Isztambul, 2. nap

 

Topkapi palota
1450-es évektől körülbelül 400 éven át volt az oszmán birodalom adminisztrativ központja. Három nagy egységből áll: a janicsárok udvara, vagyis a katonák, őrök helye; a második udvarban diványokon "hevert" a vezírek és tanácsadók hada és vitatták az állam ügyeit; a harmadik részben lakott a szultán a hölgyeivel. 

A legdíszesebb nyilván a harmadik, de még itt is látszik, mennyire a férfiaké volt a főszerep. A kiemelt feleségek talán-talán labdába rughattak, a túléléshez jó intrikusnak kellett lenni. 

(Eszembe jutott egy nagyon régi játékfilm arról, ahogy megszüntetik a háremet és szélnek eresztik a nőket. Szerencsétleneknek fogalmuk sem volt a kinti világról, elzártságukban teljesen élhetetlenek voltak. Nagy nyomoruság.) 

A könyves bazár

Mert bazárból is sokféle van, mindenhol más árun van fókusz. Meglepetésünkre itt is van magyar vonatkozás, ahogy a város különböző pontjain találunk majd: a szobor Ibrahim Müteferrikát ábrázolja, aki Kolozsváron született 1674-ben és ő alapította az első török nyomdát. Talán rabszolgaként került Törökországba, vagy talán önszántából, sok a sötét folt, az viszont biztos, hogy II Rákóczi Ferenc bújdosása alatt ő tolmácsa és titkára volt. 

Kávé

Az én fejemben a "bazár" szó összevisszaságot jelentett. És ez így is maradt, nem változott: áruk, népek, macskák tömkelege, lökdösődő, hangos tömeg és lassú préselődés a keskeny folyósókon. Itt-ott elágazó sikátorok és lépcsők amik újabb teraszokra visznek minket, néhol teázó emberek, a műhelyekből kiváncsi tekintetek néznek utánunk. Haladunk tovább, már aggódom, hogy sosem találnám meg a visszautat, míg végül már egy tetőtérben vagyunk. A padozaton kopott szőnyeg jelzi, hogy itt is folyik az élet. Aztán megérkezünk a kávézóba. A felszolgált kávé persze török, fantasztikus kilátással párosítva.