Elméletben ezzel mindenki tisztában van, dehát az elméletek nem sokmindenre jók. Az igazi próbakő mindig a gyakorlat és hányszor! De hányszor cáfolt már rá a gyakorlat az elméletekre. Még úgy is, hogy ebben az egyben viszont soha nem volt ellentmondás: az idő végül tényleg mindent bedarál.
Itt inkább az ember hozzáállásáról lehet szó ahogy kiejti ezt az axiómát. Kissé nosztalgikusan, vagy fanyar, fölényeskedő mosollyal, vagy magabiztosan mint egy kivülálló aki még hiszi, hogy őt az idő-daráló nem érinti? Bárhogy legyen is, ez mind okoskodás és elkenés. Mert csak akkor lesz nyilvánvaló ha bekövetkezik: a felismerés tapasztalatból születik. Állunk majd a romokon és szembesülünk az elkerülhetetlennel. Ekkor fogunk a lényegre érezni és megérteni, hogy nincs folytatás. A jövő egy útja lezárult. Nincs tovább. Csak múlt van és ez is csak addig míg a romok emlékeztetnek rá. Az emberi emlékezetből lassan kikopik egy fejezet.
Furcsa dolog ezzel Skóciában szembesülni. Skóciában vagy egész Angliában ahol számtalan katedrális és kastély romjai tartkítják a tájat. Abban az Angliában, ahol a műgyűjtés elindult, ahol fontos a műemlékvédelem, a hagyomány, a megörzés. Mégis: Tintern, Fountains, Rievaulx, Whitby, Buildwas, Byland, St Andrews, Holyrood... mind csodálatos, de rég romos apátságok. Alapításukkor, körülbelül a XII. században, óriási lendülettel váltak díszes, hatalmas katedrálisokká és a boltozatuk alatt népek ezrei dícsérték az Urat. Jelentős, gazdag apátsági templomok voltak egykor de ma csak csupasz, oszlásnak indult csontvázak. Gótikus bordák, faragott oszlopfők vagy részletekben megmaradt padlózat jelzi az egykori nagyságot. Hol tört meg a folytatás? Hogyan vált közömbös irántuk a nép és miért hagyta magára ezeket a pompás építményeket? És vajon csak az építményt hagyta magára vagy talán az építménnyel együtt az Urat is...?
Nehéz kérdések. Azt hiszem pontos válasz nincs, csak a romok külön-külön története amikből átlagot lehet vonni. A Holyrood-i püspökséget például 1128-ban alapította I. Dávid skót király Edinburghben. A XIII. században már állt az a csodálatos gótikus templom ahol királyokat koronáztak, skót parlamenti üléseket szerveztek, vagy királyok temetkeztek századokon át. Aztán az erőviszonyok megváltoztak és a többször felújított, átalakított épületet végül 1766-ban bezárták. Épp időben, két év múlva beszakadt a teteje és hamarosan olyanná lett amilyennek ma is ismerjük: egy csodálatos, festői rom. Még van, de már csak a múltról beszél. Jövője nincs.
Íme egy történet a számtalan, egykor katólikus püspökségi templom közül. Mint a múló idő egy-egy mementója itt, Európában és századokra visszanyúlóan. Hogy rendezik ezt el magukban az angolok, skótok? Nyilván nosztalgiával. Talán az angol kertépítészetre tette a legnagyobb benyomást: hiszen a középkori romok az angol tájépítészet összetéveszthetetlen tartozéka. Annyira, hogy ha egy új kert területén nem volt hasonló épületmaradvány, akkor építettek. Műromok kerültek oda, ahol a valódi hiányzott. Ez lett az angol kert romantikus eleme, mondhatnám "igény lett a romokra". Ahogy ezt a Tata-i parkban is látjuk.
Képek a Holyrood apátsági romokról:
No comments:
Post a Comment