Varázskapu

Ismét útnak indulok, a csomagolás kész. Még egy utolsó ellenőrzés hogy minden megvan-e és irány a reptér: Liszt-Ferihegy. Rövid  sorbanállás a beszállókártyáért, újabb sorbanállás az ellenőrzésnél és már csak várakozni kell amíg kiírják a beszállókaput. Hát várakozom és közben bámészkodom. A fejemet balról lassan jobbra fordítva a következő márkákat olvasom:

                         Ralph Lauren 
                         Boss
                         Godiva
                         Clinique
                         Clarins
                         Longchamp
                         Burberry
                         Montblanc
                         Lancome
                        Chanel
                        Esté Lauder
                        Swarowski
                        Herend
                        Calvin Klein
                       Ray Ban



Ezeket a neveket látom miközben a széken ülve körbefordítom a fejem. Mindenik cégér egy híresség, egy világmárka, a magabiztos jólét képviselője. Váratlan hirtelenséggel ömlik rám, szabályosan bekerít a luxus. Elég volt csak átlépni egy szkenneren, mint egy varázskapun. "Ideát" máris gazdagon ömlik a meleg fény, ragyognak a pultok a márkás áruktól, tisztaság, mosolygós emberek és bódító parfümillat.

Innen visszanézve az "odaát" máris kopottas, szürke. Hogy mérhető ehhez a sarki rőfös bolt a poros kirakatával vagy a számtalan használt ruha kereskedés...!  És a gödrök az utakon, a kedvetlen, mogorva emberek, a megkuporodó hajléktalanok és kéregetők!  Odaát a porszagú, csóró hétköznapok, ideát a parfümillatú kiváltság.

Lassan kíírták a beszállókaput: B1. Megkeresem, indul a beszállás. Majd indul a gép a kíváltságból tovább a fellegek fölé, az "ígéret" földjáre.

Februári tavasz

Jártunk az erdőn.

Ízirájder, öcsém!

Megyek a kis autómmal a Dózsa György úton a jó kis zsufiban, mikor észbe kapok, hogy nekem jobbra le kell kanyarodnom az Andrássy útra! Mellettem a kanyarodó sáv viszont tele, hát index jobbra és fék majdnem egyidőben amitől a mögöttem jövők hajaszála felfele kezd meredezni. De most mit csináljak, kérdem, mert lehúzódni nem tudok, meg kell várjam míg annyira ürül a kanyarodó sáv, hogy beférjek valahogy. Húzom befele a nyakam remélve hogy ettől kissebb leszek, de akik miattam álltak meg mégis látnak és jól rám is dudál valamelyik. Én meg állok és végre, valahára meglódul a jobbra tartó sor. Na! Örülök, csak megúszom valahogy és indulok én is lassan. Húzom a kormányt jobbra, már majdnem teljesen átkerültem a másik sávba hogy mögöttem lassan felszabadul a forgalom. Elindulnak az autók és köztük előbukkan egy sisakos motoros is a bal oldalamnál. A sisaktól nem lehetett látni, de nagyon dühös lehetett mert a jobbkezével úgy meglökte a visszapillantó tükrömet, hogy az kifordult a helyéből. Gondolom ő nem a dudálós volt, ő a másik, a verekedős. De most igazán, ennyi kellemetlenségért megéri-e leboxolni a másik tükrét, nem igaz, kérdem.