Íme egy újabb történet, ami egy másik híres festményből eredeztethető. Mert ha Leonardo da Vinci nem festi meg az utolsó vacsorát, Milánó vonzereje egyből megfeleződne és kit érdekelne a ma odalátogatók közül, hogy valamikor a XV. század végén élt itt egy borosgazda... Főleg Itália ezen szegletében, ahol megszámlálhatatlan borosgazda élt, él és élni fog! És mégis, a biológusok tizenegy évig pepecseltek míg sikerült újra kitenyészteniük a génállományában is korhű szőlőtőkéket és újratelepítették a kertet.
A borsogazda neve: Leonardo da Vici. A Sforzáktól kapta ajándékba a palotát és a hozzá tartozó kertet milánói évei alatt. Itt élt, dolgozott és kertészkedett. Ha elfáradt, körülnézett és minden alkalommal szeme elé ötlött a Santa Maria delle Grazie kolostor szépen formált tömbje. Jóformán szomszédeok voltak. Így, amikor a kolostorban lakók eldöntötték, hogy a refektórium falára megfestetik az utolsó vacsora jelenetét mi sem volt természetesebb, mint hogy átsétáltak a szomszédban lakó festőhöz és megrendelték a munkát. A festő elvállalta és három év múlva megszületett a világhírű alkotás.
Pár évre rá Leonardo elköltözött Milánóból. A palotába új lakók költöztek és a századok során változhatott is az eredeti berendezés. Leonardo szelleme viszont máig meghatározza helyet. A ma ott lakók időnként megnyitják a házat és a kertet a kiváncsiaknak. Így került az emberem útjába is egy milánói kiszállás során.
A palota belülről:
Az udvar:
Az udvarból látható Santa Maria delle Grazie kolostortemplom tömbje:
No comments:
Post a Comment