Mentő

A minap megelőzőtt a mető. Már messziről hallani lehetett a visítását és a bal visszapillantómban tűnt fel a villamos síneken vágtatva, villogva, szirénázva akár egy hisztériás roham csúcsán teljes kiborulásban. Örjöngött, hogy csak a menekülésen járon az esze az embernek, hogy eltűnhessen az útjából.

Ilyenkor mindig eszembe jut Möszijő C, a régi főnököm. Egyszer vele rohant így a mentő és ez annyira felvillanyozta őt, hogy azonnal meggyógyult. Valójában semmi baja sem volt mikor beszállt az autóba de mikor sikerült megdumálnia  a sofőrt, hogy visítva, villogva menjenek, teljesen kivirágzott. Ült a mentőben és körbetelefonálta az ismerőseit örömében. Nagyon büszke volt, hogy ő most szabályosan hajt át minden piroslámpán, végre! Szabálytalan áthajtásban már eddig is bajnok volt, de most! Minden autó előnyt ad nekik és ők vígan átvágtatnak, átrepülnek! Az Astoriánál, a Blaha Lujza térnél, a Keletinél, húhúúú! Magán kivül volt a boldogságtól, amikor sorolta az útvonalat.

Nekem a mentő mellé ez a kép társul, nem tehetek róla. Mikor én feküdtem az ágyon és engem vitt a mentő, ugyanúgy eszembe jutott. Feküdtem, hallgattam a motorzajt és megállapítottam, hogy nem szirénázunk, nem villogunk és nem megyünk át a piroson. Egy pillanatra engem is felvillanyozott ez az emlék, mintha a helyzet nekem is kihívás lenne táncra... de talán majd máskor. Úgy "esett", hogy túl kevéske erő maradt bennem az efélékhez.