STOP

Egy ideje azon gondolkoztam, hogy mikor történt az autóbaleset. Hiába matatok az emlékeim között bizonytalan maradtam, még a hetek számát sem tudtam megsaccolni. Egyszerüen elfelejtettem. Ösztöneim védekeznek, nem akartak emlékezni és ezért törölnek. Furcsa foltként villog a tény, hogy VOLT baleset de képtelen vagyok elhelyezni. Mint egy elszabadult lufi, kontrol nélkül lebeg ide-oda emlékeimben és vajon tényleg megtörtént? Biztos igen, mert sokáig volt szervizben az autóm és már az is hosszú volt amíg a papirok a kárfelmérő-szervíz-biztosító között nyugvópontra kerültek. Emiatt sokáig hozzá sem nyultak.
A lufi ott lebeg az "egyszer" és a "valamikor" között de semmi konkrétat nem tükröz vissza. E kusza időtlenségből csak a csattanás hangja viszhangzik, ismétlődik és ahogy egyre jobban beleélem magam megjelenik a kép az üres kereszteződésről ami mégsem üres mert a semmiből ott terem az az autó és megint az a hang! amikor a két kraosszéria egymésnak csattan. STOP! STOP! STOP! Villog hatalmasan a stop tábla amit figyelmen kivül hagytam és olyan egyértelű, hogy ez nem szabadott volna megtörténjen. Nem és az emlék korrigál és javít, módosít, változtat a jó, a helyes fele és akkor megint beleszól a "csattt!" az ütközés hangja, mert mégiscsak megtörtént. Mert elkaszáltam azt a másik autót és jól "fenéken billentettem" hogy átfarolt a másik sávba. Aztán már csak azt a kis horzsolást éreztem az orrom körül ahogy a légzsákból kiemeltem a fejem.

De mikor volt? Március? Talán a közepe. Nem, eleje. Vajon mióta tologathatják a papirokat a szervízben mert csak telefonálok és mondják: "Kezicsókolom, pont most akartam felhívni de sajnos nincsenek jó híreim". Még várni kell, mindegy mire, várni. Igen. Mert nemcsak egy légzsák, hanem mindkettő kinyílt, sőt a szélvédőt is betörte az egyik. Micsoda helyzet: annyira frontálisan kapta az autó az ütést, hogy az érzékelők mindkét légzsákot kicsapták. Csattt! STOP! STOP! STOP!
"Asszonyom, töltsük már ki a papirokat, hát nem akarja elismerni a hibáját? Nekem már rég munkában kellene lennem."
Hagyjanak; ne, ne most! Elismerem, de most hagyjon békén, majd csak ha megérkezik a férjem, majd csak akkor írunk bármit, addig semmit, majd ő mert neki tiszta a feje. Én most összezavarodtam.
"A feleségem itt dolgozik a szomszédban, nem akar egy teát inni? Az a szerencse, hogy senki sem sérült meg, gondojlon erre, csak én késtem el a munából, hát nem tölthetnénk ki mégis azokat a papirokat?"

Arra emlékszem, hogy szürke volt nagyon az idő. A nagy havazások azután jöttek csak, de akkor már egy jóideje felhős, esős hideg volt. És nem ment a lámpa a kereszteződésben…. és én egyedül voltam az egész úton és rutinból mentem mert az ember házától száz méterre semmi baj sem történhet… Nem. De. De igen, bárhol történhet és ez hiba. Az én hibám, mert az életben nincs rutin. Legfeljebb hasonló helyzetek vannak. Köszönöm, nem kérek teát, én is itt lakom a szomszédban valójában, alig indultam el. Sajnálom, hát talán tényleg kezdjük el kitölteni azokat a papírokat…
Pár napja lett kész minden és megvolt az utolsó szemlézés. Helyére került az új rendszámtábla is és megkértem a szervizes embert, nézzen utána a papirjaiban mikor történt a baleset. Ime: február 11.