Ülök a vonaton, az ablak mellett. Figyelem hogyan készülődik ez a szuper-vonat a nagy útra be a tenger alá, a Csalagút gyomrába. Bámulom az egyenruhás stewardokat ahogy mosolyogva sürgölődnek és a hatalmas bőröndökkel érkező utasokat. Utolsó pillanatban mellém huppan egy német turista kis csontkeretes szemüvegben és ezzel indulunk is. Kisíklunk lassan az állomásból miközben megszólal a hangosbemondó és tájékoztat az utirányról: a vonat London és Párizs között közlekedik és csupán Calais-ban áll meg. Aztán jó utat kíván ugyanaz a hang. Nagy lehet a jókedv a stewardok között, mert harsog a Bon voyage! a Bon sejour! és a sok "Bon" jókívánság között még egy Bon Noel! is behallatszik, így fényezve ezt a napsütéses őszi délutánt. Aztán kacagást is hallunk, de gyorsan lekeverik a mikrofont és ezzel magunkra hagynak a gondolatainkal.
A vonat elhagyja a várost. Lapos mezőkön haladunk, várom az alagútat ami elnyel majd és levisz a tenger mélyébe. A dolog nem egyértelmű. Nincs hirtelen váltás, nem sötétedik el a kabin de megszűnik a térerő amiből gondolom, hogy már "alámerültünk". Halak nem uszkálnak az ablak előtt semmi akvárium hangulat, nagy kár. Se meredeken le vagy fel-érzés nincs ami jelezné, hogy na most! kezdődik vagy végződik a Csalagút. Símán haladunk miközben megint látom a tájat, a nagy lapályt: ez sem változott. Kitartóan robog a vonat tovább, mintha semmi sem történt volna.
Egyszer csak megáll a mező közepén. Csend. Körben mező. Csak a párhuzamos sínpár fut el a horizontig és rajta vissza egy szembe jövő szerelvény. Elrobog mellettünk miközben mi állunk és várunk. De mit? A hangosbemondó sokáig hallgat, majd csendben megszólal: "Sajnos túlfutottunk a Calais-i állomáson... Mielőtt visszatolatnánk, meg kell várjuk a következő szerelvényt...."
És igen, a szuper-vonat, ez a műszaki csoda lassan el kezdett tolatni hátrafele vissza, a Calais-i állomásba. A német turista hisztérikus hahótában tört ki mellettem. A precíz német ráismert francia szomszédaira akik nem bírják eleget tanítani a világnak: Légèrement! Csak könnyedén.
No comments:
Post a Comment