Ie

Japán nyelven az 家 = ie jel házat, otthont, épületet, családot, lakást jelent, mindazt ami befogadja és védi a testet és lelket egyaránt.

A hagyományos Japánban minden más, foglalhatnánk össze tömören. A házak is mások: nem kapaszkodnak a földbe betonalapzataikon, nincsenek vastag, hőszigetelt falaik és ha szellőztetni akarnak a falakat tolják szét mert a hagyományos épületeken nincs se ablak se ajtó. Ezeket a régi házakat mindig a tető építésével kezdik. Csak utána készítik el a földtől mindig megemelt padlót, hogy a bőséges esőzésekkel lezúduló víz szabadon elfolyhasson alatta. Itt földbe ásott pincével senki sem kisérletezik.  Az építőanyag mindigis a fa volt és a bambusz. Az állandó nedvességtől idővel a fa zöldes színezetet kap és az embert édeskés illat csapja meg ha olyan helyen jár. Ezt, a fának oly jellegzetes párás, dús melegben korhadó szagát nevezem én "ázsia" illatnak.

Egy ilyen faház nem tarthat örökké, gondolnánk. Vagy mégis? Mert egyes műemlékek mellett egészen elképesztő dátumok szerepelnek az ismertető táblákon: épült a XI. században, épült a IX században, épült i. sz. V. században… Van, hogy egészen újszerű állapotban vannak ezek az épületek, mintha folyton javítgatnák őket, vagy mégsem? Nem javítgatja őket senki, Japánban a felújítás, karbantartás fogalma jóformán ismeretlen. A japánok nem dacolnak az idővel, az elmúlás mélyen része az életfilozófiájuknak. Természetes, hogy az anyag megöregszik és elmúlik. Egy palotában, szentélyben vagy előkelő házban nem az anyag az érték, hanem az eszme, a szellemiség amit képvisel. Ezt őrzik meg úgy, hogy az épületet bizonyos időközönként teljesen újjáépítik. Lebontják, az utolsó deszkáig és vadonatúj építőanyagból teljesen új épületet húznak fel. Újat, de csak az anyagában újat. Az új ház minden mérete, anyaga, tetőhajlásszöge, padlója és a legapróbb porcikája azonos a régi, elbontott házéval. Így vivődik tovább a ház szellemisége egy teljesen megújult "kéregben".

Egy ilyen ház viszont már költöztethető, elajándékozható. Egy budhista templomegyüttes látogatásakor például ezt írta az ismertető tábla: ez a pavilon a japán császárnő lakosztálya volt amit a kolostornak adományozott valamikor, századokkal ezelőtt. Vagy itt egy másik felirat: ez a ház egy gazdag szamuráj háza volt Kanazawában. Csodálkozva olvastuk ezt a felíratot Komatsu-ban, csekély 40 kilóméterrel arrébb… Igen, a ház "költözött el", egy átépítés során formáját szigoruan megőrizte, de már más környezetben folytatta életét.

Ugye milyen szokatlan? És mondjam azt, hogy ez csak egy a furcsaságok közül? A mi tartós, masszív házainkhoz képest a japán házak törékenynek, esendőnek tűnnek. A mi házaink dolga egy teljesen elkülönülő burkot vonni körénk és védeni a természettől. Ezzel szemben a japán házon "átfúj a szél". Szó szerint. Itt ember és természet együtt "laknak" társbérletben, semmiképpen sem szembefordulva, vagy védekezve mint mifelénk. Itt a ház funkciói közé tartozik beengedni az eső illatát és befogadni a kert szépségét.

Ez az ie. A ház, ami test és szellem is egyben, társa és menedéke emberi testünk és szellemünknek. 

Ország image

Ha Svédországban megérkezik az ember a reptérre, az első dolog amivel de főleg akikkel! megismerkedik, azok a svéd hírességek. A falakon hatalmas poszterekről mosolyognak és köszöntik  a hazájukba érkezőt. Mindenkinek ott a neve: színészek, tudósok, sztár szakácsok, énekesek, sportolók és persze a király és a királynő. Ha meggondolom, ez egy kedves gesztus és máris megvannak az első ismerősök.

A múltkor Svédországba utaztam a Norwegian  Airlines-al. A pesti reptéren két gépük is várakozott, Skandináviába most ők az egyik legforgalmasabb járat a Malév felszámolása óta. Nézem a gépeket és mit látok rajtuk? Jobban mondva kiket látok rajtuk? Az egyiken egy jeles folkrolistát, a másikon egy színésznőt. Mindketten norvégogk. Mosolyogva repkednek ide-oda és hírdetik a norvég kultúrát.

Hát így. Arra gondoltam, hogy kiket lehetett volna a Malév gépekre felfesteni? Széchényit? Vagy Liszt Ferencet? Vagy Teller Edét? Gondolom lett volna erre egy bizottság, többnyire kormány szinten akik ezt a fontos kérdést eldöntötték volna és lett volna egy államilag megbízott reklámügynökség aki ezt lebonyolította volna ... Volna.

Mochi

Miből van a japán desszert? Jó kérdés, mert ebben az országban a cseresznyefát csak a virágjáért tartják és azt is csak nézik és nem eszik… szóval itt nincs a mi fogalmaink szerint gyümölcs, liszt, cukor.
Viszont van rengeteg rizs és paszuly. Itt van mindjárt a mochi például. Rizsből készítik, mochi rizsből (a rizsnek rengeteg fajtája van, ezt az ázsiaiak annyira számontatják mint mi a sokféle almát például). Egy éjszakára beáztatott rizset megfőzik és utána faedényben tésztává döngölik. Ezt formázzák, ízesítik, színezik és még ki tudja. Egy biztos, ha zöld, akkor zöld teát használtak hozzá.

Itt van ez a fiú, aki zöld teával ízesített mochit forgat porított zöld teába.

A másik nagy alapanyag az édes paszuly. Ebből töltelékek, "lekvárfélék" készülnek. Az íze? Kissé lisztes, mint a paszulynak általában és édes. A színe általában barna. Mit mondjak, meglepődtem, mikor előszőr felfedeztem, szokatlan volt.

Az édességboltok kirakata is ennek megfelelően más mint nálunk. Kiváncsiskodásunkra volt, ahol behívtak és zöld tea mellé kostolót kínáltak. Hogy miből volt? Ne kérdezd…

Azt hiszem az édességre is jellemző az ami az egyéb ételekre általában: nem túl édes, összességében nem túl karakteres ízek. Inkább lágyak, semlegesebbek.

Ime néhány kirakat igen meglepő formákkal és színekkel. A csomagolás viszont minden esetben csodálatos.