Jegy-vel

Kísért a múlt... 
A minap - igaz jó este volt már - a sárga metróval mentem haza és mikor leballagtam az állomásba és már kotortam volna elő a jegyemet, szembeötlött a nagy kongó üresség. Sehol egy ellenőr, sehol egy utas. Senki. De főleg ellenőr persze, aki ellenőrizze, hogy csíptetek-e jegyet. Hát meg is állt a kezem a táskában a jegytömbel az újjaim között! Hogyan tovább? Jegy-vel vagy jegy nélkül? Mert nagyon meg voltam zavarva ezzel az ürességgel.
Ment is a fejemben a kiszámolósdi, a "szeret-nem szeret" mintájára. Hajlottam a jegy-vel változat fele elvégre kinőttem én már ebből, meg hogy néznék ki a kalauz karmai közt, vagy minek a fölösleges majré, az ember legalább azt spórolja meg amit lehet. Már jött is szépen kifele a kezem a táskából és benne a jegy mire zajt hallottam a lépcsőn. Többen közeledtek és én, mint akit rajtakaptak, reflexből visszadugtam a jegyeket a táskámba. Még én is meglepődtem, na hiszen! Még meglátják, hogy egyedül az állomásban, sehol egy kalauz és ebben az órában én képes vagyok csíptetni. És akkor AZ hogy fog kinézni és benne én hogy fogok kinézni?
Kihúztam magam és fél pillanat alatt döntöttem, hogy vállalom a rizikót. Hát persze. Ennyi adrenalin kell is, mert még a végén "megpimpósodik" az ember.

Zsebre dugott kézzel sétálgattam az állomásban és közben szemügyre vettem a csapat fiatalt. A messzi Csipánguból voltak, aham! Hát így függnek össze a dolgok és lesz kerek a világ. Erre van egy jó kis történetem.