A hőskor… A 60-as évek vége, Marosvásárhelyen. Akkor még létezett a cukorgyár és megvolt a Magyar Autonóm Tartomány; a régi korszak romjain magabiztosan épült a jövő.A cukorgyár komoly modernizálás előtt állt. Érkeztek a gépsorok, az új technológia és a szakembergárda lázzban égett. Ment a munka, főtt a fejekben az ész arról, hogy hogyan, mikor, hova kell beállítani az új gépet. Várták a szerelési rajzokat és még el kellett "futni" Szebenbe csak mikor? Mert a tervező késett de közben az idő fogyott és sürgették, hajtották merthát a termelés és a cukorrépa nem várhat.
Utolsó pillanatban lett meg a rajz. Nyomták is apám kezébe, hogy indulhat Szebenbe, még aznap. De mivel? Hát repülővel, mert van menetrendszerinti járat Marosvásárhely és Nagyszeben között és indul is egy járat, hát nyomás!
Akkoriban a jó öreg Antonov gépek jártak, csak tippelni tudok, hogy talán AN-2-es model lehetett légcsavarral, dupla fedéllel és egy pilótával… Azt el is felejtettem kérdezni, hogy szokásban volt-e akkoriban a légikisasszony.. és gondolom füves volt még a repülőtér kifutója is.
A vásárhelyi repülőtéren útra készen állt az Antonov, csakhát minden jegy elkelt és nem volt több férőhely! Apám tanácstalanul nézhetett körül.
Abban az időben az emberek személyesen ismerték egymást, ebben a boldog kisvárosban gyakran sörözött együtt a mérnök és a légiirányító. Így, mikor apám körülnézett, hamar felfedezte az ismerős arcot, aki a gép körül lófrált az indulás előtt. Hát volt kinek elmondani a problémát és a válasz nem késett:
- Ne törődj semmit Lacikám, beteszünk neked egy hátas széket középre! Egy kicsit billegni fog, de jól megkapaszkodsz, mert ha menni kell hát megoldjuk.
No comments:
Post a Comment