Városnézés

Egy egész város nézése egy pontból: lehetséges. Csak magaslat kell és egy kis jóidő. Bámészkodással együtt az egész csak negyed óra :

Ez a kilátás a CEU új épületének tetőteraszáról. Belülről, az épület így néz ki:

A csodatevő Mária cellája

Cella németül annyi mint zelle. Mária pedig Maria. "Maria in der Zelle" annyi mint Mária a cellában, vagyis abban a kis fakápolnában, ami előszőr került a fából készült szobrocska feje fölé.

Eleinte ketten laktak ebben a cellában: a szobor és a hálás szerzetes. Mária közbenjárásával érkezett erre a helyre, hogy az ittlakók lelki üdvét ápolja. Gyalog jött Lambrecht-ből a hegyeken keresztül de egyszercsak egy hatalmas szikla gördült az útjába. Tehetetlen volt. Elővette a kis szobrot amit magával hozott, leborult előtte és Máriához fohászkodott segítségért. Mária segített: a szikla megrepedt és a szerzetes folytathatta az útját.

Ez volt az első csoda amit a Mariazell-i Máriának tulajdonítanak. A hely megszentelődött a csoda által és az isteni kegy kiáradt. Gyűltek a zarándokok, a vezeklők, a gyógyulni vágyók, szegények és gazdagok egyaránt. Mária áldásában részesült minden erős hitű és tiszta szivű lélek. Minden őszinte kérés, fohász meghallgattatott és Mária, az isteni Anya, szeretetébe ölelte a hozzá fordulót. Az emberi lélek e mély szeretetben végre megpihent, békére lelt és a test meggyógyult. Így történt ez Henrik őrgroffal és feleségével is, akik nevéhez fűződik az első templom, melyet a XIII. században emeltek. A gyógyult házaspár így fejezte ki végtelen háláját Máriának és ezzel tette emlékezetessé nevét Mariazell történetében. És hányan lehettek és vannak ma is olyanok, akik nevéhez nem fűződik templom, akik kevésbé voltak tehetősek mégis részesültek a csoda kegyében. A csodában, amely nem más mint maga a megnyilatkozó isteni szeretet. A legfelsőbb erő, a legfontosabb gyógyír, a legmélyebb vigasztalás, mely tükröződik a megnyílt emberi szív érzékenységében és felemeli azt. Kiemeli a bajból, a szükségből és erőt ad a folytatáshoz.

Így fordul Isten az ember felé, ezzel az önmagáról megfeledkező tiszta szeretettel, és nemcsak Máriazell-ben és nemcsak néha. Mindig. A szeretet folytonosan árad, mégis milyen ritkán vagyunk képesek felfogni ezt! Milyen ritkán tud elcsendesedni az elme azért hogy megnyilhasson a szív és feltámadjon a megragadttatás, az isteni kapcsolat kulcsa. Ha sikerül, és a kapcsolat létrejön, akkor a megnyílt emberi lelket elárasztja az isteni szeretet. Végre visszaáll az egység, Isten és Ember együvétartozásának egysége. Ez az alapállás, ez a paradicsom, az örök boldogság vagy bárminek is nevezzük.

Sejtjük ezt a boldogságot, vágyjuk és ezt folyton vissza akarjuk állítani. Néha akár tűzzel-vassal csupa félreértésből, bármi áron, akaratosan és most azonnal. Nekifeszülünk, holott a kulcs pont a fordítottja: az elengedés, a szelidség. Mert milyen nehéz lemondani az akarásról, az “én-tudom-hogy-kell-ről”! Mintha a meggyőződésünket fejjel lefele kellene fordítanunk ami nagyon ritkán sikerül és nem is mindenkinek. Ezért áll vissza az egység csak nagyon ritkán, annyira ritkán, hogy az már kész csoda! Ha mégis megtörténik, híre megy a csodának és mi odazarándokolunk reménykedve, hogy mi is részesei lehetünk. Így jövünk el a Máriazell-i Máriához is, és bizakodunk.

.....

Ezeken gondolkoztam, miközben a Mariazell-i sípályákat róttuk az Emberemmel. Minket a  hegyek vonzottk ide, a biztos hó és első sorban a sízés. A szállodánk a központban volt. Közel volt hozzá a sílift, ahova bakkancsainkban klaffogtunk el, és ha reggelente kilestünk az ablakon az időjárást kémlelve, a főtéri nagytemplom bámult vissza ránk. Megszólított. Így történt, hogy elmenetelünk napján tiszteletünket tettük Máriánál mi is, az alkalom szülte zarándokok.