December 3, 2025

Isztambul, 1. nap

 Öt nap Isztambul! Kiváncsian vártam, valahogy azt éreztem, hogy számomra teljsen új területet fedezek fel. Nem csalódtam, valóban nagy élmény volt. 

Annyi látnivaló és élmény után nem tudtam eldönteni mi a fontosabb. Mindenikről meg szeretnék emlékezni, így napokra szedtem őket és mindenikhez hozzárendeltem egy bejegyzést. Ez valójában egy lista, íme. 

Hipodrom tér
Valaha, még az ókoriaknak is réges-rég egy hipodrom állhatott itt, ami ma térként funkcionál. A régi városterek, utcák valahogy fennmaradnak, megtartják a formájukat és így szövődnek bele az újba. Itt is, a hipodrom megszünt, de nem épült be, akár Rómában a Navona tér. 

Hagia Szophia - a nagy
Nem az első eset, hogy az építészetben a nem-építészek hozzák el az innovációt. Egy matematikus: a tralleszi Anthemiosz és Iszidórosz, aki első sorban fizikus és matematikus volt,  találják ki és építik meg a templom kifinomult kupolarendszerét. 55 méter magas a kupola... A tér légies, valóban lebegnek a kupolák. Az ember feje felett messze fent feszül maga az égbolt.  
537-ben szentelték fel. 



Hagia Szophia - a kicsi
Jusztiniánusz császár nem hitte, hogy egy ilyen épületet meg lehet építeni. Így először megépült a "makett", egy év alatt elkészült. A nagy Hagia Szophiát öt év alatt építették fel.  



A Ciszterna
532-ben épült és a városz víztározója volt. 20km távolságból érkezett a víz. 
Lenyűgöző. Összességében bármerre jártunk, vagyis csupa olyan helyen jártunk ami igazán csodálatot ébreszt. 






Az isztambuli macskák
Külön fejezet, mert ennyi kóbor macskát amit egy egész város etet és símogat, még nem láttam. Isztambul egy 15 milliós város és símán él itt 7 millió macska. Bárhova bemehetnek és be is mennek. Ennek megfelelően magabiztosak, jól tápláltak, szőrük szép. Egy kezemen meg tudom számolni azt a 4 ölebet, amit az öt nap alatt láttam. 





December 2, 2025

Isztambul, 2. nap

 

Topkapi palota
1450-es évektől körülbelül 400 éven át volt az oszmán birodalom adminisztrativ központja. Három nagy egységből áll: a janicsárok udvara, vagyis a katonák, őrök helye; a második udvarban diványokon "hevert" a vezírek és tanácsadók hada és vitatták az állam ügyeit; a harmadik részben lakott a szultán a hölgyeivel. 
A legdíszesebb nyilván a harmadik, de még itt is látszik, mennyire a férfiaké volt a főszerep. A kiemelt feleségek talán-talán labdába rughattak, a túléléshez jó intrikusnak kellett lenni. 

(Eszembe jutott egy nagyon régi játékfilm arról, ahogy megszüntetik a háremet és szélnek eresztik a nőket. Szerencsétleneknek fogalmuk sem volt a kinti világról, elzártságukban teljesen élhetetlenek voltak. Nagy nyomoruság.) 



A könyves bazár
Mert bazárból is sokféle van, mindenhol más árun van fókusz. Meglepetésünkre itt is van magyar vonatkozás, ahogy a város különböző pontjain találunk majd: a szobor Ibrahim Müteferrikát ábrázolja, aki Kolozsváron született 1674-ben és ő alapította az első török nyomdát. Talán rabszolgaként került Törökországba, vagy talán önszántából, sok a sötét folt, az viszont biztos, hogy II Rákóczi Ferenc bújdosása alatt ő tolmácsa és titkára volt. 




Kávé
Az én fejemben a "bazár" szó összevisszaságot jelentett. És ez így is maradt, nem változott: áruk, népek, macskák tömkelege, lökdösődő, hangos tömeg és lassú préselődés a keskeny folyósókon. Itt-ott elágazó sikátorok és lépcsők amik újabb teraszokra visznek minket, néhol teázó emberek, a műhelyekből kiváncsi tekintetek néznek utánunk. Haladunk tovább, már aggódom, hogy sosem találnám meg a visszautat, míg végül már egy tetőtérben vagyunk. A padozaton kopott szőnyeg jelzi, hogy itt is folyik az élet. Aztán megérkezünk a kávézóba. A felszolgált kávé persze török, fantasztikus kilátással párosítva. 





December 1, 2025

Isztambul, 3. nap

Hirtelen koppant a tantusz és kezdtem nagyon más szemmel nézni Nagy Constantinus római császárt. A történelemkönyvek tanításai egyszerre "átlátszóvá" váltak és megelevenedett egy hús-vér korszak: 

i.sz 306 és 337 között uralkodott, hozzá fűződik a keresztény vallás elismerése, ő költözteti a fővárost Konstantinápolyba, és ekkor cserélik ki régi Byzantium nevet az uralkodóéra. Innen, a 21. századból nézve nagyszerüen hangzik mindez: hiszen ez a mai kultúránk alapja. Íme a fenséges kezdet. A történelemkönyvekben Constantinus úgy jelenik meg, mint egy távlatokat nyitó és emberbarát gondolkodó. Megnyugtató ábrázolás, ami az sugalja, hogy az idő folyása kiszámítható. 

Nagy Constantinus valójában önjelölt császár volt. Kihasználta korának bonyolult hatalmi rendszerét és szembe ment minden szabállyal, törvénnyel. 306-ban a katonáival kineveztette magát császárrá, de seregeivel továbbrais a Rajna mentén táboroztott.  Esze ágában sem volt Rómába menni, hanem innen konspirált, harcolt, szövetséget kötött, hátba támadt. Majd az Alpokon átkelve, 313-ban Milánóban adta ki híres ediktumát a keresztény és minden vallásgyakorlás szabadságáról. Okos: maga mellé állított egy egyre népesebb réteget akik végig kitartottak mellette. Ők lettek a "nép" és egységben tartotta őket. A hitbéli "elágazásokat lefaragta, ezt szolgálta a niceai zsinat.  Majd kelet fele haladt és sok csatározás, hatalmi csetepaté árán végül 324-ben foglalta el a mai Konstantinápolyt. 330-ban avatták fővárossá és ezzel Róma végleg el lett kerülve.  

Én nem hiszem, hogy Nagy Constantinus egy picit is gondolt volna az utókorra, miközben könyökölt, konspirált, harcolt. Cselekedetei a saját hatalmáról szóltak egyedül, pillanatnyi nyereségről, vagy  felülkerekedésről, vagy hatalomörzésről. Mi, innen, a 21. századból már látjuk az eredményt, értjük, hogy micsoda "sarokköve" volt ő a történelemnek, de lett volna benne ilyesfajta előrelátás? Vagy nagy célok? Nem gondolom. Egy célja volt: saját maga. Viszont a körülmények, a bomladozó struktúrák őt segítették. Jókor volt jó helyen, vagy másképpen: megérett az Idő a változásra. Ilyenekért sem tudok hinni a konspirációs elméletekben. 

A mai programpont: 
Az isztambuli tömegközlekedés. Elértünk végül oda, ahova szerettünk volna, de nem könnyen. Nehéz beszélni róla mert vagy nagyon sok szót kell használni hogy elmesélje az ember a sok anomáliát, vagy inkább hallgat és átugorja. Én átugrom. 

A Galata torony
528-ban már állt és világított... nem másztunk fel a tetejébe. 

Az ártatlanság múzeuma
Ezzel a könyvével az író Orhan Pamuk Nobel díjat kapott. A pénzből hozta össze a múzeumot
Összességében nem bánom, hogy elolvastam, jó képet ad a '70-es évek Isztambuljáról. Viszont annyiból csalódás, hogy kisült, a cselekmény kitaláció! A múzeum kicsit marketing fogás ízű. 



A fűszerbazár
Isteni finomak a rahátok és a különféle tekercsek, a többit majd szóban. 

Szulejmán mecset
I Szulejmán 1520-ban lett szultán és negyvenhat évig uralkodott. Hódításai számtalanok, ő hozta ránk a mohácsi vészt, és Szigetvár alatt halt meg, 1566-ban. Nem érte meg Zrinyi Miklósék kirohanását. 
Az 1550-es években épült komplexum egyben mecset, karavánszeráj, korház, iskola, fürdő és konyha. Itt van Szulejmánnak és feleségének, Hürremnek a sírhelye is.