Chez Adèle

Tunéziával kezdtünk. Az asztalon négy csészében sárgállott a sütőtökkrém leves tökmagolaj pöttyökkel a tetején. A csésze száját körben tökmagreszelék díszítette, nyilván rafinált konyhatrükkök egyikeként.  Úgy kellett forgassuk a csészét, hogy minden kortyal egy kis reszelék is bemosodjón a leves mellé, ami nem elsősorban az ízt telítette, hanem az állagot tette változatosabbá: a kissé darabos reszelék izgalamat vitt a selymes krém elegyébe. A csésze-forgatással lassabban jutottunk a következő kortyhoz viszont hosszabb ideig ízlelhettük a levest: a sütőtök semleges, kissé édeskés ízén, mint egy előterített szőnyegen villant be előbb egy árnyalat csípős és végül egy parányi savanykás zárás, a garat közvetlen előterében.

Meglepetetten néztünk össze a csészénk felett és rögtön Adélra, aki két lépésre az asztalunktól a konyhában dolgozott a következő fogásokkal.
- Mi ez? Mit tettél bele?
A válasz késett. A titok, a konyhatudomány titkos fogásai sötét pillantások mögött várták sorsukat, a döntést hogy  esetleg megmutatkozhatnak.
- Hát körülbelül mondjad csak, egy kicsit, na! Mivel savanyítottad? Úgysem fogjuk tudni utánad csinálni!
- ... hát ezek szegény népek, mégis mivel savanyítottak volna? Narancsal. 
Meglepetten és lelkesen hördültünk fel a titok eme óvatos meglebbentésére. A reveláció szele járta át a parányi lakást és mi, az avatottak, már öntudatosabban kortyoltuk a levest.

A második marokkói csirke tázsin volt. A tányéron a különféle pürék olyanok voltak mint valami színes szírmok: a fehér harissa labhne, a vörös cékla, a sárgás humusz és a téglaszín sűlt paprika. Ennél a fogásnál ült közénk Adél de csak félig, egy percig sem feledve azt ami még hátra van. Szinte észrevétlenül tűnt el előlem a tányér ls került vissza ismét egy csodás desszertel: mandulás klementin tortával.

Az igazi szakszó erre a tányérdesszert, ha jól emlékszem. Mert a torta mellett a díszítés ugyanúgy szól a szemnek és a szájnak, a látvány további ízekket is ad a tortához. Itt "sablés au sel" ágyon negyedbe vágott eper hevert és narancskocsonya zárta a kompoziciót. A sablés és a torta között narancslekvár pöttyök voltak, számszerint 7. Nem: 10. Nem! 11! De mégis: 8. Vagy mégsem?! Adél figyelte a felhangzó eredményeket, ki mennyit talált. Már egymás tányérjában számoltuk a pöttyöket mikor megjelent kezében a pöttyentő felszereléssel. A tányérok fölé hajolt és ráncba szedte az kontrolt vesztett számháborut, sőt, további pöttyöt is kapott az aki kért. Az ízek feszesen szerkesztett harmoniája ennyi lazasággal is zavartalan maradt. 
Így ért véget csodás gasztronómiai utazásunk melyet egy ültő helyünkben tettünk a Várfok utca valahányadik emeletén, Budán. 

Hétfői havazás

Előszőr csak azt tűnt fel, hogy sűrüsödnek az autók. Még a Megyeri híd felhajtóján sem voltunk, de már lassítani kellett, egyre szaporábban nyomkodtam a féket. A dolgok törvénye szerint mindig a másik sáv volt gyorsabb, hát méregettem a lehetőséget a sávváltásra. Arra, hogy előttem hatalmas dugó van, nem is gondoltam. Viszont a tempó folyamatosan lassult és alig 20-al araszoltunk már, egyre tömöttebben álltak az autók mindkét sávban. Aztán megálltunk. Mindkét sáv állt, értelmét vesztette a váltás. Néha-néha megmoccant a sor, egy-két autónyit haladtunk előre és az jutott eszembe, hogy akármennyire is essen a hó, állni egy dugóban a legbiztonságosabb dolog a világon. Az "óvatosan vezessetek" intelem itt teljes mértékben megvalósul.
 A hídon átmenni kerek 1 órába tellett mert a hóesés miatt hatalmas dugó alakult ki a városban. Az éves rendes dugó az első nagyobb hóesés alkalmából...

Utána hallottam a fő-fő közlekedési vezér nyilatkozatát miszerint az volt a baj, hogy hétfőn havazott és nem vasárnap. Még jó, hogy megőrizte a humorérzékét :))

A másik oldal

Évekkel ezelőtt, Londonban a Heathrow repülőtéren sokáig futott egy reklámkampány. Nem mindennapi dolgot reklámozott: célja a tolerancia, a mások szempontjának megértése és elfogadása volt.
Ennyi.
Nem láttam cégnevet, rejtett márkát, vagy szponzort... akármilyen furcsa, de nem találtam hátsó szándékot. Csak képeket és a képek két oldalán feliratokat arról, hogy mit ábrázol. Persze, teljesen ellentétes feliratok jelentek meg ugyanarról a képről, mert miért gondolná ugyanazt két ember? Valami ilyesmi volt:

TÖRTÉNELEM <  >  ROMOK

EGÉSZSÉGES <  > BÜDÖS

FÉLIG TELE <  > FÉLIG ÜRES

ÖREG <  > BÖLCS

SEBESSÉG <  > VESZÉLY

A sok kép között néha megjelent egy-egy magyarázó felirat is. Ezt jegyeztem meg:

Another point of view is a view from a point you are not.

/ Egy másik nézőpnt egy olyan pontból való nézet ahol nem te állsz./

Yes! Csak helyeselni tudtam és azóta is eszembe jut néha, ha az enyémmel holmlokegyenest ellenkező véleménnyel találkozom. Hol állhat az a másik, hogy az ő szemszögéből így látszanak a dolgok? Milyen nehéz sokszor belehelyezkedni a másik bőrébe vagy szimplán csak elfogadni a tényt, hogy van a mienktől különböző vélemény. És mindezt derüsen, megfontoltan, minden epeömlés nélkül vagy anélkül, hogy a másikat egy kicsit is lehülyéznénk legalább gondolatban... Hogy kerüljünk át a másik oldalra? Csak ismételni tudom: egy másik nézőpont egy olyan pontból való nézet stb.

... és hogy miért írom mindezt most? Ők juttatták eszembe:

Egy szőke nő átszól egy másik szőke nőnek aki az út túlsó oldalán áll:
- Te, hogy jutok át a másik oldalra?
Mire a válasz:
- Hát te már a másik oldalon vagy!