Ízirájder, öcsém!

Megyek a kis autómmal a Dózsa György úton a jó kis zsufiban, mikor észbe kapok, hogy nekem jobbra le kell kanyarodnom az Andrássy útra! Mellettem a kanyarodó sáv viszont tele, hát index jobbra és fék majdnem egyidőben amitől a mögöttem jövők hajaszála felfele kezd meredezni. De most mit csináljak, kérdem, mert lehúzódni nem tudok, meg kell várjam míg annyira ürül a kanyarodó sáv, hogy beférjek valahogy. Húzom befele a nyakam remélve hogy ettől kissebb leszek, de akik miattam álltak meg mégis látnak és jól rám is dudál valamelyik. Én meg állok és végre, valahára meglódul a jobbra tartó sor. Na! Örülök, csak megúszom valahogy és indulok én is lassan. Húzom a kormányt jobbra, már majdnem teljesen átkerültem a másik sávba hogy mögöttem lassan felszabadul a forgalom. Elindulnak az autók és köztük előbukkan egy sisakos motoros is a bal oldalamnál. A sisaktól nem lehetett látni, de nagyon dühös lehetett mert a jobbkezével úgy meglökte a visszapillantó tükrömet, hogy az kifordult a helyéből. Gondolom ő nem a dudálós volt, ő a másik, a verekedős. De most igazán, ennyi kellemetlenségért megéri-e leboxolni a másik tükrét, nem igaz, kérdem.

In memoriam

Motorozom. Fejemen sisak leeresztett rostéllyal. Rajtam bőrdzseki és kesztyű. Erősen markolom az ülés mellett a kapaszkodót mikor a motor lassan meglódul alattam és velem. Indulunk! Gyorsan nő a tempó, a sebességmérőn körbefut a málnus és 100-ast is elhagyja. A sisakban hallom ahogy Zoli hátrarecseg valamit: "Minden rendben?" Hát persze, hogy rendben! Juhéé! Rendben, persze! Nekifeszülök a levegőnek és sebesen szeljük, vágjuk, győzzük a kilómétereket. Mit haladunk! Repülünk. Siklunk. Úszunk a levegőben, az úton a gödrök nem számítanak. Nagyobb annál a lelkesedésem, minhogy észrevegyem őket.

Most mondjam azt, hogy régi motoros vagyok? Hát a magam módján igen. Mert régóta kérezkedem fel motoros ismerőseim mögé egy körre. Talán tíz éves voltam, mikor először utaztam Bandi bácsi mögött, egy régi MZ-n, vagy Csepelen, vagy Kecskén? Volt ilyen motormárka egyáltalán, vagy csak mi csúfoltuk így mert ugyanúgy mekegett mint a kecske? Már nem emlékszem. És arra sem, hogy volt-e szandál a lábamon, vagy csak mezítláb voltam? Sisakom biztos nem volt és biztos hunyorogtam, ahogy szembe csapott a szél. Na, de azért nem annyira, mert a poros falusi úton csak lassan zötykölődhettünk a tyúkok és tehenek között. Arra viszont emlékszem, hogy nyár volt, és meleg és mi sokat nevettünk.
Bandi bácsival mindig nagyon sokat nevettünk.