Mit tehetnék? Most, hogy tudom, hogy várod a híreimet és főleg hogy megint itt csücsülök az ágy tetején egy szállodaszobában... Meg kell írnom ezt a levelet.
Nadehát, mivel is kezdjem? Mert ha körülnézek semmi kiemelnivalót nem látok ebben a szobában és ez a szag! Ez a tipikus szálloda-szag a világ bármelyik pontján egyformán megtalálható. Ha reggel felébredsz, és beleszagolsz a levegőbe máris tudod, hogy szállodában vagy. Jó, és melyikben, hol? Mert legalább a kontinenst lehetne megnevezni ettől a fertőtlenítő szagtól... vagy az országot, a várost... De nem! Kénytelen vagy más módszereket találni arra hogy rájőjj merre vetett a jósorsod. Mindezt azért, hogy lásd, milyen részletekre is kiterjed a szállodai globalizáció.
Az ablak előtt virító három kukát már nem is említem, egyértelmű, hogy a hátsó udvart nézzük. Azt is mondhatnám, hogy belátunk a szinfalak mögé :) Ami mindig izgalmas ugye, hisz ettől szokta bennfentesnek érezni magát az ember. Itt elég volt három kuka és máris meglett a hatás.
Nade, lépjünk már ki a szinfalak elé és nézzük végig azt az előadást, amit Dublin kínál az ideutazóknak. Bizony, előadást, mert Dublin készült műsoros előadással két fontos felvonásban a számtalan turista örömére.
Az első, mellyel már az első este találkoztunk, a pubok és a Guinness. Véletlenül vetődtünk be egy vacsorára és a pubban nagy örömünkre élő zene volt: egy szál gitáron ír dalokat játszott és énekelt egy srác. Népszerüeket, slágereket! Mindenki ismerte, dalolta, fújta a szöveget, akárcsak itthon ha előkerülnek a régi jó Fonográf, LGT vagy Omega dalok. És persze mi sem akartunk kimaradni és énekelj te is velünk, mert biztos hallottad már őket:
Nahát, oda és vissza voltunk az énekléstől! Vacsora után boldogan vonultunk vissza a "szinfalak mögé" aludni.
Másnap este már vártuk és kerestük az újabb lehetőséget az élőzenés vacsorához. És sikerült! Két helyen is jártunk és mindkét helyen gitároztak, énekeltek és fújták a szép Molly Mallone balladáját. Itt nem lehet kimaradni a jóból, Dublinban minden este buli van. Az utcák tele voltak néppel, időssel, fiatallal akik ki-be járkáltak a számtalan élőzenés pubból, itták a Guinnesst és harsogták, hogy "No, Ney, never!" Hát vidám emberek az írek, azt meg kell hagyni. Lehet, hogy ők találták fel a kocsmatúrát.
A másik "felvonást" fogadjunk, hogy nem találod ki! :) Na?!
Drága Magduskám, hát persze, hogy a whisky. Mert nem mintegy, hogy milyen gabonából készül, és hogy azt előre csíráztatják-e és a hordó, és a víz. Szóval ez egy kész tudomány melyet igen józan emberek műveltek mindig mert komoly világkarrieret futottak be. Vezetett túrákon lehet ismerkedni a híres lepárlókban a technológiával és kostolót is kap a végén az ember. A minőség garantált: a világon kapható összes ír whiskyt a dublini telephelyen állítják elő... ezt mondták!
Én remélem, hogy jól vagy és fel tudtalak vidítani a soraimmal. Igyekeztem olyanra faragni őket mint amilyenek az írek: szilajok és harsányak. Viking vérük túlsegítette őket a történelmi "bukfenceken" és csak dalolnak és koccintanak hol Guinnessel, hol whiskyvel.
Köszönöm, hogy írtál, hívtál és megigérem, hogy én is fogok, íme. Az első "levélnek" már a végére is értem.
Sok szeretettel ölellek,
Ildikó
