorsan jegyet vennem az autómatában. Csak ellenőriztem a kijelzőn, hiszen mindig a 2-es vágányról indul és valóban, most is oda volt kiírva a Zürich fele induló vonat. Indulás 19:05. Ez az! Rohanás le a mozgólépcsőn a peronra de a peron mellett a vágány már üres.... Egy perc? Ennyit késhettem? Mintha egy valótlan buborékban lettem volna mely lekapcsol a fizikai környezetemről és eltorzítja számomra a téridőt ... Zúgott a fejem, a fülem be volt dugulva és a hangom is erejét vesztette. Mégis, utolsó próbálkozásként odafordultam egy gyerekével foglalkozó anyukához hogy bizonyosságot szerezzek: "Ugye itt egy vonat volt?! Itt volt a vonat?! Erről a vágányról ment el most a vonat?!" Csak nézett rám, nagy szemekkel kissé zavartan mosolyogva, az arcán tükrőződött helyzetem teljes abszurdítása: "Sajnos nem beszélek franciául..." mondta. De már nem hittem neki és valójában nem is számított. Hiszen ebben a visszájára fordult helyzetemben ez lett a normális: az orrom előtt megy el a vonat, engem nem értenek és én sem értek senkit. Azt hiszem ezen a ponton adtam meg magam igazán. Az ilyen anomáliát csak tudomásul venni lehet és alkalmazkodni hozzá, hát elnevettem magam. Keztem érteni a logikáját.
21:05 volt, mire a következő vonattal megérkeztem Yverdonba. Azon, hogy senki nem várt az állomáson, már nem is csodálkoztam. Az SMS szerencsére még a kiszállás előtt érkezett: "Sajnos senki nem ér rá, vagy vársz még egy órát a vonatig, vagy eljössz taxival". Így nem ért meglepetés és egyértelmű volt, hogy mit választottam.
21:35-öt mutatott az óra, mikor a szálloda ajtaján beléptem Estavayer le Lac-ban, Svájcban. Hogy mennyi idő telt el eközben? Utána lehet számolni...
May 10, 2017
Mont Blanc
Vajda János: Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
November 13, 2016
Élmények
- Hol jártál?
- Svácban.
- Wow! Az nagyon kellemes lehetetett! Klassz!
Igen, tényleg klassz és íme, mennyire az. Most gondolatban újra végigjárom a szűk három napos utat. Mert Belgiumban is jártam, nemcsak Svácban, szóval van élmény bőven. Belgiumban igaz hogy csak átszálltam, az egész megálló nem tartott egy órát se. Érkezés Brüsszel, Charleroi és ugyanazzal a lendülettel irány tovább Genf.
- Brüsszelben is jártál?! Hűha, egészen irigyellek. Láttad a kis pisilő fiucskát is? És Svájcban merre jártál?
A genfi reptér szerencsére összenőtt a vonatállomással. Így szűk fél óra alatt az ember már vonaton ülhet Lausanne fele ahol tréninget kellett tartsak egy irodában. Az út oda egy órát tart.
- Lausanne… soha nem jártam ott. Nagy város?
Körülbelül százezer lakósa van. Ezt az a högy mondta aki pár óra munka után visszavitt a vonatálomásra. Már késő délután volt és én az egész városból annyit érzékeltem, hogy itt is vannak forgalmi dugók. Aztán vonat tovább, Estavayer fele. Másnap reggeltől estig munka. A helységet amiben a napomat töltöttem studiónak nevezik, végtére nincs rajta egyetlen ablak sem. Kinézni sem tudtam és mire végeztem, este lett. Az eső vigasztalanul esett így hálás voltam, hogy elautóztak velem a szállodáig. Ki se mozdultam másnap reggelig. Reggel értem jött a kollegám hogy kivigyen az Yverdon-i állomásra.
- Estavayer, Yverdon? Sosem hallottam róluk. Te igazán sok helyen jártál, hogy ismerheted Svájcot!
A vonat alig tizenöt perc múlva be is futott az Yverdon-i állomásra és vitt tovább Genf, a genfi reptér fele. Az eső kitartóan esett. Aztán egy óra vonatozás végén befutottunk a föld alá és megérkeztünk. Örültem is, hogy a vonatállomás és a reptér össze van nőve, nem volt nálam esernyő.
Ezzel együtt csalhatatlanul Svácban voltam: a vonat percre pontosan érkezett, a pénz amivel fizettem sváci volt és a vajas croisant mint mindig, finom. A repülőtéren a reklámok fantasztikus órákat hírdettek és egy féliteres víz ára 4,50 svájci frankba került.
June 24, 2016
Gyanú
Estavayer-le-Lac-ba érkeztem. Több mint tizenöt éve jártam itt előszőr, és kábé egy hónapja másodszor összesen két napra. Most vagyok itt harmadszor és nagy meglepetéssel konstatálom, hogy itt engem ismernek!
Elsőként egy tinédzser fiú köszönt rám amikor elhúzott mellettem a gördeszkájával: "Bonjour!" Hát bonzsúr részemről is, de nem tévesztettél össze engem valakivel? Elég szeleburdiak az ilyen tinédzserek, előfordul az ilyesmi. Alig megyek tovább, rámköszön egy idős hölgy: "Bonjour!" Bonzsúr kapom fel a fejem mint aki elmulasztott valamit, dehát honnan ismer?
És így ismétlődött jópárszor mialatt végigmentem a parányi központon. Ha gyalogátjáróhoz értem, az autók megálltak és mosolygós arcok integettek, hogy átmehetek. Néha körülnéztem, hogy ez kinek szól? De egyedül álltam a járdaszélen így félreérthetetlenül csak én lehettem a címzett.
És így ismétlődött jópárszor mialatt végigmentem a parányi központon. Ha gyalogátjáróhoz értem, az autók megálltak és mosolygós arcok integettek, hogy átmehetek. Néha körülnéztem, hogy ez kinek szól? De egyedül álltam a járdaszélen így félreérthetetlenül csak én lehettem a címzett.
Az egész dolog nagyon gyanus. Mert én ehhez nem vagyok szokva! Itthon még a céges kollegák sem üdvözlik egymást, hangtalanul isszák a kávéjukat ugyanannál az asztalnál és köszönés nélkül távoznak. A gyalogátjárón pedig úgy kell elugrálni az autók elől és ha megáll is egy, csak durcás, unott arc néz vissza a kormány mögül, hogy húzzál már kisapám, pont most kell neked is átmenni.
Látható, hogy jó okom van a gyanakvásra. Nem ismerem őket, nincs köszönés, punktum. És mégis, bárhova belépek, záporoznak a bonzsúrok és a bátorító mosolyok. Egészen zavarbaejtő, mitöbb gyanus.
Látható, hogy jó okom van a gyanakvásra. Nem ismerem őket, nincs köszönés, punktum. És mégis, bárhova belépek, záporoznak a bonzsúrok és a bátorító mosolyok. Egészen zavarbaejtő, mitöbb gyanus.
June 20, 2016
Falu
Nem Genfbe, nem Zürichbe, hanem egy kis faluba a Neuchatel-i tó partján, neve Estavayer-le-Lac.
A táj mint mindenütt Svájcban, csodás. Bármerre nézzünk hegyek és közbül a tó. A lankákon szőlőskertek, legelők és csodálatos svájci tehenek. A hegy, a tó, a tehén itt, ebben az országban teljes mértékben összetartoznak.
Estavayer-n emberből kevesebb mint ötezer él csupán. Ők viszont nem tétlenkedtek: dolgoztak, szorgoskodtak, építettek és megőriztek. Ma így néz ki ez település, mint a legtöbb átlagos svájci falu:
May 18, 2012
Visszajáró
Mi van akkor, ha az üzletben nem adnak vissza 1 forintot? Vállrándítás. Végülis semmi.
- ha nem adnak vissza 1 lejt? Hát ilyenek ezek. De legyen boldog, még ha az egy kicsivel több is mint a forint.
- ha nem adnak vissza egy eurót? Hohó! Ez már azért sok.
- ha nem adnak vissza egy sváci frankot?
- .....
Mi? Hogyhogy sváci frankot? Svácban nem adnak vissza egy svájci frankot az üzletben?! Az lehetetlen! A svájciak nem olyanok.
.... nem a csodát.
- ha nem adnak vissza 1 lejt? Hát ilyenek ezek. De legyen boldog, még ha az egy kicsivel több is mint a forint.
- ha nem adnak vissza egy eurót? Hohó! Ez már azért sok.
- ha nem adnak vissza egy sváci frankot?
- .....
Mi? Hogyhogy sváci frankot? Svácban nem adnak vissza egy svájci frankot az üzletben?! Az lehetetlen! A svájciak nem olyanok.
.... nem a csodát.
Posted by
Szinva
Labels:
magyarok külföldön,
népek,
repülőtér,
Svájc,
vásárlás
Subscribe to:
Posts (Atom)


