October 5, 2022

August 25, 2022

Alpok - Adria folytatás

Újabb két szakaszt adtunk hozzá az eddigiekhez. 

Az első szakasz: Hühnersberg - Gmünd
A könyv szerint a távolság 13,9 km, emelkedés 285 m és ereszkedés 595 m. 
Érdekesség, hogy még egyszer sem sikerült ugyanazt a távot mérni, mint amit a könyv írt. Mindig meg kellett fejelni egy pár kilóméterrel, ami szerencsés esetben csak 2-3 km volt, de előfordult ennél több is. Dehát ki számolja így utólag, hiszen mind a lábunkban van már!





A második szakasz: Gmünd - Seeboden
Távolság: 18 km, ereszkedés 293 m, emelkedés 442 m. 
Talán ez volt a szebbik szakasz mert erdőben haladt át és a csodás Seebodenig ereszkedett. 






April 26, 2022

Újra kirakat, tizenegyedszer

 A Covid-karanténok lassan levonultak, és az utak újra megnyíltak. Majdnem három év telt el az utolsó kirakati poszt óta, és mennyi minden történt ezalatt! Pedig alig utaztunk, nagyon keveset találkoztunk még azokkal is, akikkel egy házban lakunk. És mégis, valami mintha mégis megváltozott; nem kívül, hanem belül. Az ember gondolkodásában, amitől már másként szemléli a kinti világot. Vagyis megváltozott valami bent, amitől a kint is átalakult.
Hiányoznak a karanténos kirándulások. 

Balettcipő bolt kirakata Párizsban, a rue de la Paix-n 2022 áprilisában: 





... és a környék: 


Kirakat előszőr...