Hazaérkezni jó.
Már a repülőtéren megérinti az embert valami nagyon ismerős keveréke a jónak-rossznak, amiről tudja, hogy az az övé. Tudja a színeket, szagokat, formákat, arányokat, hangokat. Érzékszerveiben a riadóállapot alábbhagy, izmai elernyednek. Már nem les, kutat ismeretlen ajtókat, kijáratokat. Az út magától érthetődő, tudja. Ismeri a járást. Viszi a lába miközben gondolatai kényelmesen szétterülnek és elkalandoznak vissza oda, ahonnan érkezett. Még nagyon élénk a kép és beszélgetésektől zajos. Felötlenek helyzetek, folytatásra váró mondatok aminek ő már nem lesz részese, abból a jelenből éppen most szakad ki. Még elidőz benne egy gondolatnyit de a képek lassan emlékké merevednek, most érkezett haza igazán. Ez az utazás is lejárt.
Az nagyon jó, ha az embert már a reptéren várják. Ez a "gyorskapcsoló" a hazatéréshez és csatlakozási pont az itthoni családi és baráti mátrixhoz. Ismerős mozdulatok nyitják az ajtókat és az utat jelezve, hogy a dolgok a helyükön maradtak, elindulás óta változatlanok. Megnyugtató ez a bizonyosság és felszabadító.
A legutóbbi visszaérkezéskor a hangosbemondó mindehhez "hozzátette":
"M. Gy. nevű kedves utasunkat üdvözöljük Budapesten!"
Kedves, ismerős hang! Így ölelte teljesen magához a "mátrix" a visszaérkezőt.
No comments:
Post a Comment