Márciusi sízés

Elindultunk sízni. Márcuisban. 

Februárban, mikor a szállást foglaltuk azon vaciláltunk, hogy hóbiztos helyet találjuk. Igen, tavasszal a latyakos-földes sípálya nem nagy élvezet, úgyogy döntöttünk: Ausztriába megyünk. 

Március 14-én, mikor elindultam Pestről esett az eső. Tatabánya fele ay esőből hó lett és a táj kifehéredett. Vértesszőlős után az autópályán már megállt a hó: 

Rendületlenül havazott és viharos szél keverte a havat. Az úton rengeteg teherautó. Egykettőre elértük az első dugót, símán 1 órát álltunk és araszoltunk felváltva. Bábolnánál a parkolóban próbáltunk érdeklődni a benzinkutastól. Kissé elmerengett, átgondolhatta a sok össze-vissza hírt amit hallott és annyit mondott: nem tudom. Őszinte válasz volt, mi pedig folytattuk az utat. A helyet fokozódott: szél, hó és köd. 

Meglepően felelőtlen társaság a teherautós nép: a jobbról jövő erős szél mint egy vitorlába úgy kapott bele a nagy felületbe és könnyedén dobálta a tonnákat. De ők mégis! Volt amelyik előzött azon az úton amiről már nem is lehetett látni, hogy merre van. 

Negyedóra alatt elértük a másik dugót. Így nézett ki előttünk: 

Így nézett ki mögöttünk: 

Eldöntöttük, hogy visszafordulunk. A legközelebbi lehajtónál sikerült kijutnunk és újra vissza az autópályára, mostmár hazafele. Az addig megtett út 37 km volt, összesen 3 óra kellett hozzá. Visszafele 1 órát mentünk. Mi még a szerencsések közé tartoztunk, mert a szendvicseinket az otthoni konyhaasztalnál ettük meg.  

PS

A híreket nézve, hallgatva, olvasva csak arra tudok gondolni, hogy tényleg szerencsések voltunk. Elkerültük a teljes káoszt, az éjszakázást, a balesetet. Viszot azalatt a 4 óra alatt láttunk: összesen egy hókotrót és két betegszállítót. Pont. Az autopálya.hu weblap elérhetetlen volt, az Utinform nem válaszolt, a különleges tudakozó sem tudott semmi érdemlegeset mondani. Katasztrófavédelem? Rendőrség, aki szolgál és véd? Se hírük, se hanvuk. Bármilyen "szerv" felszívódott, eltünt, jobban mondva meg sem jelent.  Sokáig. Mire észbekaptak és intézkedni kezdtek már olyan káosz alakult ki amit csak nagysokára és rengeteg munkával lehetett kibogozni. Ez a teljes krízisállapot azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az autópálya üzemeltetők mennyire felkészületlenek, mennyire minimálisat költenek magára az autópálya biztonságára. Telefonok vészhelyzet esetén? Autópályarendörség? Hófogó rács egy olyan szakaszon ahol a hóátfúvások rendszeresek? Apróság és mégis életbevágó. Elég volt a pálya túloldalára kerülni és máris láttuk, hogy a kis sövény a két irány között mennyit segít...

A hóvihar és dugó közepén pillanatok alatt dzsungel lett az élet amiben megjelent az erőszakosság és az összefogás egyaránt. Az emberek önszerveződtek szükség szerint, heroikus történetek keringenek arról, hogyan segítettek egymáson.

Péntek koradélután a Belügyminisztérium sms-t küldött az embereknek. Azt tanácsolják, hogy ne hagyják el az autóikat, de ha elfogyott a benzin akkor üljenek át más autóba. Ők mindenkit megvédnek, hehe. Már csak hahótázni lehet ennyi gondoskodáson. Ha 24 órával hamarább küldik és arra kérnek ne induljunk el mert nagyon rosszak az útviszonyok, talán meggondoljuk. Azért az adókat továbbra is befizetjük, nyilván kisebb lelkesedéssel.  

Spirálvonal

Sokszor jártam Londonban és valójában egyszersem. Többször szálltam át a repülőtéren, váltottam repülőről vonatra, jártam a külvárosban, voltam kiállításon de a központban, a City-ben ahova minden rendes turista ellátogat, még nem. Úgy látszik lassan körözve közelítek, spirálvonalban mint a macska, de! De... már alakul.
Heathrow-ról Excel fele a taxi a belvároson vitt keresztül, nagy meglepetésemre. Nem számítottam rá, unottan bámultam kifele az ablakon. Azt vettem észre, hogy a házak egyre rendezettebbek, díszesebbek és mikor egy nercbundás hölgyet láttam az ölebét sétáltatni, gyanut fogtam. Lassan már a parlament körül jártunk és láttam a Westminster apátság tornyait és a Big Bent! Az óriáskereket és a Towert! Aztán megint kopottasabbak lettek a házak és káprázat kihúnyt. Lassan megérkeztem Excelbe, a Viktória dokkok melletti kiállítócsarnokba.

 

Biciklihegyek

Koppenhága központjában, a metróból kijövet egyből "nekiütköztem" a bicikliből rakott hegyeknek. Nem egy, nem kettő és nem száz bicikli - állt - dőlt - feküdt rakásban, lenyűgözö halmokban. Mikor tehették oda a gazdáik és hogy fogják megtalálni? Vagy mindenkinek több lenne mint egy? Mert a bicikliúton folyamatosan tekertek újabb és újabb bicikliket. A kínaiak is megirigyelhetnék.

 

A nagy "tömegben" nem láttam egyetlen dága biciklit sem. Átlagos, kissé kopott és látszólag sokat használt volt mindenik!

 

Emeletes bicikli parkoló! Hogy jobban férjenek :)

Február 6.-a, 12 óra 51 perc: helyzetjelentés

Ülök a repülőgépen és szerkesztem ezt a bejegyzést.
Internet:
         - letöltsi sebesség: 2.11 Mbps
         - feltöltési sebesség: 0.05 Mbps
Helyzet: Lengyelország felett, nemrég hagytuk el Gdanskot
Útirány: Stokholm - Budapest
Utazómagasság: 11 887 méter
Utazósebesség:  824 km/h
Még hátra van 1 óra 5 perc repülés Budapestig.

Chez Adèle

Tunéziával kezdtünk. Az asztalon négy csészében sárgállott a sütőtökkrém leves tökmagolaj pöttyökkel a tetején. A csésze száját körben tökmagreszelék díszítette, nyilván rafinált konyhatrükkök egyikeként.  Úgy kellett forgassuk a csészét, hogy minden kortyal egy kis reszelék is bemosodjón a leves mellé, ami nem elsősorban az ízt telítette, hanem az állagot tette változatosabbá: a kissé darabos reszelék izgalamat vitt a selymes krém elegyébe. A csésze-forgatással lassabban jutottunk a következő kortyhoz viszont hosszabb ideig ízlelhettük a levest: a sütőtök semleges, kissé édeskés ízén, mint egy előterített szőnyegen villant be előbb egy árnyalat csípős és végül egy parányi savanykás zárás, a garat közvetlen előterében.

Meglepetetten néztünk össze a csészénk felett és rögtön Adélra, aki két lépésre az asztalunktól a konyhában dolgozott a következő fogásokkal.
- Mi ez? Mit tettél bele?
A válasz késett. A titok, a konyhatudomány titkos fogásai sötét pillantások mögött várták sorsukat, a döntést hogy  esetleg megmutatkozhatnak.
- Hát körülbelül mondjad csak, egy kicsit, na! Mivel savanyítottad? Úgysem fogjuk tudni utánad csinálni!
- ... hát ezek szegény népek, mégis mivel savanyítottak volna? Narancsal. 
Meglepetten és lelkesen hördültünk fel a titok eme óvatos meglebbentésére. A reveláció szele járta át a parányi lakást és mi, az avatottak, már öntudatosabban kortyoltuk a levest.

A második marokkói csirke tázsin volt. A tányéron a különféle pürék olyanok voltak mint valami színes szírmok: a fehér harissa labhne, a vörös cékla, a sárgás humusz és a téglaszín sűlt paprika. Ennél a fogásnál ült közénk Adél de csak félig, egy percig sem feledve azt ami még hátra van. Szinte észrevétlenül tűnt el előlem a tányér ls került vissza ismét egy csodás desszertel: mandulás klementin tortával.

Az igazi szakszó erre a tányérdesszert, ha jól emlékszem. Mert a torta mellett a díszítés ugyanúgy szól a szemnek és a szájnak, a látvány további ízekket is ad a tortához. Itt "sablés au sel" ágyon negyedbe vágott eper hevert és narancskocsonya zárta a kompoziciót. A sablés és a torta között narancslekvár pöttyök voltak, számszerint 7. Nem: 10. Nem! 11! De mégis: 8. Vagy mégsem?! Adél figyelte a felhangzó eredményeket, ki mennyit talált. Már egymás tányérjában számoltuk a pöttyöket mikor megjelent kezében a pöttyentő felszereléssel. A tányérok fölé hajolt és ráncba szedte az kontrolt vesztett számháborut, sőt, további pöttyöt is kapott az aki kért. Az ízek feszesen szerkesztett harmoniája ennyi lazasággal is zavartalan maradt. 
Így ért véget csodás gasztronómiai utazásunk melyet egy ültő helyünkben tettünk a Várfok utca valahányadik emeletén, Budán. 

Hétfői havazás

Előszőr csak azt tűnt fel, hogy sűrüsödnek az autók. Még a Megyeri híd felhajtóján sem voltunk, de már lassítani kellett, egyre szaporábban nyomkodtam a féket. A dolgok törvénye szerint mindig a másik sáv volt gyorsabb, hát méregettem a lehetőséget a sávváltásra. Arra, hogy előttem hatalmas dugó van, nem is gondoltam. Viszont a tempó folyamatosan lassult és alig 20-al araszoltunk már, egyre tömöttebben álltak az autók mindkét sávban. Aztán megálltunk. Mindkét sáv állt, értelmét vesztette a váltás. Néha-néha megmoccant a sor, egy-két autónyit haladtunk előre és az jutott eszembe, hogy akármennyire is essen a hó, állni egy dugóban a legbiztonságosabb dolog a világon. Az "óvatosan vezessetek" intelem itt teljes mértékben megvalósul.
 A hídon átmenni kerek 1 órába tellett mert a hóesés miatt hatalmas dugó alakult ki a városban. Az éves rendes dugó az első nagyobb hóesés alkalmából...

Utána hallottam a fő-fő közlekedési vezér nyilatkozatát miszerint az volt a baj, hogy hétfőn havazott és nem vasárnap. Még jó, hogy megőrizte a humorérzékét :))

A másik oldal

Évekkel ezelőtt, Londonban a Heathrow repülőtéren sokáig futott egy reklámkampány. Nem mindennapi dolgot reklámozott: célja a tolerancia, a mások szempontjának megértése és elfogadása volt.
Ennyi.
Nem láttam cégnevet, rejtett márkát, vagy szponzort... akármilyen furcsa, de nem találtam hátsó szándékot. Csak képeket és a képek két oldalán feliratokat arról, hogy mit ábrázol. Persze, teljesen ellentétes feliratok jelentek meg ugyanarról a képről, mert miért gondolná ugyanazt két ember? Valami ilyesmi volt:

TÖRTÉNELEM <  >  ROMOK

EGÉSZSÉGES <  > BÜDÖS

FÉLIG TELE <  > FÉLIG ÜRES

ÖREG <  > BÖLCS

SEBESSÉG <  > VESZÉLY

A sok kép között néha megjelent egy-egy magyarázó felirat is. Ezt jegyeztem meg:

Another point of view is a view from a point you are not.

/ Egy másik nézőpnt egy olyan pontból való nézet ahol nem te állsz./

Yes! Csak helyeselni tudtam és azóta is eszembe jut néha, ha az enyémmel holmlokegyenest ellenkező véleménnyel találkozom. Hol állhat az a másik, hogy az ő szemszögéből így látszanak a dolgok? Milyen nehéz sokszor belehelyezkedni a másik bőrébe vagy szimplán csak elfogadni a tényt, hogy van a mienktől különböző vélemény. És mindezt derüsen, megfontoltan, minden epeömlés nélkül vagy anélkül, hogy a másikat egy kicsit is lehülyéznénk legalább gondolatban... Hogy kerüljünk át a másik oldalra? Csak ismételni tudom: egy másik nézőpont egy olyan pontból való nézet stb.

... és hogy miért írom mindezt most? Ők juttatták eszembe:

Egy szőke nő átszól egy másik szőke nőnek aki az út túlsó oldalán áll:
- Te, hogy jutok át a másik oldalra?
Mire a válasz:
- Hát te már a másik oldalon vagy!