Ejha! Internetezni 10 000 méter magasban? Ingyen és bérmentve?
Igen! Felszállás után máris indulhat a "premier". Rögtön előkaptam egyik "kütyümet" és teszteltem a rendszert előszőr "külsőre", mint csatlakozás és sebesség. Majd elővettem a "mérőműszert" és pontosan lemértem a feltöltési és letöltési sebeséget. Az applikáció málnusa úgy futott fel és le, mint egy igazi vérnyomásmérő: az egész arra hasonlított, mintha egy földön kívülinek mértem volna le a pulzusát. Most találkoztam vele előszőr.
November 30, 2011
November 26, 2011
Belső utazás
André Kertész retrospektiv kiállítás Budapesten
"A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz."
Útkereszteződés, Blois |
Kerék és az árnyéka |
Eltévedt felhő |
"Soha nem dokumentálok. A képeimmel mindig értelmezek."
Erzsébet és én |
Erzsébet és én |
Erzsébet és én |
Posted by
Szinva
Labels:
Budapest,
kiállítás,
magyarok külföldön,
utazók
November 25, 2011
Régiségek
Egy régi történet máris hozza a többit és garmadával jutnak eszembe olyan utak, helyzetek amik tényleg nagyon régen történtek. Akár több tíz éve is, de talán mégsem kell visszamennem a gőzmozdonyokig... Azóta is sokat változtott minden, hajaj! Mit értene egy maszületett bárány abból, hogy áll a vonat mert befagyott a váltó? Vagy abból, hogy hideg a fűtőtest és jégvirágos az ablak? Vagy ha meleg a fűtőtest, akkor néha egy boldog kisegér fut végig rajta fülkéről fülkére?
Mindez végülis elhanyagolható részlet. A lényeg, hogy én valójában egész életemben utaztam valamerre. Hol felkészítőkre, hol az egyetemre, vagy később a munkahelyemre, vagy családi okokból ide vagy oda... az utazás olyan szerves részemmé lett mint a karom, vagy a fülem. Ime egy virtuális kinövés amihez szépen alkalmazkodik az ember. Lesz több bőröndje és standard "menetfelszerelése" szolgálatos fogkefével.
Az idő során két változó volt: az utak sűrüsége és az irány. A fordulatot a nagybetüs 1990 jelentette természetesen, kulcsév minden középeurópai számára. Maradjon is az és legyen ez az első bejegyzés ahhoz a sorozathoz, ami az 1990 előtti történetekből áll. Erre lesznek jók a hosszú téli esték: melegedni a kalórifer mellet és emlékezni.
Mindez végülis elhanyagolható részlet. A lényeg, hogy én valójában egész életemben utaztam valamerre. Hol felkészítőkre, hol az egyetemre, vagy később a munkahelyemre, vagy családi okokból ide vagy oda... az utazás olyan szerves részemmé lett mint a karom, vagy a fülem. Ime egy virtuális kinövés amihez szépen alkalmazkodik az ember. Lesz több bőröndje és standard "menetfelszerelése" szolgálatos fogkefével.
Az idő során két változó volt: az utak sűrüsége és az irány. A fordulatot a nagybetüs 1990 jelentette természetesen, kulcsév minden középeurópai számára. Maradjon is az és legyen ez az első bejegyzés ahhoz a sorozathoz, ami az 1990 előtti történetekből áll. Erre lesznek jók a hosszú téli esték: melegedni a kalórifer mellet és emlékezni.
Posted by
Szinva
Labels:
átszállás,
régi történetek,
repülés,
tömegközlekedés,
utazók,
vonat
November 18, 2011
A lét elviselhetetlen könnyűsége
A gőzmozdonyokról eszembe jut egy régebbi vonatos történet.
Temesvárra utaztam. Az út hosszú volt, jó pár óra, amihez hozzá kell adni a határátkelési macerát is. Úgyhogy volt időm bőven hogy "kiélvezzem a helyzetemet": az eslő osztályt, a meleg fülkét, a teljes kényelmet. Kint tél volt és hamar sötétedett, bent sárgásan világított a lámpa. A fülkében teljesen egyedül voltam. Úgy ülhettem, ahogy csak akartam, senki sem akadályozott. Kipróbálhattam az összes ülőhelyet, megkereshettem a legkényelmesebb sarkot, lehúzhattam a cipőmet és feltehettem a lábaimat a szemközti ülésre. Nehezen döntöttem, inkább belefáradtam a kereslgélésbe. Hirtelen túl sok lett a szabadság, a lehetőség, úgyhogy elővettem a könyvem, hogy elüssem az időt. A könyv címe mintha tükrözte volna a helyzetemet: "A lét elviselhetetlen könnyűsége"....
A vonat lassan a határhoz ért és a szokásos ellenőrzés után megjelent a román kalauz a jegyeket ellenőrizni. Nemsokára Arad következik mondta, és elvette a jegyemet.
- Meddig utazik?
- Temesvárig.
Hirtelen felkapta a fejét a jegyemről:
- Ez a vonat nem megy Temesvárra, nem tudta? Elvitte a Maros a vasúti hidat még a nyáron, azóta a vonat csak Aradig közlekedik.
Létem elviselhetetlen könnyűsége ezzel véget ért. Céltalan kényelmem hirtelen megszünt és nagy súllyal zuhant a nyakamba a kinti tél, a sötétség és az a maradék 45 kilóméter, ami rám várt az aradi állomásonon túl. Gubanc, amit meg kellett oldani és ez nem volt ellenemre. Egy óra múlva Temesváron voltam, a szállodában.
Temesvárra utaztam. Az út hosszú volt, jó pár óra, amihez hozzá kell adni a határátkelési macerát is. Úgyhogy volt időm bőven hogy "kiélvezzem a helyzetemet": az eslő osztályt, a meleg fülkét, a teljes kényelmet. Kint tél volt és hamar sötétedett, bent sárgásan világított a lámpa. A fülkében teljesen egyedül voltam. Úgy ülhettem, ahogy csak akartam, senki sem akadályozott. Kipróbálhattam az összes ülőhelyet, megkereshettem a legkényelmesebb sarkot, lehúzhattam a cipőmet és feltehettem a lábaimat a szemközti ülésre. Nehezen döntöttem, inkább belefáradtam a kereslgélésbe. Hirtelen túl sok lett a szabadság, a lehetőség, úgyhogy elővettem a könyvem, hogy elüssem az időt. A könyv címe mintha tükrözte volna a helyzetemet: "A lét elviselhetetlen könnyűsége"....
A vonat lassan a határhoz ért és a szokásos ellenőrzés után megjelent a román kalauz a jegyeket ellenőrizni. Nemsokára Arad következik mondta, és elvette a jegyemet.
- Meddig utazik?
- Temesvárig.
Hirtelen felkapta a fejét a jegyemről:
- Ez a vonat nem megy Temesvárra, nem tudta? Elvitte a Maros a vasúti hidat még a nyáron, azóta a vonat csak Aradig közlekedik.
Létem elviselhetetlen könnyűsége ezzel véget ért. Céltalan kényelmem hirtelen megszünt és nagy súllyal zuhant a nyakamba a kinti tél, a sötétség és az a maradék 45 kilóméter, ami rám várt az aradi állomásonon túl. Gubanc, amit meg kellett oldani és ez nem volt ellenemre. Egy óra múlva Temesváron voltam, a szállodában.
November 10, 2011
Etüdök gőzmozdonyokra
Élt körülbelül 150 - 200 évet. Fújtatva lihegett az első kötött pályákon egyre messzebb, egyre nagyobb távokat befutva. Volt idő amikor ő volt a leggyorsabb! Aztán lassan lemaradt új mozdonyok, sebességrekordok és műszaki bravúrok mögött.
Ma csak egy múzeumi tárgy. Alakja, formája, anyaga csak idézet, az elmúlt idő egy szeletének emléke. Egy allegória, utalás, művészek kedvence. Így lett a hangja is nyersanyag egy szinfóniához, vagy etüdhöz.
Sáry László: Etüdök gőzmozdonyokra
A kép a lemezborítórol való.
Posted by
Szinva
Labels:
Csalagút,
szuvenir,
tömegközlekedés,
vonat
November 3, 2011
Anglia
Miért nem csatlakozott Anglia az eurozónához? Én azon csodálkozom, hogy
miért csatlakozott az Unióhoz... hisz olyan jól elvan egymagában. Egy
szó szoros értelmében vett sziget ami csak annyit vesz figyelembe a
világból amennyi a saját önbecsüléséhez szükséges. Befele figyel és a saját
sokszínüségében gyönyörködik.
Dolgai mélyen a tradicióba ágyazottak, mindenben fellelhető egy darabka múlt ami csak az övé és amiből egy jottányit sem enged. Az élet persze az angolokkal is halad, egyik része lassan és biztosan csúzik át a hightech, a webshopok, webinarok és virtuális szerverek világába miközben még mindg két külön csapon érkezik a kagylóba a meleg és a hideg víz... A kontinensről jövőt meglepi ez a folyóvíz őskorából származó régiség és ha rákérdez, hogy miért van így, csodálkozó és zavarodott tekintetekkel találkozik. Számukra ez evidencia, olyan axióma amin nincs mit gondolkozni. Ezt csak elfogadni lehet, mint egy megváltoztathatatlan életfeltételt.
A Birmingham-i reptérről egy félórát autóztunk a szállodáig. Útközben legelésző teheneket, lovakat és juhokat láttam olyan zöld mezőben amilyen csak a túlszínezett képeslapokon létezik. Egyszercsak három ház tűnt elő, ebből az egyik volt a szálloda. Újabb tíz percnyi út után egy kis faluba érkeztünk, itt, az egyik piros téglaburkolatos házban volt az iroda. Az irodában három angol, egy skót és egy walesi... mind "eredetiek", a skót Glasgowból, a walesi Wales-ből és az angolok Birminghamből, vagy a környékéről? Mert nagyvárosnak nyoma sem volt sehol.
Három napig füleltem. Hallgatóztam. Volt, hogy a mimikából következtettem csak mert a sokféle kiejtésű szóból képtelen voltam értelmet összerakni. Hányféleképpen ejtik azt hogy "water"? Semmiképp sem olyan nyitott "a"-val mint az amerikaiak. Inkább "o"-val, nyomokban "oa"-val, vagy "ae" esetleg "oe"-vel, ropogós "r"-rel mint a skótok és végén fura kanyarral lefele vagy felfele? És mint kisült, mindenik igyekezett érthetően beszélni. Mert ha a skót a saját nyelvén beszél, azt senkisem értené. Ha külfödre-Angliába jön, külföldiül beszél ugyanúgy mint a walesi. Igaz, hogy neki csak a rokona járt walesi tannyelvű iskolába, de azért az ő anyanyelve is az az őskelta egyik származéka, amit viszont nem ért még a skót sem. A skótok viszont a kelta egy másik "származékát" beszélik. Nem mimóza lelkű népek, régebb komolyan ökölre mentek a jogaikért. Mára maradt az ugratás és a fricska.
A vacsora végén kétféle pénz került az asztalra: az Angol Nemzeti Banké és a Skót Nemzeti Banké. Ez arrafele csak természetes. A felszolgáló kislány kedvesen csevegett és az edzett füleim rögtön kiszúrták a nyitott "e"-ket: hűha! Biztosra mentem, mikor magyarul mondam "köszönöm". Szóval magyar is került a "levesbe" de csak azért, hogy összehasonlíthassam a magyar akcentust ebben a hamisítatlan angol környezetben.
Miért nem csatlakozott Anglia az eurózónához? Zavarba ejtő kérdés egy olyan ember számára, aki soha nem gondolkozott el ezen. Ha Európa tér át a fontra az más, de fordítva fel sem merülhet. Úgy képzelem el az angolokat, mint a kőtestésztát ami ha túlkel és kifolyik az edényből beterít és magáévá tesz mindent. Ő változtat de ő nem változik. Nem olyan hedonisták mint az olaszok és ezerszer pragmatikusabbak mint a francák. Egy ideje az ő képükre alakul a világ.
Dolgai mélyen a tradicióba ágyazottak, mindenben fellelhető egy darabka múlt ami csak az övé és amiből egy jottányit sem enged. Az élet persze az angolokkal is halad, egyik része lassan és biztosan csúzik át a hightech, a webshopok, webinarok és virtuális szerverek világába miközben még mindg két külön csapon érkezik a kagylóba a meleg és a hideg víz... A kontinensről jövőt meglepi ez a folyóvíz őskorából származó régiség és ha rákérdez, hogy miért van így, csodálkozó és zavarodott tekintetekkel találkozik. Számukra ez evidencia, olyan axióma amin nincs mit gondolkozni. Ezt csak elfogadni lehet, mint egy megváltoztathatatlan életfeltételt.
A Birmingham-i reptérről egy félórát autóztunk a szállodáig. Útközben legelésző teheneket, lovakat és juhokat láttam olyan zöld mezőben amilyen csak a túlszínezett képeslapokon létezik. Egyszercsak három ház tűnt elő, ebből az egyik volt a szálloda. Újabb tíz percnyi út után egy kis faluba érkeztünk, itt, az egyik piros téglaburkolatos házban volt az iroda. Az irodában három angol, egy skót és egy walesi... mind "eredetiek", a skót Glasgowból, a walesi Wales-ből és az angolok Birminghamből, vagy a környékéről? Mert nagyvárosnak nyoma sem volt sehol.
Három napig füleltem. Hallgatóztam. Volt, hogy a mimikából következtettem csak mert a sokféle kiejtésű szóból képtelen voltam értelmet összerakni. Hányféleképpen ejtik azt hogy "water"? Semmiképp sem olyan nyitott "a"-val mint az amerikaiak. Inkább "o"-val, nyomokban "oa"-val, vagy "ae" esetleg "oe"-vel, ropogós "r"-rel mint a skótok és végén fura kanyarral lefele vagy felfele? És mint kisült, mindenik igyekezett érthetően beszélni. Mert ha a skót a saját nyelvén beszél, azt senkisem értené. Ha külfödre-Angliába jön, külföldiül beszél ugyanúgy mint a walesi. Igaz, hogy neki csak a rokona járt walesi tannyelvű iskolába, de azért az ő anyanyelve is az az őskelta egyik származéka, amit viszont nem ért még a skót sem. A skótok viszont a kelta egy másik "származékát" beszélik. Nem mimóza lelkű népek, régebb komolyan ökölre mentek a jogaikért. Mára maradt az ugratás és a fricska.
A vacsora végén kétféle pénz került az asztalra: az Angol Nemzeti Banké és a Skót Nemzeti Banké. Ez arrafele csak természetes. A felszolgáló kislány kedvesen csevegett és az edzett füleim rögtön kiszúrták a nyitott "e"-ket: hűha! Biztosra mentem, mikor magyarul mondam "köszönöm". Szóval magyar is került a "levesbe" de csak azért, hogy összehasonlíthassam a magyar akcentust ebben a hamisítatlan angol környezetben.
Miért nem csatlakozott Anglia az eurózónához? Zavarba ejtő kérdés egy olyan ember számára, aki soha nem gondolkozott el ezen. Ha Európa tér át a fontra az más, de fordítva fel sem merülhet. Úgy képzelem el az angolokat, mint a kőtestésztát ami ha túlkel és kifolyik az edényből beterít és magáévá tesz mindent. Ő változtat de ő nem változik. Nem olyan hedonisták mint az olaszok és ezerszer pragmatikusabbak mint a francák. Egy ideje az ő képükre alakul a világ.
Posted by
Szinva
Labels:
Anglia,
magyarok külföldön,
népek,
nyelvek,
repülés
Subscribe to:
Posts (Atom)