August 18, 2016

Felhőkarcolók

Már megint ugyanott tartunk: a szükség megteremti a formát és az új forma stílust, divatot teremt. Ilyen egyszerűen is lehet fogalmazni.

A XIX. és XX. század legelején a fiatal észak-amerikai városok nőttek mint a gomba. Egyre több lett a nép és egyre több épületre, lakásra, irodára volt szükség és ezzel a telekárak a csillagokig szöktek természetesen. Hát ebben a profitra hiperérzékeny környezetben a lehető legtöbbet akartak kihozni egy telekből bármi áron! Körülnéztek tehát a legújabb építőanyagok és technikák piacán. A fémszerkezet akkor már megbízható eredményeket produkált Európában és a vasbeton is készen állt a bevetésre. Így nekifogtak építkezni nem vízszintesen - mert ugye az korlátozva volt, hanem függőlegesen. Ezzel el is kezdődött “a melyik a legmagasabb felhőkarcoló” verseny.

Az első győztes 1885-ben Chicago-ban született 10 emelettel. Chicago-tól lassan New York vette át a pálmát és az 1931-ben egy év alatt épített (1 év alatt!!) 102 emeletes, 381 méter magas Empire State Building lett a rekorder. Ez olyan magas volt, hogy féltek beköltözni az emberek, sokáig üresen állt. Az is lett a csúfneve, hogy Empty State Building. Majd jöttek az ikertornyok a maguk 417 méter magasságukkal és most a legújabb torony már 541 méter magas, 102 emelettel.

Az ikertornyokkal tudjuk mi történt sajnos, 2011 szeptember 11-e fogalommá vált azóta. De legnagyobb meglepetésemre azt olvastam a weben, hogy az Empire State Building-be is belezúgott egy repülő… 1945 július 28-án, ráadásul egy amerikai vadászgép. Tévedésből, nagy volt a köd.
Egy ilyen felhőkarcoló olyan mint egy kisebb város, saját infrastruktúrával. Fentről, az Empire State Buildingből nézve sok épület tetején látható viztartály, vagy a hatalmas ventillátorok. Ott a karbantartást nem lehet megoldani egy sima francia kulcsal.


A világméretüvé dagadt felhőkarcoló-versengésben nem tudom hol állnak ma a New York-i tornyok. Sejtem viszont, hogy bárhol épüljenek is, őket mind a manhatten-i várossziluett ihlette.

Az Empire State Building még mindig áll szerencsére. Ennek a tetején jártunk és onnan néztünk szerte-szét. A lift elképesztően gyors volt, az emelet-számláló tízessével ugrott. Sőt, a gyomrunk sem maradt a földszinten :)





A kép baloldalán az a keskeny torony lakóház. Magasabbnak tűnik mint amilyen egyrészt a környezete miatt, másrészt a "vékonysága" miatt



A képen ez a díszes torony a Chrysler Building, egy art deco épület. Ő is volt magassági rekorder de pechére csak egy évig mert elkészült az Empire State Building.


Ez a híres 5th Avenue, vagyis az Ötödik sugárút.

No comments:

Post a Comment