Hegyre fel - völgybe le

Majdnem függőlegesen utaztam láb-busszal, ahogy gyerekkorunkban mondtuk. 1300 m szintkülömség volt a tét 12 óra kemény menetelés. Bevallom, izgultam. Sőt, be voltam tojva de megcsináltam, huh :) Igen!

Úticél: a Pietrosz csúcs, a Radnai havasokban. Maramu' :)

Ragyogó időben indultunk. A hegy szerényen megbújt: mi oda idndultunk, bele a "felhőbe".

Tovább és tovább... már hófoltok és zúgó patakok közt. Mintha egy képes album lapjait forgattuk volna, mesebeli színek mindenfele. Élénk, friss zöldek, virító sárgák, ciklámenek árnyalatai keverederedtek a kövek szürkéjével. Piszkos fehér hófoltok tövében megbúvó víztükrökben villant a felhő. Az ég ragyogó kék.

 Rododendron virágzás volt. Magyar nevén: havasszépe.

 A csúcsra már lépcsőn kell felmenni, ez így könnyű :) Itt vagyunk!! 

A csúcson két papírból készült hőlégbalont engedtübk el Erőss Zsolt és Kis Péter emlékére...

Lefele más útvonalon jöttünk. Tavak, vizesések, zúgó patakok között. Helyenként patakmederben, vagy farönkökön egyensúlyozva át a patakon és ahol ezt sem lehetett, ott átgázoltunk a vizen. 

Útunkba került egy esztena. Mint a mesében! Ilyet még nem pipáltam: a kutyák nem akartak megenni, hanem simogatásra vártak! Volt három "gombóc" kölyök kutya, őket kötelező volt simogatni, velük játszani :)) Úgy kellett összefogdosni őket, hogy ne jöjjenek utánunk, nagyon, nagyon édesek voltak. És nagyon finom volt az orda amivel megkínáltak.

Lassan leértünk... idejében, mert alig éreztem a lábaimat. 

Ennyi volt a mese, visszaértünk a civilizációba.

PS. Klikk a képekre a nagyításhoz.