Élmények

- Hol jártál? 

- Svácban.

- Wow! Az nagyon kellemes lehetetett! Klassz!

Igen, tényleg klassz és íme, mennyire az. Most gondolatban újra végigjárom a szűk három napos utat. Mert Belgiumban is jártam, nemcsak Svácban, szóval van élmény bőven. Belgiumban igaz hogy csak átszálltam, az egész megálló nem tartott egy órát se. Érkezés Brüsszel, Charleroi és ugyanazzal a lendülettel irány tovább Genf. 

- Brüsszelben is jártál?! Hűha, egészen irigyellek. Láttad a kis pisilő fiucskát is? És Svájcban merre jártál? 

A genfi reptér szerencsére összenőtt a vonatállomással. Így szűk fél óra alatt az ember már vonaton ülhet Lausanne fele ahol tréninget kellett tartsak egy irodában. Az út oda egy órát tart. 

- Lausanne… soha nem jártam ott. Nagy város? 

Körülbelül százezer lakósa van. Ezt az a högy mondta aki pár óra munka után visszavitt a vonatálomásra. Már késő délután volt és én az egész városból annyit érzékeltem, hogy itt is vannak forgalmi dugók. Aztán vonat tovább, Estavayer fele. Másnap reggeltől estig munka. A helységet amiben a napomat töltöttem studiónak nevezik, végtére nincs rajta egyetlen ablak sem. Kinézni sem tudtam és mire végeztem, este lett. Az eső vigasztalanul esett így hálás voltam, hogy elautóztak velem a szállodáig. Ki se mozdultam másnap reggelig. Reggel értem jött a kollegám hogy kivigyen az Yverdon-i állomásra. 

- Estavayer, Yverdon? Sosem hallottam róluk. Te igazán sok helyen jártál, hogy ismerheted Svájcot! 

A vonat alig tizenöt perc múlva be is futott az Yverdon-i állomásra és vitt tovább Genf, a genfi reptér fele. Az eső kitartóan esett. Aztán egy óra vonatozás végén befutottunk a föld alá és megérkeztünk. Örültem is, hogy a vonatállomás és a reptér össze van nőve, nem volt nálam esernyő.  

Ezzel együtt csalhatatlanul Svácban voltam: a vonat percre pontosan érkezett, a pénz amivel fizettem sváci volt és a vajas croisant mint mindig, finom. A repülőtéren a reklámok fantasztikus órákat hírdettek és egy féliteres víz ára 4,50 svájci frankba került.

A másik Guggenheim múzeum

Szűk negyven évvel a New York-i Guggenheim múzeum elkészülte után, újabb épült Bilbaoban. Ezt már a város finanszírozta azért, hogy a világhírű alapítvány segítségével életet leheljen a halodó gazdaságába és turistákat csalogasson Baszkföldre. Mertek és nyertek. Az új épület egyike lett a legismertebbeknek és ezzel Bilbao neve felkerült a világvárosok közé.

Frank Gehry, az építész, szintén amerikai és természetesen nagyon jól ismerte Wright épületét. Talán Wright fejezte ki előszőr, de a modern művészeti múzeumok manapság mind maguk is "műtárgyak",  élő szobrok, bejárható alkotások melyek mint egy óriási jel átszervezik a városi szövetet, átrendezik a súlypontokat és irányokat. Ma, ha azt monjuk Bilbao, már nem egy baszk kikötőváros jelenik meg a képzeletünkben, hanen az új Guggenheim múzeum tömbje. Ez lett a város szimbóluma, emblémája, ez a hatalmas virtuális "hajó" ahogy álomszerüen ring a vizek fölött, a Nervión folyó partjánál kikötve.

Frank Gehry-nek van egy sajátos tulajdonsága: nem tud egyenes vonalat rajzolni. Bárhonnan nézzük az épületet, mindenütt görbül, ível, kanyarodik, nyújtózik, mozog és sehol sem "áll" ahogy hagyományosan elvárnánk. A tömegek mintha egymástól el szeretnének távolodni, szét akarnának csúszni és ezt a külső titánum borítás még jobban kihangsúlyozza. A napfény állandóan változó játéka a borításon tovább erősíti ezt a benyomást és folyamatosan mozgásban tartja a felületeket. Íme egy modern épület-szobor, tulajdonképpen az első művészeti alkotás amit az ember szemügyre vesz ha ebbe a múzeumba igyekszik. Érdemes szemügyre venni. És valjuk be, van, hogy csak az épületet érdemes szemügyre venni mert amit bent találunk, sokszor felejthető. Tudom, hogy ez elég fellengzősen hangzik, de hasonló tapasztalatom volt Portóban vagy San Franciscoban is: a kortárs "versenyben" az építész nyert. Maradandóbbat alkotott mint a művészek. És ez végülis teljesen rendben van ha arra gondolunk, hogy egy épülettel többen és hosszabban kénytelenek együttélni mint a benne rejtőzködő művészinek aposztrofált tárgyakkal. Sőt, ez kimondottan szerencsés dolog, főleg ha eszembe jutnak a látogatásunkkor kiállított Ciccolina szobrok.

Visszatérve a görbe vonalakra, nem Gehry-nél görbült el a "vonalzó" ha így mondhatom. Ez már jó száz éve "vetemedik", amióta a szecesszió a természetből kezdte meríteni az ihletet.  Ennek a korszaknak van egy világhírű spanyol képviselője akit Gerhy ugyanolyan jól ismert és sokat tanulmányozott gondolom. Ő Gaudi, a katalán építész, az "épület-költő", az építészeti "szabad vers" egyik fontos megalkotója. Így Gerhy, a kortárs talán két nagy előd "vállán is áll" akiktől merít és ahonnan veszi a bátorságot mikor a saját formavilágát megteremti.