Volt egyszer, hol nem volt, volt valamikor régen, az 1000-es évek elején egy város, a neve: Ani, az ezeregy templom városa. A selyemút mentén feküdt, de sokkal több volt, mint az áthaladó karavánok pihenőhelye. Ani a Bagratuni örmény királyok székhelye volt, lakosainak száma meghaladta a százezret, és ha nem is ezeregy, de számtalan templomból sokféle nyelven szállt az égfele az ima.
Ani fénykorából származó leleteket a Kars-i múzeum őrzi. Ittjártamkor rácsodálkoztam egy pár mázas kerámiára:
 |
| Ani városában feltárt kerámiaedények maradványai, Kars-i múzeum |
 |
| Ani városában feltárt kerámiaedények maradványai, Kars-i múzeum |
Ezek az edények emlékeztettek valamire, amit nehezen mondtam ki: az erdélyi mázas kerámiákra, sőt, kimondottan a korondi színvilágra!... Nyomozzunk hát.
Ani városában talált kerámiák eleinte örmény és grúz mesterek munkái lehettek, majd bizánci, szeldzsuk hatások alakíthatták tovább. Mintázatuk hol geometriai, hol növényi motivumok, állat- és emberfigurák. Ez a technológia, szín és motivumvilág terjedt tovább a 14-15. században főleg az örmény mesteremberek közvetítésével Kisázsia többi tartományába és Iznik lett ennek a mázas kerámiának az új központja. Az izniki műhelyekben kiemelkedő számban dolgoztak örmény mesterek. Ők voltak azok, akik a tradicionális motívumkincset ötvözték a saját kulturális elemeikkel, a helyi manufaktúrákban készült csempéket és edényeket pedig előszeretettel exportálták a keresztény Európába, így az Erdélyi Fejedelemségbe is.
A 17. század elején a tárgyakkal együtt Erdélybe érkeztek a mesterek is. Erdényben akkoriban alakultak az örmény közösségek, és rajtuk keresztül állandósult nemcsak a kereskedelmi, hanem a mesterségbeli kapcsolat is a kisázsiai műhelyekkel. Ezzel kialakult az "útvonal", amin keresztül beáramlott nemcsak a kész áru, hanem a készítéséhez szükséges tudás is.
A legkorábbi korondi kerámia emlékek között – amelyek az 1600-as évekből származnak – díszes, falra szánt kerámialapok, úgynevezett kályhacsempék is találhatók. A fali csempék és burkolatok gyártása, valamint az ezeket borító ólom- és ónmázas technikák gyökerei a híres izniki műhelyekre vezethetők vissza.
A díszítésben is sok a hasonlóság: tulipán, szegfű, életfa, indák és folyondárok. Lehet, hogy egy motivum mást jelentett Iznikben és Korondon, más lett a formája, a kidolgozottsága: mégis mindkét műhely díszítésében ott van a tulipán, a szegfű, az életfa, az indák és a folyondárok.
A legjelentősebb különbség talán a tárgyak rendeltetésében van. Az izniki kerámia elsősorban luxustermék volt, a szultáni palotaművészet és a dzsámik dísze. Ezzel szemben a korondi kerámia alapvetően népművészet, ahol a mázzal bevont tálak, korsók, köcsögök, csuprok mindennapi használatra készültek. Mára viszont ezek is "megnemesedtek" és lakásdíszekké lettek, mint egyedi készítésű, ritka darabok.
Így változik folyton a világ.
