Mont Blanc

Ma délután Genf felé repülve ismét csodálatos látványban volt részünk. Fentről, a felhőtlen égből lenézve elénktárultak az Alpok vonulatai, majd a hófődte csúcsok közt méltóságteljesen bekúszott a Mont Blanc jeges orma. Nekem ez a vers jutott eszembe:

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...