Ha azt kérded ki volt ő, nézd meg a nevéről elnevezett sétányt. Egy bölcs volt, akár a sétány két oldalán sorakozó platánok. Tudása a legősibb hagyományokból táplálkozott, akárcsak a fagyökerek. Írásaiban innen, az idők mélységéből merített, innen emelkedett, nyújtózott a legmagasabbra a fény, az isteni üdv fele. Ezt a bölcsességet hírdette könyveiben, kínálta körbe a kába embernek szellemi táplálékul.
Valójában nem hírdette és életében is kevés könyve jelent meg. A kor, amelyben élt kemény feltételeket szabott számára. Ő mégis elvégezte a rá szabott munkát és fiókban őrizte az írásait. Háboruban vagy munkásbarakban "állt" akárcsak a platánsor, az idők szeleiben.
A platánok hatalmas koronái összeborulnak fent a magasban, így óvják az erre járót. Védik és közben észrevétlenül irányítják a szívben nyíló éberség felé. Előre és fel a magasba. Bármely más irány értelmetlen.
A sétányon nagy a csend. Kevesek járnak erre, ahogy Hamvas munkáit is kevesek olvassák. Aki viszont erre vetődik érintetté válik. Megérinti a csend, a mélységből kiáradó bölcsesség és megébred benne a vágy a magasztos fele. Mint aki templomban jár és úgy érzi hazaérkezett.
