September 26, 2016

Mammon


A New York-ba látogató föltétlenül fel fogja keresni a Wall Street-et. Teljesen mindegy mi a foglalkozésa, mennyire jómódú vagy milyen az érdeklődési köre, a Wall Street ma fogalom. Itt van a világ "pénzes köldöke", ide folynak össze a legnagyobb suskák, itt köttetnek a világraszóló üzletek, itt dolgoznak a legnagyobb pénzügyi guruk és megmondóemberek. Innen minőstik le vagy fel az országokat, itt döntik el hogy mi mennyit ér és mennyit fog érni a világpiaci nagykosárban. Egyszóval itt "csinálják" a legtöbb pénzt. Ez a nagybetüs PÉNZ világraszóló szentélye.

Ide sereglik a nép és mit lát? Utcákat, irodaházakat, sietős embereket: semmi különös. Azért mégis keres,  forog a feje, kutat valami jel után amit megörökíthet, hogy mutogathassa az ismerősöknek "látod, az ott én vagyok a Wall Street-en!" Hogy irigykednek rá amiért ilyen közel járt a világméretű húsosbödönhöz.

A keresett jel nem más mint a Wall Street bronzba öntött bikája. Nehéz megtalálni mert folyamatos emberkoszorú veszi körül. Az emberek tolonganak, fényképeszkednek és fényesre tapogatják a bronzfelületet. A csúcs a bika töke, ezt megérinteni főnyeremény. Mintha ide sűrüsödne össze a Wall Street minden tehetsége és ereje. Ez hozza majd el a bőséget! Ez. A bika csodatevő töke...





September 6, 2016

Brooklyn Tabernacle

A tabernákulum jenetése szekrényke melyben az oltári szentséget örzik. A katólikus templomokban általában a főhelyen, az oltár közepén áll, innen veszi elő a pap a kelyhet az áldozáshoz.

A Brooklyn Tabernacle-ben ilyen szekrényke nem létezik. Egyszerüen nincs oltár, nem is lenne mire ráhelyezzék a tabernákulumot. Nincs szentély sem. Csak szimpad, olyan mint bármelyik szinházteremben. Vagy koncertteremben. Széles, nagy szimpad, szemben a közönséggel és jól megvilágítva a plafonra és az oldalfalakra függesztett reflektorokkal.
A közönség párnázott székeken ül, az ülések egyenként felhajthatóak, kényelmesek, puhák. Itt nem térdel a hallgatóság, nincs fejszegett, néma igehallgatás, vagy önmarcangoló bűnbánat. Itt ellenkezőleg, kitárulkozás van.  Az öröm, az eksztázis felmutatása azzal hogy felállnak, hangosan örömmel énekelnek, karjaikat felemelve hajladoznak, ringatóznak. A testek, a lelekek egyszerre mozdulnak az isteni szellem hívására. Megfeletkeznek a gondjaikról, a hétköznapi apróságokról és önfeledten ünnepelnek teljes lényükkel.

A kórus a szimpadon ül. A szó szerint világhírű kórus, mert a Broolkyn Tabernacle kórusa nagyon elismert. Hasonló fekete imaházakból sok világhírű együttes, énekes rajzott ki az idők során és az egyházi műfajból született a világias jazz, a blues, és még ki tudja. Az imaházakban megmaradt a gospel. Az angol szó jelentése evangélium, mint jó hír, örömhír. Hír arról, hogy az Isten velünk van és vigyáz ránk, közösséget vállal velünk. Az erről való tudás, ebben való hit maga a legfelsőbb öröm, ez ad az életnek igazi értelmet. Ezt tudták egykor a fekete rabszolgák is mikor Istent dicsőitve robotoltak és ezt a hírt adták tovább utódaiknak. Gyapotszedéskor egy elöl haladó jóhangú rabszolga előénekete a szólamot és az őt követők utána énekeltek. A szöveget az őket térítő papoktól tanulták, a dallamot viszont átitatta az afrikai vérük és temeramentumuk. Imádkozva dolgoztak, hiszen fizetséget jószerivel csak a Jóistentől kaptak. Ime a gospel kezdete.

Mikor az imaházhoz értünk már elkezdődött a mise. Számtalan önkéntes állt az ajtóban, a lépcsőknél, folyosókon és iránytották az embereket a még szabad ülések fele. Haladtunk az ünneplőbe öltözött tömeggel a karzatra fel, ahol folyamatosan teltek fel a székek, A szimpadon folyt a "műsor", a szólista és a kórus egymásnak felelgetve énekelt, ünnepelt, ringatozótt. A közönség nagyrésze állva hajladozott a zenére és ütemesen tapsolt. Könnyű volt elkapni a ritmust, a székeinkhez érve mi is állva maradtunk a csodálkozástól.

A prédikátor mikrofonnal a kezében, rituális öltözék nélkül, ugymond "utcai ruhában" szólt a közönséghez. Hireket mondott a gyülekezet életéből, terveiből, mesélt karitativ munkáról. Majd tagokat szólitott a szimpadra akik hitet adtak Isten dicsőségéről hol szóban hol énekben. Szólt a dalam és mintha  Withney Huston-ok állnának a szimpadon, produkciónak is fantasztikusak voltak.

Végül sor került az olvasmányra János evangéliumából:

"Jézus ezt válaszolta nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten."

A prédikátor szép beszédet tartott. Igazi szívhez szólót és a közönség soraiból többen helyeseltek. Hangosan szóltak, hangosan mondták ki, hogy értik miről szól a prédikáció, hogy megnyíltak az ige szavaira. Hogy a lelkük mélyén őrzött kis "szekrényke" feltárult. Ez a kis "szekrényke", ez a "tabernákulum" ez a szív legmélyén őrzött bölcsesség megszólíttatott és az evangélium hívására felviláglott beragyogva az egész lelket, az egész embert. Felállva, egyre hangosabban, egyre többen adtak hírt maguk is a bennük növekvő fényről, a megérintettségről, a szívben lakozó szentség ébredéséről. A terem lassan egybeforrt és határtalan öröm áradt szét. A falak leomlottak, a különbségek eltűntek és újra megerősítést nyert az Isten és ember szent köteléke. Ezzel a szív újabb bizonyosságot lelt, újabb erőt és ezt raktározta el a lélek. Íme a tabernákulum, az igazi, íme a bennünk lévő szentség melyet bárhová magunkal vihetünk és ahonnan bármikor meritkezhetünk.
Meglett hát a tabernákulum, itt Brooklynban, a Brooklyn Tabernakle átlagos közösségi termében és nem csak egy tabernákulum! Hanem több száz, magunkat is beleszámolva.