A másik Guggenheim múzeum

Szűk negyven évvel a New York-i Guggenheim múzeum elkészülte után, újabb épült Bilbaoban. Ezt már a város finanszírozta azért, hogy a világhírű alapítvány segítségével életet leheljen a halodó gazdaságába és turistákat csalogasson Baszkföldre. Mertek és nyertek. Az új épület egyike lett a legismertebbeknek és ezzel Bilbao neve felkerült a világvárosok közé.

Frank Gehry, az építész, szintén amerikai és természetesen nagyon jól ismerte Wright épületét. Talán Wright fejezte ki előszőr, de a modern művészeti múzeumok manapság mind maguk is "műtárgyak",  élő szobrok, bejárható alkotások melyek mint egy óriási jel átszervezik a városi szövetet, átrendezik a súlypontokat és irányokat. Ma, ha azt monjuk Bilbao, már nem egy baszk kikötőváros jelenik meg a képzeletünkben, hanen az új Guggenheim múzeum tömbje. Ez lett a város szimbóluma, emblémája, ez a hatalmas virtuális "hajó" ahogy álomszerüen ring a vizek fölött, a Nervión folyó partjánál kikötve.

Frank Gehry-nek van egy sajátos tulajdonsága: nem tud egyenes vonalat rajzolni. Bárhonnan nézzük az épületet, mindenütt görbül, ível, kanyarodik, nyújtózik, mozog és sehol sem "áll" ahogy hagyományosan elvárnánk. A tömegek mintha egymástól el szeretnének távolodni, szét akarnának csúszni és ezt a külső titánum borítás még jobban kihangsúlyozza. A napfény állandóan változó játéka a borításon tovább erősíti ezt a benyomást és folyamatosan mozgásban tartja a felületeket. Íme egy modern épület-szobor, tulajdonképpen az első művészeti alkotás amit az ember szemügyre vesz ha ebbe a múzeumba igyekszik. Érdemes szemügyre venni. És valjuk be, van, hogy csak az épületet érdemes szemügyre venni mert amit bent találunk, sokszor felejthető. Tudom, hogy ez elég fellengzősen hangzik, de hasonló tapasztalatom volt Portóban vagy San Franciscoban is: a kortárs "versenyben" az építész nyert. Maradandóbbat alkotott mint a művészek. És ez végülis teljesen rendben van ha arra gondolunk, hogy egy épülettel többen és hosszabban kénytelenek együttélni mint a benne rejtőzködő művészinek aposztrofált tárgyakkal. Sőt, ez kimondottan szerencsés dolog, főleg ha eszembe jutnak a látogatásunkkor kiállított Ciccolina szobrok.

Visszatérve a görbe vonalakra, nem Gehry-nél görbült el a "vonalzó" ha így mondhatom. Ez már jó száz éve "vetemedik", amióta a szecesszió a természetből kezdte meríteni az ihletet.  Ennek a korszaknak van egy világhírű spanyol képviselője akit Gerhy ugyanolyan jól ismert és sokat tanulmányozott gondolom. Ő Gaudi, a katalán építész, az "épület-költő", az építészeti "szabad vers" egyik fontos megalkotója. Így Gerhy, a kortárs talán két nagy előd "vállán is áll" akiktől merít és ahonnan veszi a bátorságot mikor a saját formavilágát megteremti.