Balett

Már több mint két éve nem jártam Párizsban és nem tudom, hogyan rendezték át a balettcipő üzlet kirakatát. Viszont balett előadásra mentünk pénteken itt Budapesten, a Moszkvai Állami Akadémiai Klasszikus Balett előadására. A műsoron Sztravinszky Tűzmadár és Tavaszi áldozat.
Nagyszerű előadás, nagyszerű táncosok.  Minden mozdulat és a legapróbb izom is ellenőrzött és kimunkált. Lassítva talán még nyilvánvalóbb ez a rengeteg munka:

A múltat végképp eltörölni

Ugyanaz a nóta szól (számtalan) Új Kor hajnalán és a népek hallani sem akarnak a múltról. A múlt egy tollvonással el van seperve, meg van szüntetve, egyszerünen nincs. Gonosz, csúf, fújj!
Az Új Jövő azzal kezdődik, hogy lerombolják a múltat és eltüntetik. Felszámolják még a legapróbb tárgyi bizonyítékot is, kiiktatják a "régi" embereket, kipucolják a fejekből az avitt gondolatokat. Az új  jövő építői hatalmas gondal vágják maguk alatt a fát... a múltat, aminek természetes kinövéseiként megszülettek. A "múlt" csak szitokszó, az "akkor" csak pejorativ jelző kontrasztba állítva a "most" -al, mert most nagyon jó. A légüress térre épülő jövő saját legendáriumot alkot a múltról, amit inkább hinni mint ismerni ildomos.

Én ezt a gondolkodásmódot ismerem, ismertem eddig. Aztán rácsodálkoztam a skandináv béketűrésre. Egy gyors séta Helsinkiben elég arra, hogy feltérképezzük a történelmét. A százéves orosz uralom impozáns nyomai helyben maradtak. Az orosz ortodox katedrális, vagy II Sándor cár szobra 1863-ból, vagy az egyetemi könyvtár festményeiről letekintő orosz méltóságok... A múlt volt, van és marad. Velünk marad. Ő tanít jövőt tervezni és építeni úgy amilyenre őmaga is sikeredett: ha jól ha rosszul.

II Sándor cár mögötte az evangélikus katedrális

Az orosz ortodox katedrális

Séta a "jelenben"

Kenyérsütés

Ugyanilyen meleg nyár volt mint most. Emlékszem, nagymamám nagyon készült, aznap kenyérsütés volt a komáéknál. Befűtötték a hatalmas kemencét ami nagy eseménynek számított és oda vittük mi is a kenyértésztát megsütni. A szakajtókban már keltek a kiszaggatott kenyerek miközben nagymama a vendégeléshez öltözött. Ott töltöttük a délutánt egészen addig, amíg kisült a kenyér.
Emlékszem, ahogy baktattunk a poros úton lefele, a Blanka néni boltja előtt és vittük a szakajtókat. Még ma is érzem bőrömön megütköző napsugarakat, a szandálamba bújt porszemeket és a várakozást, az életemben első kenyérsütés izgalmát. A levegőben izzott a gondoskodó aggódás: megkelt-e eléggé? Majd kisült-e eléggé? A kenyér, a mindenapi...
Sok-sok év után ismét kenyeret sütöttünk. A gyerekkori emlék hatalmas erővel tört be a múltból, tiszta volt és valóságos. Mikor az úton lefele vittük a szakajtókat, nagymamám nem lehetett sokkal idősebb mint én most.