Showing posts with label magyarok külföldön. Show all posts
Showing posts with label magyarok külföldön. Show all posts

March 25, 2026

Hazátlanok

 

A kurdokkal először 1981-ben találkoztam Bécsben. Addig a hírüket sem hallottam, ezért érthetetlen volt számomra az a név, amit skandált a tüntető tömeg: "Kurdisztán! Kurdisztán!" Ilyen országot nem ismertem és azóta sem ismerek, mert ilyen ország nincs. Azóta sincs és azelőtt sem volt. A kurdok négy különböző országban élnek szétszorva, inkább törzsi közösségekben, néha még mindig nomád módon sátrakban, juhnyájjal a sátrak körül. Most is láttunk ilyeneket Anatóliában. Az élet számukra nagyon lassan változik. A modernizáció sokszor a fehér műanyagzsákban merül ki, amivel a sátrakat borítják, hogy vízhatlanok legyenek. Mondhatjuk, hogy szegények. Igen, ez mindenhol látszott. Diyarbakir városában például a személyautók harminc-negyven évesek, új autó talán csak a mienk volt, amit az isztambuli reptéren béreltünk. 

Igazi felfedezés volt most személyesen is találkozni velük. Széparcú népek, egyenes tekintetűek, van bennük valami nyíltság és figyelem, ami csak a hányadtatott sorsú emberekből árad. Értik, mit jelent kiállni makukért, tudják, hogy következményekkel jár, és megteszik.  Ezt látni a szemekben és a házakon. A belvárosban a kiürült, romos házak is erről árulkodnak. Itt csaták zajlottak nem is olyan rég, mert a törökországi kurd közösség azt szeretné, amit nem adnak meg neki: az önrendelkezést. 

Ez látszik a szemekben, de a szemek mégis mosolyognak és énekelnek, táncolnak. 

 

Kurdok között ritkán látni elfátyolozott nőket. Itt egyenjogúság van. Lányok kibontott hajjal, kíséret nélkül járnak, beülhetnek a kávézóba és élvezhetik a zenét. 

Vagy maguk is zenélnek. Ehhez viszont messzebbre kell visszalépni az időben, hogy értsük, milyen zene is ez. Valójában csak ének, nincs hangszeres kíséret. Énekes elbeszélés. Történetmesélés énekben. Mint egykor a bárdok, a dalnokok, akik faluról falura jártak, és ők voltak az egyedüli hírvivők messzi eseményekről, hőstettekről, szerelmekről, amit a falusiak este a tűz körül meghallgathattak. Akkoriban nem volt internet, újság, se telefon. Csak a dalnok: a dengbej, ahogy kurd nyelven hívják őket. És a történetmesélésnek ez az ősi formája ma is fennmaradt. Mindenik dengbej kialakítja a saját stílusát, ő formálja versbe a történeteit, majd összegyülnek és előadják őket az érdeklődőknek. 

Diyarbakirban van a dengbejek háza. 




A történetek saját sorsukról szólnak, és nemcsak a régi dolgokról. Ugyanúgy éneklik meg a közelmúlt eseményeit. 


Az ing alatt, titokban kurd zászlót mintáz a gyöngy. 



November 28, 2025

Isztambul, 5. nap

Eirene mecset/templom: 
Talán Konstantinápoly első keresztény temploma, amit Constantinus építtet a IV. században. Még hosszhajós elrendezésű, de már hatalmas kupola nyitja meg a teret. A szentély érdekes, ilyet még nem láttam: amfiteátrum szerüen futnak körbe az ülések, innen figyelte a misét a kiemelt papság. Az egész épületnek van valamilyen őszinte bája, ami általában jellemzi a kezdeti időket: a régi tapasztalatokra támaszkodik még, de már jelentkeznek az új formajegyek amiket nem a hosszas gondolkozás, hanem a kreatív intuició, a hit és a lelkesedés alakítanak.





A Chora mecset/templom: 
Az épület folyamatos átalakításai talán kevésbé fontosak, a lényeg: a mozaikdíszítés ami 1310-1317 között készült. Itt már érződik a magas mesterségbeli tudás: csodálatos részletek, ini-mini mozaikdarabkák, és a térábrázolás! Ami egyidős, vagy talán meg is előzi  az itáliai kezdeteket és hatásal van a teljes reneszánszra. Fantasztikus élmény. 





Pantokrátor-templom, ma Mollah Zeyrek mecset
Piroska alapította 1118-24 között. Piroska magyar volt: ő volt Szent László lánya, aki bizánci császárné lett és nagy tisztelet övezte mély vallásosságáért.


  


Végre ebéd! Csak előbb áthajózunk a Boszporuszon.



Ma Ázsiában kostolunk csodálatos ízeket, pontosabban a Ciya étteremben a Kadiköy negyedben. Remélem még visszatérünk ide :)







August 22, 2019

Alpok - Adria túra 2. rész

1/ Mallnitz - Obervellah és a vízesések

Rabischlucht vízesés :


Groppenstein schlucht:



         

Minden vízeséssel a látvány csak fokozódik. A "csúcs" a Raggaschlucht:

2/ A magasságok!

Ankogel : a felvonó 2 631 méterre érkezik, és innen a csúcs még messze van: 3 360 m. A Hannover ház nyitva télen-nyáron, majd gyalogosan is le lehet ereszkedni a középső felvonó állomásig.




A Mölltal gleccser: ez Karintia legmagasabban fekvő sípálya rendszere, még nyáron is nyitva. Legmagasabb csúcsa, a Schareck 3 122 méter és mi itt fent voltunk!!


3/ Flattach - Mallnitz 

Ez "vendégposzt", hiszen ide már nem mentem el. Ők viszont másodszor is végigmentek a Raggaschlucht völgyében. Miért? Mert megérdemelték :)

A csapat: 











October 7, 2018

Hol van?


Előszőr jöjjenek a képek amik a Facebookra kerültek a következő kérdéssel: "Golyókat gurítanak a srácok, de vajon hol?" 





A helyes megfejtés Amerikából érkezett!! Clevelandből küldte Juli: "Práter utca, nyócker. Ha Pesten jár a külföldi magyar cserkész, ide biztos, hogy elzarándokol. A regény a KMCSSZ örsvezető képzés keretmeséje, alapköve."
(A KMCSSZ = Külföldi Magyar Cserkész Szövetség)

Hát ez az! Budapest, Práter utca! Itt golyóznak a Pál utcai fiuk. A gurításnál a sor most esett Nemecsek Ernőre. 

Erről szól a falon az írás: 


October 15, 2015

Jazzy

Régi szokásunk, hogy reggelente rádióra ébredünk. Nálunk az ébresztő óra nem divat. Nincs hirtelen megszólaló csergés, riasztás! A hangok nem visítanak bele az ember álmába hogy két marokra ragadják és rázzák mint egy zsák krumplit, hogy aszongya’ ébredj te szerencsétlen, mit alszol még! Nem. Az ilyensféle pánik teljes mértékben kerülendő. Viszont minket is szorít a pontos idő, ezért az óra helyett a megadott időben bekapcsol a rádió. Így az ébredés sokkal szelidebb lesz és az ember öntudatlanul illeszkedik vissza a mindennapi teendői közé. Szólnak a hírek, a tudósítások, köztük zene majd kommentek és az alvó észre sem veszi, hogy mikor kezdett « kifigyelni » az álmából az elhangzottakra. Csak hirtelen feleszmél, hogy né te! Ez érdekes. Vagy egyszercsak felháborodík és így szól elsőre rögtön az ébredés első pillanatában: « Ezt az oltári nagy marhaságot! » És kész! Ezzel teljesen felébredt. 

A rádiószerkesztők mintha tudnák ezt, mert reggel a legtöbb rádióműsor aktuális történésekkel foglalkozik. Mi zajlik ma a városban, a tözsdén, milyen az időjárás és hol van az utakon dugó. Vannak « emelkedettebb" műsorok  amik jobban igénybe veszik az intellektust így korán reggel, persze vannak kevésbé szofisztikáltak és vannak olyanok, amik egyenesen « zaklatják » a népet mindenféle kérdésekkel, játékokkal. Talán ezek a legnépszerübbek. A népek szívesen veszik az ilyesfajta felkérést és betelefonálnak, küldik sms-en a válaszokat mert élvezik, hogy ők is bekerülhetnek akárcsak egy rövidke pillanatra is a rádióba. Ott lehetnek, megvillanhatnak és ezzel bizonyítékot nyerhet a tény, hogy léteznek. Ime, itt vannak ezen a reggelelen is mint ennek a nagy virtuális ember-hálózatnak a részei amit úgy hívnak, hogy Budapest. 

A rádióhallgatás folytatótik az autóban is természetesen. Én gyakran hallgatom a Jazzy-t mert jó a zenéjük s a két műsorvezető jól elbohóckodik az aktuális gazdasági hírek apropóján. Itt is van « zaklatás » úgymond, játék és kimondottan várják az sms-eket a  közlekedésről. Ezért mindent megszakítva be is olvassák, hogy Pisti üzeni, a Dob utcában felbontották az útburkolatot és ezért egy sávot lezártak. Vagy koccant két autó a Lánc hídon és hatalmas a torlódás, üzeni Zozó. És ilyenek. Az ember vezet és közben hallgatja a műsort. Megállapítja, hogy a dugó szerencsére nem esik az ő utvonalába és boldog. A budapesti « hálózat »  ezt a « csomót » most pont másnak bogozta össze. 

Utazásaimkor is megtartom ezt a jószokást, már tiszta nosztalgiából is. Ha már van wi-fi és okostelefon, hát használjuk ki. Idézzük meg az otthoni reggelek rendjét, varázsolódjon ismerős hangulat ezkbe a teljesen személytelen szállodai szobákba. Elég egy ici-pici hír a budapesti forgalmi dugóról, hogy mosolyt csaljon ki az emberből. Lelki szemeivel látja az araszoló kocsisort egy számára teljesen ismerős helyen, hát ebből is kimaradt, hehe. Állapítja meg nemkis kárörömmel. 

A múltkor, mikor a reggeli készülődés közben ezeket a híreket hallgattam nem voltam feldobva. Körbebámultam a szállodai szobában, néztem a falakat, a padlót és kicsit egyedül voltam. Szerettem volna ülni a dugóban, látni ismerős helyeket és érezni a budapesti virtuális ember-hálót magam körül. Hogy kerülhetnék vissza? Kinéztem az ablakon és ezt az sms üzenetet írtam a Jazzy rádióba: "Koppenhágában az Arne Jacobsens Allé jól járható. » Aztán tovább öltözködtem és közben vártam a hatást. Meglett! Hajaj! Mert ezt is beolvasták!
 Máris jókedvem kerekedett és vidáman indult a napom a jól járható koppenhágai allén. 

April 21, 2015

Kirakat hatodszor -- a francia kapcsolat

Már  "társszerzőm" is van a kirakat-fotózáshoz, most érkezett a legújabb és legrissebb kép egyenesen Párizsból, a Rue de la Paix-ről. Három hét sem telt el és íme, ismét átrendezték a balettcipő bolt vitrinét!

Hát ilyen volt előszőr, és ilyen volt másodszor. Ezelőtt három éve láttam harmadszor majd negyedszer, és e hónap elején ötödször. Ma ilyen:


September 30, 2014

Nagyapám, a másik

A szimetria azt követeli, hogy ezután a nagyapámról szóló poszt után megidézzem a másik nagyapám történetét is. Hiszen ketten voltak és kettőjük egyforma érdeme, hogy én ma itt vagyok. Ők ketten
állnak alattam mint a támasztékok, ők képviselik a hagyományt, a múltat. Kettőjük tartása, ereje határoz meg engem, ez őriz és szólít fel a folytatásra. Ketten vannak, mint két szem, két kéz és két láb, hogy szilárdan álljon az ember a talajon. Így állok ma én, a Kettőből sarjadt Egy és rájuk emlékezem.

Ez a Nagyapám közelebb utazott mint Amerika, csak olyan jó ezer kilométerre ment odébb, kelet fele. Rövidebb út volt, mai fogalmaink szerint talán szervezett társasutazásnak nevezhetnénk ami kissé szeszélyesre sikerült, hiszen rajtuk volt a katonaruha, a kezükben ott volt a fegyver és körülöttük tombolt az a borzalmas háború...
Mindez a második nagyverekedés alatt történt, ahogy a csángók nevezik a világháborut. '44 augusztusában a frontvonalak már Erdélyben cikáztak és a hatalom a legutolsó erejét gyűjtötte össze a küzdelemhez. A legutolsó erejét és legutolsó csepp vérét, hogy majd végleg kivérezhessen és elpusztuljon. Kétségbeesett hiábavalóságában ekkor vonultatta be a falusi tanítókat, a tartalékos korúakat is, mint a kőröspataki nagyapámat negyven egynéhány éves korában. Soha nem érdekli a hatalmat az otthonmaradók sorsa, csak a győzelemet, vagy túlélést vizionálja. Így öltöztette be az embereket katonaruhába, adta a kezükbe fegyvert és ültette vonatra őket a front fele. A front pedig már mindenhol volt. És amikor a hadba induló katonavonatot az oroszok lekapcsolták, egy mozdulattal át is irányították az orosz fogolytáborok valameyikébe, Brianszk környékére. Innen  '48 szeptemberében szabadult Nagyapám, csekély négy év múlva.

Nekem mint unokának soha nem mesélt a fogságról. Egyszer, mikor látta, hogy valami inget varrok magamnak, bátorítóan jegyezte meg, hogy a fogságban a tanítóságnál hasznosabb volt bármiféle kétkezi mesterség. Azt viszont nagyon jól tudta, hogy a távolba szakadt embernek milyen fontos az otthoni szó és a bukaresti éveim alatt tőle kaptam a legtöbb levelet. Rendszeresen írt. Mindenről. Leírta, hogy haladnak a kerti munkákkal, mit csinál nagymama, mi történik a ház körül, hogy áll a nekem küldendő csomag. Meleg hangú, bátorító levelek voltak, soha nem kértek, utasítottak vagy tolakodtak. Csak rendszeresen jöttek. És csak voltak mint egy odanyújtott erős kar, amibe meg lehet kapaszkodni ha netán megtántorodik az ember.

September 15, 2014

Nagyapám

Nagyapám, az egyik.
1971-ben, hetven éves korában utazott előszőr külföldre és akkor egyenesen Kalifornába ment.  Gyergyószentmiklós és Los Angeles között több mint tízezer kilométer a távolság, de az akkori életvitelben, felfogásban és még mi mindenben! A távolság ennek többszöröse volt. Időben is nagyot "ugrott": több mint negyven évet, amióta utoljára látta a nővérét...
Nagyon készült. Nem tudom mekkora csomaggal ment, de a szigorú határellenőrzések miatt nem hiszem, hogy mindent el tudott vinni amit szeretett volna. Egyet azért a tilalom ellenére is vitt: egy maréknyi gyergyói földet. Visszatérve aztán sokat mesélt. Képeket hozott, mindenkinek apró kis ajándékokat és sokáig dolgozott a memoárján, amiben mindezt leírta. A fegyelmezett, puritán gyergyói székelyt megérintette a mondén, mindent-szabad amerikai világ. Az egyik képen például nagy piros kockás cowboy ingben ül a nővére mellett és nevet. Meglepő és teljesen elképzelhetetlen! Hirtelen olyannak láttuk nagyapánkat, ahogy még soha. Ez a látvány nagyanyámat is jól oldalba csíphette, mert emlékszem felkiáltott: "Félix! Hogy nézel ki abban a piros ingben! Mit mondanak majd az emberek!"

Élete egésze a folyton "változó állandóságban" zajlott, már ahogy a világháborús időket lehet jellemezni Európa ennek a szegletében. A második háboruban ő is részt vett. Már jócskán negyven felett, négy gyermekes családapaként és betyárbecsületből a bajtársak iránt. Mert az orvosi papír, ami őt szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította, végig ott lapult a zsebében.

Nagyapámról egy mondat  37:50 -nél...


June 18, 2014

A múltat végképp eltörölni


Ugyanaz a nóta szól (számtalan) Új Kor hajnalán és a népek hallani sem akarnak a múltról. A múlt egy tollvonással el van seperve, meg van szüntetve, egyszerünen nincs. Gonosz, csúf, fújj!
Az Új Jövő azzal kezdődik, hogy lerombolják a múltat és eltüntetik. Felszámolják még a legapróbb tárgyi bizonyítékot is, kiiktatják a "régi" embereket, kipucolják a fejekből az avitt gondolatokat. Az új  jövő építői hatalmas gondal vágják maguk alatt a fát... a múltat, aminek természetes kinövéseiként megszülettek. A "múlt" csak szitokszó, az "akkor" csak pejorativ jelző kontrasztba állítva a "most" -al, mert most nagyon jó. A légüress térre épülő jövő saját legendáriumot alkot a múltról, amit inkább hinni mint ismerni ildomos.

Én ezt a gondolkodásmódot ismerem, ismertem eddig. Aztán rácsodálkoztam a skandináv béketűrésre. Egy gyors séta Helsinkiben elég arra, hogy feltérképezzük a történelmét. A százéves orosz uralom impozáns nyomai helyben maradtak. Az orosz ortodox katedrális, vagy II Sándor cár szobra 1863-ból, vagy az egyetemi könyvtár festményeiről letekintő orosz méltóságok... A múlt volt, van és marad. Velünk marad. Ő tanít jövőt tervezni és építeni úgy amilyenre őmaga is sikeredett: ha jól ha rosszul.


II Sándor cár mögötte az evangélikus katedrális


Az orosz ortodox katedrális

Séta a "jelenben"


March 9, 2014

Kilátás

Kanazawában 2014 március 10-e, reggel 8 óra van. Tegnap este és éjjel havazott. A burkolat alá rejtett öntözőberendezésekből már délután elkezdték locsolni az aszfaltot sós tengervizzel. Igy a hó azonnal olvad és eltűnik a csatornákban. Ott, ahol ez hiányzik, gyors lapátoló kezek dolgoznak már korán reggel...
Ez természetesen csak az autókra vonatkozik, a gyalogosok már nincsenek így kikímélve.