Showing posts with label utazók. Show all posts
Showing posts with label utazók. Show all posts

August 30, 2026

Kassa

 

"... egy alapérzés, mely nem hagy el attól a pillanattól, hogy a kolozsvári pályaudvaron leléptem a vonatról: ebben a városban itthon vagyok, mint Kassán. Nem kell keresnem az utcákat. Az ismerősség úgy vesz körül, mint mikor, hosszas tévelygés után, a szülői házba tér meg az ember. Ugyanaz a biztonságérzés, akárhova térek be: a Centrál" étterembe, melynek ugyanolyan régies cachet-je van, mint a kassai Schalkháznak, a dómba vagy a Farkas utcai templomba - mintha a kassai Erzsébet templomában vagy a Mihály kápolnában járnék -, a múzeumba, vagy valamelyik polgári lakásba: méretek, elhelyezés, városkép, beosztás, bútor, ízlés, minden kísértetiesen ismerős. Mintha papucsban járna az ember, csukott szemmel. Itt nem tévedhetek el. Kolozsvárt és Kassát ugyanaz a lélek tervezte, építette."  /Márai Sándor/


Kassáról hazatérve nekem is ugyanez járt a fejemben, és örültem, mikor megtaláltam ezt a Márai idézetet. Így már annak is ismerős Kassa, aki soha nem járt ott. 








II. Rákóczi Ferenc itt talált lelkes támogatókra a forradalom alatt, és ide hozták haza hanvait is.  Itt építették meg a rodostói házának másolatát is. 



...és itt született Márai Sándor is, a legismertebb, legtöbbet fordított magyar író is. 


És még sok-sok történelmi esemény és emlék, amit csak a házfalak és az utcakövek őriznek - némán. 

June 13, 2026

A jelen

Törökországi utunk alatt végig a múltat kutattuk, várakat, romokat, régvolt városokat és templomokat. Az "időszámlálónk" a középkornál megállt, és a figyelmünk közömbösen siklott át azon, ami körbevett. A jelenen. Azon a bizonyos "most-on", amit annyit emlegetnek és ami körülöttünk zsongott, hiszen sokat utaztunk, esténként újabb és újabb szállodákban aludtunk, reggeliztünk, vacsoráztunk, beszélgettünk és vásároltunk. A testünk a jelenben mozgott, de az elménk fókusza visszafele kutatott, és legalább 500–1000 évet ugrott vissza az időben. 

Városról városra haladva azon gondolkoztam, mi lenne az, amit a jelenből mégis értékesnek láthatnék, és úgy vihetnék magammal, mint ahogy a sziklavárak lenyűgöző látványát vagy a csodálatos kőfaragásokat. Az autó ablakából néztem a várost: a nagy összevisszaságot, a beszakadt járdákat, a jellegtelen, félkész házakat, a girbe-gurba bádogtetőket vagy csicsás ablakkereteket, és a kendős nőket… 

Ezért nem jöttem volna ilyen messzire... de akkor eszembe jutott a reggeli. Hát megvan! Az étel! A fantasztikus ízek, a rengeteg zöldség, sokféle olajbogyó, sajt és édességek! A számtalan bahlava és künefe! A csorbák! A török kávé és a csáj! Ez az! Ez az, amit a jelen úgy tett hozzá a kirándulásunkhoz, mint a sziklavárak lenyűgöző látványa vagy a csodálatos kőfaragások. 










October 13, 2025

Filozófia

A reptér talán alkalmas is lenne erre, mert a várakozás, a kényszerpihenő ráviheti az embert némi elmélkedésre. Egyszer már láttam ilyet a londoni reptéren: folyósok hosszú fala hírdette, hogy az eltérő nézőpont nem más, mint egy nézet egy olyan pontból, ahol nem te állsz. A képek és a felíratok szépen illustrálták ezt a tételt. Most a budapesti reptéren találtam hasonlót: ha tűkörbe nézel, kit látsz? Milyen viszonyban vagy vele? A felírat arra sarkall, hogy gondolkozz el ezen :)

June 8, 2024

A lényeg a pénz!

 

A lényeg a pénz! 

Aztán hogy milyen pénz? Végülis kit érdekel ha fedezi a szolgáltatás árát? 


Szóval, indulok a Liszt Ferenc reptérre, megyek anyámhoz Marosvásárhelyre. Taxit kellett hívnom mert úgy alakult, hogy nem tudott kivinni az Emberem. Előtte viszont, gondosan ahogy szokta, kiosztotta az "apanázst": bőséggel mért az otthon megmaradt lejből és berakta az utazó pénztárcámba. Én mellé raktam forintból egy tízezrest és már indultam is! Kicsit késésben voltam. 

Érkezéskor a sofőr félig hátrafordulva bemonta az árat: 11 500 Ft. Kapom a pénztárcámat, már szinte kimondtam, hogy akkor bankkártya,  amikor! Nyílik a tárcám és leesik a tantusz, hogy kártya nincs! A másik pénztárcában maradt. Még időm sem volt megijedni, úgy mondtam fel a leckét: 

- Sajnos csak tízezer forint van nállam és lejben ugye nem lehet fizetni?!

Ekkor jött a meglepő csavar, a válasz: - DE LEHET! csak nem tudom mennyi lej ez az összeg... 

Ebben már jó voltam: 140 lej! És adtam 200-at. Még vissza is kaptam 57 lejt! És mellé a számlát már Ft-ban, természetesen.

Olyan pillanatok alatt zajlott le az egész, hogy csak utólag tudtam elcsodálkozni. Kikászálódtam az autóból és jó utat kívántunk egymásnak: a sofőröm nyáron készül hazamenni Sepsiszentgyörgyre. 


June 17, 2018

Hármas út


Bázelben szállt le a repülő. Semmi különlegesség, tényleg: sík vidék közepén szabályos hasáb alakú épület hosszan előrenyúló tetővel. A színei többnyire szürkék: a padlószőnyeg piszok-tűrő, eleve kopott színű és a kőburkolat sem különb. Még azt is mondhatnám hogy fantáziátlan, ámbár korrekt ahogy egy német, vagy svájcitól kitelik. 
A kijáratnál következik viszont az igazi érdekesség, a nagy elágazás, a "hármas út". A három kijárat felett hatalmas táblák jelölik mindenik rendeltetését: 
                       - Németország 
                       - Svájc 
                       - Franciaország. 

Akár a mesében! :) Mint egy "Csongor" Tünde után jártában, három ország között választhat az ember. Melyik a célravezető? Merre a megoldás? Íme, Ilma sejtelmes útbaigazítása:


                                                           "Sík mezőben hármas út 
                                                            Jobbra, balra szerte fut, 
                                                            A középső célra jut. 
                                                            Csongor úrfi, jó szerencsét."



May 27, 2018

Levél Magdinak

Drága Magdikám,

Mit tehetnék? Most, hogy tudom, hogy várod a híreimet és főleg hogy megint itt csücsülök az ágy tetején egy szállodaszobában... Meg kell írnom ezt a levelet.

Nadehát, mivel is kezdjem? Mert ha körülnézek semmi kiemelnivalót nem látok ebben a szobában és ez a szag! Ez a tipikus szálloda-szag a világ bármelyik pontján egyformán megtalálható. Ha reggel felébredsz, és beleszagolsz a levegőbe máris tudod, hogy szállodában vagy. Jó, és melyikben, hol? Mert legalább a kontinenst lehetne megnevezni ettől a fertőtlenítő szagtól... vagy az országot, a várost... De nem! Kénytelen vagy más módszereket találni arra hogy rájőjj merre vetett a jósorsod. Mindezt azért, hogy lásd, milyen részletekre is kiterjed a szállodai globalizáció.

Az ablak előtt virító három kukát már nem is említem, egyértelmű, hogy a hátsó udvart nézzük. Azt is mondhatnám, hogy belátunk a szinfalak mögé :) Ami mindig izgalmas ugye, hisz ettől szokta bennfentesnek érezni magát az ember. Itt elég volt három kuka és máris meglett a hatás.

Nade, lépjünk már ki a szinfalak elé és nézzük végig azt az előadást, amit Dublin kínál az ideutazóknak. Bizony, előadást, mert Dublin készült műsoros előadással két fontos felvonásban a számtalan turista örömére.

Az első, mellyel már az első este találkoztunk, a pubok és a Guinness. Véletlenül vetődtünk be egy vacsorára és a pubban nagy örömünkre élő zene volt: egy szál gitáron ír dalokat játszott és énekelt egy srác. Népszerüeket, slágereket!  Mindenki ismerte, dalolta, fújta a szöveget, akárcsak itthon ha előkerülnek a régi jó Fonográf, LGT vagy Omega dalok. És persze mi sem akartunk kimaradni és énekelj te is velünk, mert biztos hallottad már őket:





Nahát, oda és vissza voltunk az énekléstől! Vacsora után boldogan vonultunk vissza a "szinfalak mögé" aludni.

Másnap este már vártuk és kerestük az újabb lehetőséget az élőzenés vacsorához. És sikerült! Két helyen is jártunk és mindkét helyen gitároztak, énekeltek és fújták a szép Molly Mallone balladáját. Itt nem lehet kimaradni a jóból, Dublinban minden este buli van. Az utcák tele voltak néppel, időssel, fiatallal akik ki-be járkáltak a számtalan élőzenés pubból, itták a Guinnesst és harsogták, hogy "No, Ney, never!" Hát vidám emberek az írek, azt meg kell hagyni. Lehet, hogy ők találták fel a kocsmatúrát.

A másik "felvonást" fogadjunk, hogy nem találod ki! :) Na?!
Drága Magduskám, hát persze, hogy a whisky. Mert nem mintegy, hogy milyen gabonából készül, és hogy azt előre csíráztatják-e és a hordó, és a víz. Szóval ez egy kész tudomány melyet igen józan emberek műveltek mindig mert komoly világkarrieret futottak be. Vezetett túrákon lehet ismerkedni a híres lepárlókban a technológiával és kostolót is kap a végén az ember. A minőség garantált: a világon kapható összes ír whiskyt a dublini telephelyen állítják elő... ezt mondták!

Én remélem, hogy jól vagy és fel tudtalak vidítani a soraimmal. Igyekeztem olyanra faragni őket mint amilyenek az írek: szilajok és harsányak.  Viking vérük túlsegítette őket a történelmi "bukfenceken" és csak dalolnak és koccintanak hol Guinnessel, hol whiskyvel.

Köszönöm, hogy írtál, hívtál és megigérem, hogy én is fogok, íme.  Az első "levélnek" már a végére is értem.

Sok szeretettel ölellek,

Ildikó

November 13, 2016

Élmények

- Hol jártál? 
- Svácban.
- Wow! Az nagyon kellemes lehetetett! Klassz!

Igen, tényleg klassz és íme, mennyire az. Most gondolatban újra végigjárom a szűk három napos utat. Mert Belgiumban is jártam, nemcsak Svácban, szóval van élmény bőven. Belgiumban igaz hogy csak átszálltam, az egész megálló nem tartott egy órát se. Érkezés Brüsszel, Charleroi és ugyanazzal a lendülettel irány tovább Genf. 

- Brüsszelben is jártál?! Hűha, egészen irigyellek. Láttad a kis pisilő fiucskát is? És Svájcban merre jártál? 

A genfi reptér szerencsére összenőtt a vonatállomással. Így szűk fél óra alatt az ember már vonaton ülhet Lausanne fele ahol tréninget kellett tartsak egy irodában. Az út oda egy órát tart. 

- Lausanne… soha nem jártam ott. Nagy város? 

Körülbelül százezer lakósa van. Ezt az a högy mondta aki pár óra munka után visszavitt a vonatálomásra. Már késő délután volt és én az egész városból annyit érzékeltem, hogy itt is vannak forgalmi dugók. Aztán vonat tovább, Estavayer fele. Másnap reggeltől estig munka. A helységet amiben a napomat töltöttem studiónak nevezik, végtére nincs rajta egyetlen ablak sem. Kinézni sem tudtam és mire végeztem, este lett. Az eső vigasztalanul esett így hálás voltam, hogy elautóztak velem a szállodáig. Ki se mozdultam másnap reggelig. Reggel értem jött a kollegám hogy kivigyen az Yverdon-i állomásra. 

- Estavayer, Yverdon? Sosem hallottam róluk. Te igazán sok helyen jártál, hogy ismerheted Svájcot! 

A vonat alig tizenöt perc múlva be is futott az Yverdon-i állomásra és vitt tovább Genf, a genfi reptér fele. Az eső kitartóan esett. Aztán egy óra vonatozás végén befutottunk a föld alá és megérkeztünk. Örültem is, hogy a vonatállomás és a reptér össze van nőve, nem volt nálam esernyő.  


Ezzel együtt csalhatatlanul Svácban voltam: a vonat percre pontosan érkezett, a pénz amivel fizettem sváci volt és a vajas croisant mint mindig, finom. A repülőtéren a reklámok fantasztikus órákat hírdettek és egy féliteres víz ára 4,50 svájci frankba került.

January 24, 2016

Jobb csukló

Ha törött jobb csukló, akkor Sidney.
Ma szerencsére ez jut eszembe a törött jobb csuklóról és a vele járó félkarú maceráról.  Arra már nem emlékszem mekkora volt a bőröndöm, hogyan oldottam meg a hátizsák-bőrönd-oldaltáska hármast, hogy kapkodtam elő és tettem el az útlevél-repjegyet a táskából vagy a ki-be-átszálláskor mi volt a stratégiám. Emlékszem viszont a sorra, amikor megérkeztünk és vártunk az ausztrál beléptetésre. Délelőtt volt kábé tízóra, a nap ragyogóan sütött fent az égen. A kissé zsibadt, kába sorbanállók között egyenruhás vámosok bóklásztak drogkereső farkaskutyákat vezetve pórázon. Én ekkor láttam ilyet először. El is bámultam és a kutyát figyeltem elsősorban, alig vettem észre mikor megállt mellettem az egyik vámos. Végignézhetett rajtam és csuklómra aplikált gipszen majd felszólította a sorban előttem levő fiatal srácot, hogy vegye át a csomagomat. "Segítsen a hölgynek, nem vette észre hogy mozgássérült?"
Hát ilyen Ausztrália, nagyon jó hely.




July 21, 2015

Euskal Herrian

Euskal Herrian azaz Baszkföld.

Honnan származnak a baszkok? Ki tudja... eredetük teljesen ködös, viszont Európa legrégebbi lakott területén éltek mindig..
Milyen családhoz tartozik a baszk nyelv? Ki tudja... legalább hatféle elmélet van a nyelvi hovatartozásról és egyik sem teljesen bizonyított. A környezetükben egyértelmű nyelvrokonaik nincsenek.

San Sebastian látványa a várból
Mindig ilyen harciasak voltak a baszkok? Hát csak amióta felbosszantották őket és földjüket két különböző királyságba integrálták. Ma autonóm föld a spanyol rész, de még több önrendelkezést szeretnének. A franciákhoz csatolt részeken sem egyértelmű a béke. A számtalan altalajkincs, a tengeri kikötők, a fantasztikus táj évszázadok óta vonza a különböző népeket és hatalmakat. 

A tengerparton utazva megálltunk Lekeitio-ban, egy kis tengerparti városkában és eltöltöttünk két napot. Mint a legtöbb hasonló kisvárosnak, Lekeitio-nak is állt a többszázéves gótikus katedrálisa és középkori szűk utcák vezettek le a kikötőbe. Bolyongásaink során sok szép házra akadtunk. Általában többemeletesek és kőből épültek igen jó minőségben.

Lekeitio kikötője, háttérben a templomtorony
Így akadtunk erre a szép de lakatlan palotára is. Furcsa volt ilyen elhagyatott épületet látni ami igen ritka volt egész utazásunk során.

Az Abaroa palota
A tengerparton végig üdülőhelyek sorakoznak melyek közül a leghíresebbek San Sebastian és Biarritz a francia partok mentén. Ebbe a sorba illeszkedett Lekeito is. A palotában egykor hercegek, királyok szálltak meg, ezt beszélheti el ez az ismeretterjesztő panó is. Csak baszk nyelven. Hát mit tehet az ember, jól megnézi a képeket és mit lát? Az Osztrák-Magyar monarchia térképét. Biztos valami magyar vonatkozás is lehet, ki tudja? A kiváncsiság nagy motor, én is megpróbáltam megérteni valahogy a szöveget.


Így hangzik baszk nyelven:
XIX mendearen erdi-erdian udarako jauregi bat eta lorategia (gaur eguneko parkea) eraiki zituen Jose Javier Uribarrenek lsuntza hondartza gainean (Jauregi haren lau hormak lurreratu egin ziren 36ko gerra ostean, 37an erre egin baitzen). Lekeition izan zen Antonio Cavanilles bidaiariak ondo deskribatzen du orduko Lekeitio. Esan daiteke ordutik hasi zela "turismoa" garatzen gure herrian: etorkizunean jauregi hartan hartuko zuten ostatu hainbat pertsonai ospertsuk. XIX mendean, Espainiako Isabel II.ak azaleko gaixotasunak osatzeko Kantauri itsasertza aukeratu zuen eta, XX.ko 20.hamarkadan, Austro Hungariar inperioko Zita emperatriza etorri zen Lekeitiora gorte uda pasa etortzeko joera hura. Goi burgesiak atsegin zuen euskal kostaldea uda pasatzeko. Kantauri itsasertzeko zirkuituaren barruan kokatu zen Lekeitio, aisialdirako gune legez, Donostia edo Miarritze bezalako hiriekin batera. Testuinguru horretan eraiki zuen Jose Maria Abaroak bere jauregia. 
A magyarosítást a Google fordító -ra kellett bízzam de ő csak ennyire jutott. Mindenki szabadon kombinálja ki azt, amit jónak gondol:
A tizenkilencedik század közepén épült a nyári palota és a kert (a mai park) a tengerparton Jose Javier Uribarren lsuntza. Antonio Cavanilles jól leírta utast óránként Lekeitio. Amíg azt lehet mondani, hogy "turizmus" fejlődik hazánkban a jövőben lesznek a palotában különböző hírességek.
A tizenkilencedik században, Isabel II a Cantabria partja választotta bőrbetegségek formájában, a 20. században, az Osztrák Magyar Monarchia  császárné Zita jött, de inkább jöjjön a bíróságra a nyáron.
A dzsentrifikáció szereti tölteni a nyarat a baszk partján. Lekeitio bekerült a Cantabriai partján az áramkör, mint egy rekreációs terület, olyan városok közé mint San Sebastian és Biarritz. Ezzel összefüggésben  építette a palotát Jose Maria Abaroa.

June 30, 2015

Ária

Budapesten "kirándultunk" a változatosság kedvéért és megnéztük egy szállodát.
A szálloda korunk talán legnépszerübb és legnagyobb forgalmat generáló építészeti programja. Bárhova megyünk és fordulunk, mindehol találunk legalább egy kis panziót, egy hostelt ahol meg lehet szállni. Régi építésű, vagy vadonatúj, olcsó vagy drága, egy-két-sok csillagos az teljesen mintegy. A világ tele van szállodákkal és a népek, mint valami bolygó hollandi a kerekes bőrőndjável (mert a legutóbbi budapesti előadáson valóban kerekes bőröndel bolygott a hollandi ) szóval a világ népei bolydultan keringenek szállodáról szállodára, mintha mindet ki szretnének próbálni. Hát íme Budapest egyik legújabb, öt csillagos ajánlata, az Ária Hotel.
Itt minden a zenéhez kötődik. "Zongorabillentyükön" sétálunk végig a recepció előtt és zongoraszó fogad a hallban. A négy szárny külön a dzsessz, rock,  kortárs és klasszikus zenei irányzatot képviseli és a szobák különböző zenészekről vannak elnevezve. Bent egyedi bútorzat, szőnyeg, maximális luxus... A szállóvendégeket halk muzsikaszó ringat álomba... psssszt! Jó éjszakát. 

 

February 24, 2014

Varázskapu


Ismét útnak indulok, a csomagolás kész. Még egy utolsó ellenőrzés hogy minden megvan-e és irány a reptér: Liszt-Ferihegy. Rövid  sorbanállás a beszállókártyáért, újabb sorbanállás az ellenőrzésnél és már csak várakozni kell amíg kiírják a beszállókaput. Hát várakozom és közben bámészkodom. A fejemet balról lassan jobbra fordítva a következő márkákat olvasom:

                         Ralph Lauren 
                         Boss
                         Godiva
                         Clinique
                         Clarins
                         Longchamp
                         Burberry
                         Montblanc
                         Lancome
                        Chanel
                        Esté Lauder
                        Swarowski
                        Herend
                        Calvin Klein
                       Ray Ban



Ezeket a neveket látom miközben a széken ülve körbefordítom a fejem. Mindenik cégér egy híresség, egy világmárka, a magabiztos jólét képviselője. Váratlan hirtelenséggel ömlik rám, szabályosan bekerít a luxus. Elég volt csak átlépni egy szkenneren, mint egy varázskapun. "Ideát" máris gazdagon ömlik a meleg fény, ragyognak a pultok a márkás áruktól, tisztaság, mosolygós emberek és bódító parfümillat.

Innen visszanézve az "odaát" máris kopottas, szürke. Hogy mérhető ehhez a sarki rőfös bolt a poros kirakatával vagy a számtalan használt ruha kereskedés...!  És a gödrök az utakon, a kedvetlen, mogorva emberek, a megkuporodó hajléktalanok és kéregetők!  Odaát a porszagú, csóró hétköznapok, ideát a parfümillatú kiváltság.

Lassan kíírták a beszállókaput: B1. Megkeresem, indul a beszállás. Majd indul a gép a kíváltságból tovább a fellegek fölé, az "ígéret" földjáre.

January 1, 2014

Rongyszőnyeg

Egy barátom megkérdezte: Mire jó neked ez a blog? Minden összefüggés nélkül követik egymást a történetek, az egész olyan, mint a Szórád néni rongyszőnyege a véletlenszerüen összeszőtt csíkjaival… Mire való?
Ezen elgondolkoztam.
Mert első sorban igaza volt.  Sem időrend, sem tartalom, sem helyszín… bejegyzések csak jönnek mint a búvópatak meglepetésszerüen felbukkanva a múltból, vagy pont a jelent pontozva, mint friss élmények vegyülnek bele a sorba. Az egyik vidám, a másik hosszú, a harmadik csak képekből áll, nincs rendszer. Nincs korlát vagy szempont. Csak egy nagy kupac van, mint a szövőszék mellett heverő halom felcsíkozott ruha és rongy. Néha új csíkok hullnak a kupacra és rögtön szövésbe kerülnek, vagy pont fordítva, a kupac aljára markol a kéz hogy oda se figyelve onnan húzza ki a következő színes csíkot. A minta? Ötletszerű. Nincs előre megtervezett rendje a színeknek Néha sötétek vagy világosak, vagy erőteljesek vagy magukban mintásak. Néhol rokonságban vannak az egymás mellé kerülő csíkok, de van, hogy elvágólag kontrasztosak. Folynak és következnek egymás után akár a blogban a bejegyzések vagy a tarka hétköznapok. Mert velünk is hol olyan történik amire számítunk, hol olyan amire nem. A képzeletünkben összerakott terveinket sokszor átszervezi az élet és napról napra, eseményről eseményre haladva végül ő szövi meg a legnagyobb "rongyszőnyeget", mindenkinek személyreszabottan a magáét. Ezt teríti elénk hol vidám, hol komor színeivel hogy végigmenjünk rajta.
Így tekintve, a blog teljesen rendben van. Mert harmonizál azzal amiből vétetik, magával az élettel.

És hamár Új Év és új kor elején járunk, mit kívánhatnánk szebbet és jobbat mint vidám, világos színeket harmonikus együttállásban! Léptünk legyen könnyű és előttünk hosszan, beláthatóan terüljön derüs Rongyszőnyegünk.

May 15, 2013

Ballagás





Kicsit tűnődve:

Ballag már a véndiák tovább, tovább
Isten veletek cimborák tovább, tovább
Ez út hazámba visszavisz
Filiszter leszek magam is
Tovább, tovább, tovább
fel búcsúcsókra cimborák!

Szép emlékek jöjjetek ti is velünk
Nyári felhők jöjjetek mi is megyünk
Ti alsós felsőbb évesek
Örökre isten véletek
Tovább, tovább, tovább
Fel búcsúcsókra cimborák!

Csendes már a tanterem tovább, tovább
Jó remény hajt szüntelen tovább, tovább
A boldog, édes ifjúság
Emléke mindig visszajár,
Tovább, tovább, tovább
Fel búcsúcsókra cimborák!

Ballag már a vén diák tovább, tovább
Búcsúzni kell most cimborák tovább, tovább.
Az élet hív, a munka vár
Itt az óra, meg ne állj
Tovább, tovább, tovább
Fel búcsúcsókra cimborák!

February 6, 2013

Február 6.-a, 12 óra 51 perc: helyzetjelentés

Ülök a repülőgépen és szerkesztem ezt a bejegyzést.
Internet:
         - letöltsi sebesség: 2.11 Mbps
         - feltöltési sebesség: 0.05 Mbps
Helyzet: Lengyelország felett, nemrég hagytuk el Gdanskot
Útirány: Stokholm - Budapest
Utazómagasság: 11 887 méter
Utazósebesség:  824 km/h
Még hátra van 1 óra 5 perc repülés Budapestig.

September 13, 2012

Aszpirin?!

Ezt a képet nagyon gyorsan kellett lekapjam, mert pont akkor érkezett a megállóba a busz. Vagyis mire megértettem, hogy ez nem aszpirin reklám! megérkezett a busz. Nagyon tetszett, ezt a "betegséget" néha elkapja az ember és jó tudni, hogy van rá orvosság :)


August 17, 2012

Emlék Budapestről


Utosó órákban vették a sajtot és ezért nem került be a bőröndbe, csak abba a hátizsákba amit magukkal vittek fel a repülőgépre. Nem olvadt meg, különben is vákumos fóliába volt csomagolva és otthon, mikor felszeletelték jóízüen emlékeztek vissza a budapesti kirándulásra. Felejthetetlen érmény, sőt kaland! amit mind megidéz ez a sajt.
A legmarkánsabb része az emléknek a tűzszerész lehetett a budapesti reptéren, aki ólomruhában, narancssárga paravánnal elkerítve és a mindent-kiszagoló kutyájával az oldalán bebújt a scaner gyomrába, hogy ellenőrízze vajon tényleg ott van-e a táskában a Karaván sajt! Vagy valami más van ott, más az a tömbösített izé ami a biztonsági monitoron megjelent a vámosnak. Esetleg plasztikbomba, vagy TNT, vagy hasonló!
Mi, akiknek a motyója bentrekedt a tűzszerészeti övezetben, kiváncsian lestük a fejleményeket. Nagy megkönnyebülés volt, mikor az akció végén még a sajtot is visszaadták, hogy hazavihessék, valahova Skandináviába emlékül Budapestről.

August 2, 2012

Start



Az útra indulók mind kezdik valahol, valahogy. Íme egy kezdet, egy igazi ómen! A körhinta, amin először repülték körbe a világot gyermekek és leánkák. Hányat "repített ki" közűlük messze-messze vidékekre az évek során, úgy igaziból? A statisztika tisztán mutatná a választ ami anélkülis nyilvánvaló.



August 1, 2012

Önkéntesek

Egy barátnőm azt kérdezte egyszer: "Miért önkénteskednek az emberek? Ugye csak az önkénteskedik, akinek megvan a biztos megélhetése?"
Akkor azt feleltem, hogy igen, biztosan, de azt hiszem vannak kivételek. Mert Teréz anya vagy Csaba testvér nem hiszem, hogy biztosítva látták előre azt a jövőt ahova annyi rászorulót befogadtak. Igen, ez is olyan mint a legtöbb dolog az életben, megvan a két véglet és e kettő között, mint egy kibomló legyező bordáira, úgy sorakozik fel az összes variáció. Mi hol vagyunk ezen a legyezőn? Nem tudom, csak azt, hányszor csodálkoztam rá és lepett meg az angolok, amerikaiak, ausztrálok önkéntesskedése. Sok apró történet mint a Kate-é, vagy egész közösségeké, akik elutaznak egy közép-amerikai országba iskolát építeni, gyógyítani, tanítani, segíteni. És történetek korházakról, szociális otthonokról amik késségesen és felkészülve fogadják a segíteni akarókat. Mert adni szép de elfogadni is tudni kell, hogy ne menjen "pocsékba" a szándék.
Washingtonban jártunk, a metró állomáson és jegyet szerttünk volna venni. Három hatalmas "szekrény" állt a bejáratnál tele gombal, lámpákkal, jelzőkkel, feliratokkal és egy nagy nyílás, hogy ide dugd a bankkártyádat a fizetéshez. Teljesen el voltunk tévedve, az amerikai kolgámmal együtt. Egyszercsak egy öregúr lépett hozzánk és nagyon kedvesen végigkalauzolt a gombokon. Nagyon hálásak voltunk neki! Micsoda szerencsénk volt, gondoltam. Aztán azt látom, hogy egy másik társasághoz lép és nekik is segít. Biztos nem sietős az útja, csodálkoztam el. Mikor befejezte, ismét másokhoz lépett és a bizalmatlan pillantásra bemutatkozott: "Én egy önkéntes nyugdíjas vagyok, aki ennek a metróállomás főnökének a rendelkezései szerint segítek jegyet vásárolni Önöknek."
Hát így.

June 23, 2012

Narita Express

A kérdés, hogy jegy-vel vagy jegy nélkül néha nem kérdés hanem helyzet. Van úgy, hogy a legjobb indulat mellett is olyan kutyaszorítóba kerül az ember amiből a jegy nélkül lehet az egyetlen megoldás.
Mert hogy is jutott volna eszembe blattolni a vonaton -- Tokyoban? A régi Romániában ez sport volt, kaland, jó buli, nemzeti társasjáték, de Japánban! Ahol a legtörvénytisztelőbb és legfegyelmezettebb népek élnek a Földön? Még elméletben sem merül fel ilyesmi.

Este 1/2 8-kor indult az utolsó repülő Tokyo Narita repteréről Kanazawába és nekem erre volt jegyem. Ha erre van jegyem ezt fogom elérni, ez nem kérdés de még hátra volt egy hosszú vonatút a város belsejéből a reptérre.
Nehéz leírni a létezés oly fokú töménységét ami egy 25-30 milliós városi szövetet jellemez. Azt a sűrüséget metróvonalakban, járdákban, mozgólépcsőkben, emeletekben, felüljárókban, rendőrökben, autókban, utasokban csak megtapasztalni lehet igazán, elmondani nem. A kivülállót is pillanatok alatt felaprítja a város, és eggyé morzsolja a hangtalan tömeggel. Sietős százak, ezrek között keres, kapkod az ember aki a saját hazájában ha kitekint a dombtetőről, messze erdőket lát és csak a saját hangját hallja ahogy belerikkant a távolba - de itt! A jó irányt is nehéz megtalálni a sokaságban és csak a befelefordulás jelent menekvést, teret, levegőt. Dehát nincs ilyesmire idő, főleg mikor a nyolc-tíz vonalat egybefoglaló metrómegállóban keresem a megfelelő vágányt. A kandzsi betük mellett szerencsére ott a latin betüs felirat és a kezemben levő térképen próbálom beazonosítani hogy merre is járok. Egy átszállás rendben; még egy rendben és még egy kell arra a vonatra, ami végre a Naritára megy. Simán egy óra vonatozás lesz, csak már tudnám hol kell jegyet venni!

Megvan a peron, megvan az irány is és a jegyiroda?!! Egy bódé előtt emberek állnak sorba de a bódé zárva. Irja rajta hogy Narita Express, ez lesz az és be is mondják a következő vonatot, talán nem az Express? Arra még várni kell vagy negyven percet - de ennek a vonatnak is Narita Airport a végállomása. Ha most felszállok addig is haladok mert menni, menni, sűrget az idő és a türelmetlenség, hogy már ott legyek, de legalább haladjak. A vonat közeledik, a jegyiroda zárva, a hátamon futkos a hideg, hogy nincs jegyem és mégis győz a pánik, a riadalom és hogy engem valahol várnak. Beszállok a vonatba úgy ahogy vagyok: jegy nélkül. Nem ülök le, hátamat a vonat falának támasztom a folyósón és figyelek. Nézem a szemben levő táblát ami a Naritára tartó vonatokat jelöli. Legalább tízféle vonat tízféle színnel jelölve és megértem, hogy a leglassabbra szálltam fel... Hááát, legalább haladok, nyugtatom magam. Lassan és kimérten, időnként megelőz valami más szerelvény. Az állomásokban többet állunk és lassabban indulunk. Legszivesebben megtolnám kicsit miközben az óra málnusa kíméletlenül halad előre. Újabb állomás, újabb állás. Várakozás egy másik szerelvényre, ami itt fog beelőzni minket és jön is, megáll a szemközti peronon és elrobog. Innen minden Naritára megy már, át kellett volna szállnom rá, morfondírozom. Ajjajj, még mindig állunk, miért nem szálltam át? Végülis mindegy hogy melyik vonaton kap el a kalauz, nem igaz? Még mindig állunk de a fülemet megüti a hangos bemondó, azt mondja Narita Express. De hova érkezik? Minden idegszálam élesen figyel, annyira koncentrálok, hogy már varázsláshoz is elég lenne és igen! Szemben a megüresedett vágányra hetykén és csillogva fut be a Narita Express. Nem habozok mikor nekilódulok, hogy vonatot váltsak. A törvényen kivüliek szabadságával ugrom be és a hátam mögött máris csukódik az ajtó, indulunk. Fut a vonat mint a villám és nekem még van kb. 30 percem a gép indulásáig. Még kb. 25 és nemsokára már csak 20 perc... és akkor bemondja, hogy végállomás és lassítani kezd a vonat. Ha eddig nem kaptak el ezután is lesz valahogy, gondolom és hónom alá kapom a táskám. Elsőnek szállok ki a vonatból és számba veszem a sok forgókart ami egy központi bódé mellett sorakozik két oldalt keresztben a peronon. Átugrani túl magas és sokan vannak de egy kar a bódé mellett hiányzik. Ez az. Futás, sebesség, lélekszakadt tempó el a bódé mellett, az őr mellett és nem ránézni, nem megállni! Kiabálnak de nem számít. Inalok vakon előre és egyszercsak elkap egy egyenruhás mókus, egyenesen a karjaiba futok... nem lehet igaz!!
"Passport!! Passport!" Kiáltja és mire tisztul annyira a fejem, hogy megértsem, azt is megértem, hogy a reptéri őr az és megmenekültem. Készséggel mutatja meg merre van a check in pult és bátorítóan mosolyog. Öregem, ha tudnád, hogy egy "blattossal" van dolgod! No, de Isten áldjon, rohanok tovább és kerek 15 percel a gép idulása előtt lecsaptam az útlevelem a pultra: itt vagyok. Még működött az utasfelvétel és én utolsónak szálltam fel a gépre.
Kanazawába már menetrendszerüen érkeztem, mintha semmi nem történt volna...