Borsabánya

Kiszakadni a civilizációból, ki a városból, a tömegből fel a hegyekbe és kompjúterst se lássak! Ez igazán csodálatos. Olyan mesebeli helyeken jártunk ahol a szénabuglyát is másként rakták. Ahol a néni a kapu előtt fonta a gyapjut - mint a mesében! És bocskort húztak az ünneplő ruhához. Ahol a fatemplom teteje zsindellyel fedett már vagy négyszáz éve és ez mind így maradt itt együtt a virágbaborult heggyel.
Megérkezésünk után gyorsan körbefényképezünk mindent. Másnap gyalogtúra. Ezer méter felett nagyot szippantok a levegőből: ez az! A lábam előtt rododendron bokrok és encián, fent a felhőbe burkolózott csúcs. Aztán rutinosan előkapom a mobilomat és tájékoztatom a családot: "Gyönyörű! Még van 1300 m a csúcsig." És ez mind természetes.

Az már kevésbé, hogy ezen a varázslatos mesés helyen is van rendőr és ugyanúgy büntet mint máshol. Legyen az a legeldugottabb utca az utolsó házak között ahova aszfalt sem jutott már: ugyanúgy megjelenik, leállít, megfujat és elveszi a jogosítványt. Puff! Mindezt éjfél után félórával... mondhatom józanítólag hatott a nagyszerű kirádulás után.

PS: a jogosítványt 90 napig bevonták Románia területén. Viszont miután az ember nyilatkozott, hogy nem Romániában lakik és becsszóra nem fog 90 napig az országban vezetni, visszaadták. Ez nem vicc, talán mese. Először hallottam ilyet.

Hegyre fel - völgybe le

Majdnem függőlegesen utaztam láb-busszal, ahogy gyerekkorunkban mondtuk. 1300 m szintkülömség volt a tét 12 óra kemény menetelés. Bevallom, izgultam. Sőt, be voltam tojva de megcsináltam, huh :) Igen!

Úticél: a Pietrosz csúcs, a Radnai havasokban. Maramu' :)

Ragyogó időben indultunk. A hegy szerényen megbújt: mi oda idndultunk, bele a "felhőbe".

Tovább és tovább... már hófoltok és zúgó patakok közt. Mintha egy képes album lapjait forgattuk volna, mesebeli színek mindenfele. Élénk, friss zöldek, virító sárgák, ciklámenek árnyalatai keverederedtek a kövek szürkéjével. Piszkos fehér hófoltok tövében megbúvó víztükrökben villant a felhő. Az ég ragyogó kék.

 Rododendron virágzás volt. Magyar nevén: havasszépe.

 A csúcsra már lépcsőn kell felmenni, ez így könnyű :) Itt vagyunk!! 

A csúcson két papírból készült hőlégbalont engedtübk el Erőss Zsolt és Kis Péter emlékére...

Lefele más útvonalon jöttünk. Tavak, vizesések, zúgó patakok között. Helyenként patakmederben, vagy farönkökön egyensúlyozva át a patakon és ahol ezt sem lehetett, ott átgázoltunk a vizen. 

Útunkba került egy esztena. Mint a mesében! Ilyet még nem pipáltam: a kutyák nem akartak megenni, hanem simogatásra vártak! Volt három "gombóc" kölyök kutya, őket kötelező volt simogatni, velük játszani :)) Úgy kellett összefogdosni őket, hogy ne jöjjenek utánunk, nagyon, nagyon édesek voltak. És nagyon finom volt az orda amivel megkínáltak.

Lassan leértünk... idejében, mert alig éreztem a lábaimat. 

Ennyi volt a mese, visszaértünk a civilizációba.

PS. Klikk a képekre a nagyításhoz.