Kis herceg

A videon nem egy repülő látható, inkább egy jelkép: ilyen gépen repült Antoin de Saint-Exupéry, "A kis herceg" írója. Ilyen gépen indult el arra az útra is, amiről már soha nem tért vissza.

Franciaországban, Ferté Alais-ban tartott repülős bemutatón készült ez a video erről a nagyszerű gépről. Leszálláskor a bemondó csendet kért a közönségtől és azt, hogy képzeljék el mintha Saint-Exupéry érkezne vissza közénk.

Gombok

Visszajáró

Mi van akkor, ha az üzletben nem adnak vissza 1 forintot? Vállrándítás. Végülis semmi.
- ha nem adnak vissza 1 lejt? Hát ilyenek ezek. De legyen boldog, még ha az egy kicsivel több is mint a forint.
- ha nem adnak vissza egy eurót? Hohó! Ez már azért sok.
- ha nem adnak vissza egy sváci frankot?
- .....

Mi? Hogyhogy sváci frankot? Svácban nem adnak vissza egy svájci frankot az üzletben?! Az lehetetlen! A svájciak nem olyanok.
....  nem a csodát.

Nyugdíj

Tegnap megálltam tankolni az egyik kútnál a Hungária körút mentén. Rögtön jött a benzinkutas és felajánlotta, hogy tankol helyettem, én pedig bementem az üzletbe fizetni. Minden úgy történt mint eddig ezerszer de mégis! Mégis valami nem stimmelt. Már az autóban voltam ismét mikor rájöttem, hogy mi az: a benzinkutas kora. Igen, a kora.

Itt Pesten ha körbenézek az üzletekben, vendéglőkben, mozikban, a benzinútaknál csak csupa fiatalt látok, mintha az idősebb generáció nem is létezne. Magától felszívódna, de hova? Nyilván egy látens kinlódásba a túlélésért...
Ha az ember csak ezt a képet látja, nyilván fel sem tűnik. Én Amerikában szembesültem előszőr azokkal az idős emberekkel akik különböző szolgáltatásokban dolgoztak. Ott éreztem előszőr ezt a "valami nem stimmel" érzést miközben olajozottan folyt a vásárlás például. Ősz fejek, néha copfba kötött féhér lófarkak - mint az én benzinkútas emberem is - ügyködtek a megszokott módon. Az üzletben, a vendéglőben, a taxiban, a repülőtéren.
Talán az ő számuk lehetne a stabil, nyugodt társadalmak egyik ismérve is... ahol a folytonosság mintha kevésbé engedné, hogy csupán a koruk miatt kerüljenek lapátra emberek. Kiszámíthatóbb lenne talán az életük? Föltétlenül. Számtalan példa utal erre, mint például itt ez mikor a svájci légitársaásg gépén utaztam Ázsiából hazafele. Zürich közelében a pilóta külön bejeletést tett és három nyelven búcsuztatta kolleganőjét akinek ez volt az utolsó repülőútja. Másnap ment nyugdíjba.

Eső

Barcelona... nyüzsgő, eleven város. Gazdag város.

Utcái telve turistákkal, számtalan üzlettel, vendéglővel, kávézóval, széles járdákkal és nagyszerű épületekkel. Napközben egész forrón sütött a nap. Összejártuk a gótikus városrészt, a kikötőt, végigsétáltunk a la Rambla-n, de délután már meló volt, hiszen ezért mentünk...
Este viszont szervezett vacsora: buszokkal vittek vissza a kikötőbe - valami vendéglőbe gondoltam, és egy nagyon szép épület előtt álltunk meg! Barcelona történelmi negyedében, a tengernek szembeforulva nyitott kapukkal várt a Casa Llotja de Mar... Pompás termei már a 14. század óta hírdetik az itt folyó kereskedelem fényét és gazdagságát. Nekünk a nagy csarnokba terítettek, ebbe a  hatalmas terembe amit bordázott oszlopok és boltívek tagolnak szépen megmunkált famennyezettel. Az ember elámul a gótikus méretektől. Szeme minduntalan felfele síklik az oszlop bordáin és tovább, az íveken végig. Megcsodálja az oszlopfőket, a nyers kőfelület szolid eleganciáját és a kiegyensúlyozott arányokat. A plafon messze fölötte, az oldalfalak belevesznek a diszkrét megvilágításba. A tér bőséges, könnyedén szippantja magába mind a százötven embert.
Ülök az asztalom mellett és a szememmel fényképezek. Memorizálom a képet, a hangulatot, az aznap estét úgy, hogy mellé képzelem mindazt a nyüzsgést ami hatszáz éve folyik ezek között a falak között. Próbálom besűríteni az időt.

A vacsora végén ahogy igyekeztem kifele, meglepetten vettem észre, hogy kint eleredt az eső. Nagy, sűrű szemű, illatos májusi zápor hullt és hirtelen zárta el az utamat mint egy hatalmas függöny. Megtorpantam. Beleszagoltam az estébe és kezemet kinyújtva megérintettem ezt a felszabadító, termékenyítő esőt és egy pillanatra elhallkult minden. Nem hallottam mást csak az esőcseppek zaját, a jól ismert dobolást, ritmikus hangot, ritusos zenét ami megidéz és összefűz múltat és jövőt melyben álltam én, az idő egy szelete kinyújtott karral, boldogan.