A Daiwa House többemeletes épülete az út másik oldalán állt, hatalmas reklámok díszelegtek a kirakatában. Inkább hatalmas poszterek, kirakatonként egy-egy és előtte diszkréten egy pár árucikk, mint a múzeumban. Az egész visszafogott és mégis nagyvonalú, mint azokban az üzletekben ahol a termékekről hiányzik az árcédula. A ház falán öles betükkel az állt, hogy GUCCI.
Bent, a hatalmas üzlettérben fényesebbnél fényesebb üzletek és hogy - hogy nem, már az első fordulónál a Louis Vuitton -nál kötöttünk ki. Mit mondhatnék többet mint amit mindenki tud, hogy fényesség, kedvesség, nagy terek benne kevés áru és mégis nagyon jól megélnek belőle. Az eladók szolgálatkészen követték minden léptünket, már kezdtem feszengni. Miért pont ide jöttünk be, gondoltam, dehát a Daiwa House-ban csak hasonló üzletek vannak. Sőt, mintha egész Japánban hasonló üzletek lennének és mindenki Gucci, Dior, Cartier, Ralph Lauren márkákban járna. Mert mindenütt hasonló drága árut lehet kapni: a belvárosi nagyáruházban és a vasutállomások üzleteiben egyaránt. Én még használt ruhaboltot itt soha nem láttam. Csak csillogó üzleteket ahol a padló ragyogó fehér kővel van burkolva és olyan tiszta, mintha vadonat új lenne. Gucci és Dior itt nem "a márka", itt csak egy márka a számtalan sok közül amikről még eddig nem is hallottam. Már-már nyomasztó ugyanaz a tökély mindenütt és azok a kedves szemek! Oh, ők tényleg kedvesek inkább számomra szokatlan ez a helyzet, én feszengek. Ugyhogy mondom is, hogy menjünk inkább, miért pont ide kellett bejönni.
Mire az én emberem a legnagyobb nyugalommal azt mondja: "Miért problémázol? Azért hoztalak ide, hogy szokjad!"
Hoppá! Erre nem számítottam, ezért visszakérdeztem miszerint fennáll annak az eshetősége, hogy a közeljövőben csak ilyen helyen fogok vásárolni?! Már nem emlékszem pontosan a válaszra mert nem volt se igen, se nem, inkább elkente valamivel. Szerintem titokban lottózik…
No comments:
Post a Comment