Eső

Barcelona... nyüzsgő, eleven város. Gazdag város.

Utcái telve turistákkal, számtalan üzlettel, vendéglővel, kávézóval, széles járdákkal és nagyszerű épületekkel. Napközben egész forrón sütött a nap. Összejártuk a gótikus városrészt, a kikötőt, végigsétáltunk a la Rambla-n, de délután már meló volt, hiszen ezért mentünk...
Este viszont szervezett vacsora: buszokkal vittek vissza a kikötőbe - valami vendéglőbe gondoltam, és egy nagyon szép épület előtt álltunk meg! Barcelona történelmi negyedében, a tengernek szembeforulva nyitott kapukkal várt a Casa Llotja de Mar... Pompás termei már a 14. század óta hírdetik az itt folyó kereskedelem fényét és gazdagságát. Nekünk a nagy csarnokba terítettek, ebbe a  hatalmas terembe amit bordázott oszlopok és boltívek tagolnak szépen megmunkált famennyezettel. Az ember elámul a gótikus méretektől. Szeme minduntalan felfele síklik az oszlop bordáin és tovább, az íveken végig. Megcsodálja az oszlopfőket, a nyers kőfelület szolid eleganciáját és a kiegyensúlyozott arányokat. A plafon messze fölötte, az oldalfalak belevesznek a diszkrét megvilágításba. A tér bőséges, könnyedén szippantja magába mind a százötven embert.
Ülök az asztalom mellett és a szememmel fényképezek. Memorizálom a képet, a hangulatot, az aznap estét úgy, hogy mellé képzelem mindazt a nyüzsgést ami hatszáz éve folyik ezek között a falak között. Próbálom besűríteni az időt.

A vacsora végén ahogy igyekeztem kifele, meglepetten vettem észre, hogy kint eleredt az eső. Nagy, sűrű szemű, illatos májusi zápor hullt és hirtelen zárta el az utamat mint egy hatalmas függöny. Megtorpantam. Beleszagoltam az estébe és kezemet kinyújtva megérintettem ezt a felszabadító, termékenyítő esőt és egy pillanatra elhallkult minden. Nem hallottam mást csak az esőcseppek zaját, a jól ismert dobolást, ritmikus hangot, ritusos zenét ami megidéz és összefűz múltat és jövőt melyben álltam én, az idő egy szelete kinyújtott karral, boldogan.