Hűséges kutya

Egy kicsit sűrű járatra fogtuk a bőröndöt az utóbbi időben: 35 nap alatt 13-szor repült. Kitartó hűséges kutya módjára darálta a kilómétereket valamelyikünk mögött. Megérdemel egy postot.

Rutin

Utazás előtt az ember átismétli még egyszer a menetrendet, kiszámolja, hogy mire mennyi időt kell szánnia és elindul. A pontosidők beépülnek a zsigereibe és onnan diktálják a tempót, az irányt és hogy mikor mire figyeljen. Olyan lesz mint egy felhúzós játék amit a reflexei irányítanak: a szemek az útkereszteződéseket kémlelik, a fülek az érkező metroszerelvény hangját fülelik és a marok feszesre zár a bőrönd fogantyuján. Tudatos koordinálás nem szükséges mert a feladat már rutinszerű, beidegződött. Az igazolványát felteszi a pultra és bal kézzel fellendíti a bőröndöt a szalagra. A marok kienged és a bőrönd lassan eltűnik a szalagon.
Beszálláskor egy pillantással regisztrálja az ülőhely számát és anélkül, hogy jobbra vagy balra nézne, préselődik az arctalan tömeggel együtt a gép belseje felé. A szem, ami csak számokra van kihegyezve, nem regisztrál semmi mást. Csak kontüröket és akadozó tömeget lát ami lassan araszolva oszladozik előtte mig végre feltűnik a szék, az a bizonyos, ami bő két órára neki van kijelölve. Merev arcal huppan az ülésbe. Készen áll hogy végigszenvedje azt a szolgáltatást amiért fizetett.
A stewardess szokásos módon üdvözli az utasokat és a biztonsági bemutatót szokás szerint alig figyeli valaki. A motorok felbúgnak, a gép kikanyarodik felszáll majd leszáll és kész. Ez mind szokás szerint való. A marok újra rázár a bőrőnd fogantyujára és úgy érkezik haza az ember, hogy sokszor fogalma sincs arról ki ült mellette két órán keresztül.
Vagy mégis? Mert van ezalól kivétel és megtörténik, hogy ez az idő mégsem marad emléktelen. Ha feltörik a szokás, ha változik a ritmus, ha például a stewardess helyett a kapitány üdvözöl hogy bejelenthesse felszállásig jócskán várakoznunk kell. Mert ezzel zuhan a menetrend. A rutin csődöt mond és az arcvonások felpuhulnak, kibújnak a kontrol alól. A szem finoman fokuszál és körbejár a többi utason, hogy lássa azok hogyan reagálnak. És akkor észreveszi mellette a fiatal lányt, a nagydarab szemüveges palit a háta mögött és a feleségét. Látja, hogy két sorral odébb egy kisbaba békésen elaludt a mamája ölében... csitt! Csak csöndben, nehogy felébresszük...

Az utazólista

Az utazólista egy nagyon racionális tett, józan előrelátás azért, hogy később elkerüljük a fájdalmas meglepetéseket. Jóval utazás előtt elkezdődik és bármi felötlik - halálosan fontos dolog - az gyorsan felkerül rá: csipesz, a piros pulóver, útlevél, kisbicska, fogpaszta, memória kártya, fürdőruha, stb. Tovább jár-kel az ember vagy vacsorázik vagy  TV-t néz, olvas és egyszercsak hopp! Eszébe jut még valami: a bankkártyája, vagy a telefon töltő vagy az új nyaksála. Mint egy terhet hordozza a fejében ezeket a dolgokat addig amíg a listához nem ér és ceruzát nem ragad, hogy felírja. Szabályosan kiírja magából és ezzel megkönnyebbül.
Így képzelem el az utazólistát mert nekem nincs, soha nem voltam képes ilyen határozott rendet szabni a bőröndömnek. Nekem nincs, de a floridai kolegámnak viszont van! Ő egy nagyon szervezett pali, mindig lenyűgözött az a részletesség amivel előre összeállított bármilyen programot. Hát vele utazni maga a biztonság, gondoltam, és azon nyomban elfelejtettem a menetrendet. Hálásan és hűségesen követtem mindenhova.

Így vonultunk a három hetes roadshow alatt: ő elöl és én utána. Már az akárhányadik reptéren jártunk, pont San Franciscoból készültük átrepülni Vancouverbe. Gyűlt bennünk a fáradság, ritmusunk kissé lassult és bőröndjeink egyre súlyosabbak tűntek. Rutinosan kerestük a checkin pultot és lódultunk neki a maradék 15 méternek. Nem beszélgettünk, inkább fegyelmezetten tűrtünk. Ráadásul én csakis az előttem guruló bőröndöt figyeltem, semmi sem járt a fejemben.
Egyszercsak megállt előttem a bőrönd de olyan hirtelen, hogy majdnem feltorlódtam rá. Meglepődtem és egy fájdalmas kiáltást hallottam: "Az útlevelem!" Tessék?! "Otthon hagytam az útlevelemet! Pedig rajta volt a listámon!" 
Lassan eszméltem: Kanadába beutazni útlevél nélkül még neki sem lehet. Gondolom lelki szemei előtt megjelent az  utazólista, tisztán látta a bejegyzést és azt is tudta, hogy melyik fiókban kellett volna keresnie ha csomagoláskor tényleg használta volna a listáját. De így kényszerpihenőre került három napra míg újra találkoztunk. Három napig csücsült ugynabban a városban és végre volt ideje megnézni olyan dolgokat is amiket mindig szeretett volna de sosem volt ideje...