Ízirájder, öcsém!

Megyek a kis autómmal a Dózsa György úton a jó kis zsufiban, mikor észbe kapok, hogy nekem jobbra le kell kanyarodnom az Andrássy útra! Mellettem a kanyarodó sáv viszont tele, hát index jobbra és fék majdnem egyidőben amitől a mögöttem jövők hajaszála felfele kezd meredezni. De most mit csináljak, kérdem, mert lehúzódni nem tudok, meg kell várjam míg annyira ürül a kanyarodó sáv, hogy beférjek valahogy. Húzom befele a nyakam remélve hogy ettől kissebb leszek, de akik miattam álltak meg mégis látnak és jól rám is dudál valamelyik. Én meg állok és végre, valahára meglódul a jobbra tartó sor. Na! Örülök, csak megúszom valahogy és indulok én is lassan. Húzom a kormányt jobbra, már majdnem teljesen átkerültem a másik sávba hogy mögöttem lassan felszabadul a forgalom. Elindulnak az autók és köztük előbukkan egy sisakos motoros is a bal oldalamnál. A sisaktól nem lehetett látni, de nagyon dühös lehetett mert a jobbkezével úgy meglökte a visszapillantó tükrömet, hogy az kifordult a helyéből. Gondolom ő nem a dudálós volt, ő a másik, a verekedős. De most igazán, ennyi kellemetlenségért megéri-e leboxolni a másik tükrét, nem igaz, kérdem.