Automaták

Ferihegyen is bevezették a legújabb módit miszerint nem a pultnál, hanem automatáknál kell becsekkolni. Ezért kordonok és őrök állnak mindenhol akik visszairányítják az embert az automatákhoz ha netalán nem lenne beszállókártyája. Szóval irány vissza, lássuk a "medvét".

Az első gépen máris ott a papír, hogy üzemen kívül. Persze többnyelvű felirat, hiszen ez egy nemzetközi reptér. Jó. Probálkozom a következőnél és az azonosítással kezdem. Hozzáérintem a személyi kártyámat az üveglaphoz. Hozzádörzsölöm. Megfordítom és úgy is, még egyszer, kissé már erőből, de még mindig semmi. Mire egy egyenruhás hölgy diszkréten megkérdi, hogy van-e törzsutas kártyám mert talán azzal jobban megy. Nem nyert ez sem, hát más belépési módszert keresek.

Kiválasztom a légitársaságot. Mindenik kizárólag a saját nyelvén jelentkezik: a francia csak franciául, a holland csak hollandul... szerencsém van, mert az én gépemet a MALÉV üzemelteti mondja diszkréten a hölgy. Aztán segít megtalálni azt a számot amit be kell gépelnem és végre! Szezám tárulj: felismert a gép.
"Itt legyen szives megnyomni."
"Ja, előszőr itt kell beixelni és csak utána, persze."
"Ezt még le kell okézni."
"Itt is."
"Még ezt itt."
"Ezzel készen is vagyunk!"
És a beszállókártya kipöndörödik a gép hasából. Az egyenruhás hölgy, mint a gép diszkrét lelke, bíztatóan mosolyog.
"Most már be lehet állni a sorba, hogy feladja a poggyászát... "

Utána vettem csak észre, hogy minden automata mellett áll egy hasonló diszkrét "lélek", kivéve persze egyet, azt, amelyiken a papír volt. Lehet, hogy az pont "kilehelte" a saját "lelkét" valamerre kávézni és így került parkolópályára? Mert ahogy a dal is mondja: "egyedül nem megy..."

Kocsmatúra

Nemrég hallottam egy fickóról, aki igy foglalta össze az elveit induláskor: "Tornyot csak alulról, múzeumot csak kivülről és kocsmát csak belülről!"

Kissé szigorú elvek, már-már merevnek mondhatók; dehát nem vagyunk egyformák. Ha én lennék ő, csak azt tudnám, hogy mit akarok elkerülni, de azt nem, hogy mit keresek. Elég ötletszerüen botorkánék egy idegen városban.

Legnagyobb meglepetésemre erre is kitaláltak már egy megoldást. Úgy hívják, hogy: pub crawl és vannak szervezett túrák is. ( pub crawl magyarul annyit tesz, mint kocsma csúszás - mászás :) Csak egy párat említek a webről: Prága, Berlin, Párizs, London, Budapest...

De minek erőltetni az utazást ha van más lehetőség is: otthonülni a TV előtt egy sörrel...

Kirakat másképpen

Párizsban a rue de Paix-i balettcipő üzlet kirakatát átrendezték. Nekem jobban tetszett
az előző kirakat.

Bajtársak

A párizsi reptér olyan mint a kaparós sorsjegy: az ember soha nem tudhatja előre, hogy mi fog vele történni.

Én arra számítottam, hogy kimegyek a reptérre, becsekkolok és hazarepülők. Ott voltam időben.  És mégis, mire sikerült átvergődnőm a biztonsági ellenőrzésen a kapunál azt közölték velem, hogy lezárták az utaslistákat,  sőt, bezárták a gép ajtaját is mert az embereket már beszállították! Slussz-passz! Egy pikirt légikisasszony darálta el, hogy hiába van egy jó félóra a beszállás kezdetéig, őt ez nem érdekli, mert aki itt volt már beszállt és aki nem volt itt az lemaradt. Ez van, nyeljem le.
Hűhaaa.... nekem pedig ritkán akad így meg valami a torkomon, mint ez a hang és eljárás. Felszívtam magam mint a pulykakakas és azonnal visszadurrogtam a magamét. A légikisasszony sem volt rest, emelt egyet a hangján és visszaszúrt egy jól írányzott fémes mondattal. Talált! Ettől magasabbra ugrottam egy pár hangal mint akibe belecsíptek és már a felső C környékén jártam mikor megállt mellettünk egy utas egy hatalmas bőröndel. Ő is Budapestre készült ugyanazzal a járattal.

Hajrá, erősítés! Gondoltam. A nő meglátta az első osztályú VIP jegyet és még egy pillanatra meg is lágyult. Nyájasabb lett de maradt a visszautasítás: ha nem lenne ekkora bőröndje, neki külön kinyittatná a gép ajtaját, de sajnos! Sajnos, ezt most nem teheti meg.

Micsoda részrehajlás! Gondoltam és ettől még elszántabb lettem mert ha neki kinyitják akkor én is megyek! Dühöngtem. Minden francia tudásomat összeszedve fújtam a magamét de a helyzet csak nem változott.
A VIP döbbenten állt a lárma közepén, mert nem mindennap utasítják így el. A pulzusa az én hangerőmmel egyenes arányban emelkedett, gyors iramban gyűlnt benne az epe és hirtelen kiömlött a légikisasszony fele:
- Vous etes nulle!
- Nulle!! Nulle!! Nulle!! - harsogtam mostmár boldogan újdonsült bajtársam oldalán. Ha nem utazunk legalább jól megmondtuk ennek a kék ruhába öltözött kőnek és hiába menekült el! A nullák kíméletlenül gurultak utána:
- Nulle!! Nulle!! Nulle!! 

A kék kőszív eltünt. Mi ketten akkor néztünk egymásra először  és a bennünk felgyülemlett feszültség hirtelen előjelet váltott: óriási hahótába törtünk ki.  Azt hiszem már számtalan barátság szövődött hasonló helyzetben.

Újdonsült VIP ismerősömből tényleg igazi barát lett: együtt indultunk el módosítani a jegyegyeinket. Ő intézte az enyémet is: helyettem beszélt nehogy a forró fejem miatt megint elkaszáljanak. Aztán becsúsztatott a VIP váróba a következő gép indulásáig. Becsekkoláskor már egymás mellé kértük a helyeket mint az igazi bajtársak: mindketten a másodosztályra. Drága VIP-em átlagemberré lépett vissza erre az időre holott két külön világba tartoztunk: ő közép-Franciaországban keresett egy kis kastélyt megvételre, míg én akkoriban akartam lecserélni a dohányzó asztalkánkat... Mégis, eltüntek a köztünk levő határok és két külön világunk egy pár órára találkozott. És ezzel vége.

Szerencsés utazás

 Az utazáshoz szerencse is kell és ez neki megvolt! - mondhatja el magáról ez a csiga, akinek sikerült estétől reggelig megtennie a csiga-maratoni távot.

A kihívást egy 1 méter 10 centi széles beton járda jelenti, aminek túlsó oldalán bólogató nagy, húsos levelek annyi társát csábították útra több kevesebb sikerrel. Volt amelyiket a déli nap szárított ki, volt amelyik cipőtalp alatt végezte.... de nem így ő!

Ő ugyanis az utolsó "100 méterhez" érkezett és már túl van a veszélyt jelentő részen. Ezt a kis maradékot már "fél lábon" is kibírja az ember -- azaz csiga.

Óra

Van-e különbség az óra nagy és kicsi málnusa között? Egyáltalán miért van két málnusa az órának? És ezek miért köröznek mindketten azonos irányba, miért nem mozognak egymással ellentétesen?

Mennyi az idő ha a kicsi mutató a 10-esen és a nagy a 2-en van? Biztos, hogy 10 óra 10 perc?
A múltkor ez lett a legnagyobb dillemmám a párizsi reptéren mikor megpillantottam ezt az órát. Hirtelen azt sem tudtam, hogy reggel van-e vagy este, mert én akkor már túl voltam az ebéden de a nap még ezerrel ragyogott fent az égen! Összezavart. Eszerint az óra szerint rég lekéstem a gépemet például.
Hmmm, lássuk csak... igyekezzünk kreativan tekinteni a dolgokat, elvégre Párizsban vagyunk: hány óra lesz ha felcseréljük a málnusokat...?

2 óra lesz 10 perc múlva. Ez már tetszik :) és gyorsan meggyőződtem arról, hogy ez volt az igaz. Valakinek itt a reptéri dolgozók közül elege lehetett abból, hogy minden óra egyforma és ezt "személyre szabta".  Íme egy franciás kacsintás, oh la la!