Hírszemle

A vásárcsarnok

 Londonban, a Royal Victoria dokkoknál már kivirágzott a magnólia. Langymeleg tavaszi napsütésben sütkéreznek az emberek és harisnya nélkül, csak úgy ujjatlan ruhában járnak már sokan. Itt a tavasz!

Idefele angol újságot olvasgattam, próbáltam felszívni a napi híreket, íme:

• A Vaslady nyoncvanvalahányadik szülinapját ünnepelte és egy cikkben végigkísérték egy napját. A képeken tökéletes frizurával, elegánsan ül egy padon - eddig semmi új - és melegen paskolgatja a kutyáját. Ez már új, már szinte érzelmes jelenet. Ehhez lehet, hogy kellett ez a sok év és hogy nagyon megkopjon a rövidtávú memóriája.
• Sir Philip Green - ki ő? Egy piszokul gazdag, olcsó ruházatokat áruló üzletlánc tulajdonosa - betöltötte a 60. évét. A szülinapi bulin jelen voltak aktuális celebek, ünnepelt modelek mint Naomi Campell, vagy olyan színészek mint Leonardo di Cabrio. Négy napig folyt a dinom-dánom egy Mexikó-i tengerparton és az egész állítólag 6 milcsibe került, de nem forintban hanem fontban...
• Egy anya három fia közül kettő autista. Kemény, felnőtt testek teljesen érinthetetlen lélekkel, sőt, egyikük igen agresszív tud lenni ha megzavarják. Ezért néha kék foltok virítanak a családtagokon de még soha egyiket sem kellett kezeltetni emiatt. "Olyan vagyok mint egy homokzsák" nyilatkozta az anya. "Büszke vagyok a családomra."
• Northamtonshire-ben 12 buszsofőr 3 év lottózás után megütötte a főnyereményt, az EuroMillions jackpot-ot, összesen 38 millió fontot. Már a húzás estéjén felhívták a főnöküket és bejelentették, hogy másnaptól egyikük sem megy többet dolgozni! Hát a helyi buszvállalat apraja-nagyja be kellett álljon a "rendbe", hogy ne omoljon össze hirtelen a szolgáltatás...

Ilyenek történnek Angliában mostanában.
Tegnap a királynő ünnepi beszédet mondott a gyémánt jubileum alkalmából, az idén lesz 60 éve, hogy megkoronázták. Újra kinyilvánította hogy továbbrais az országot és a népet fogja szolgálni. Vajon az elkövetkezendő 60 évre gondolt előre mikor ezt mondta?! Ki tudja, Angliában elég lassan változnak a dolgok.

Egykori, bronzba öntött emberek vegyülnek a maiakkal

Az egykori dokkok ma lakóépületek egy hatalmas vásárközpont körül tele szállodákkal és vendéglőkkel. A régi darutestek megmaradtak és csak "díszek", elmékeztetők csupán

Malacuk van?

A MALEV-el ellentétben az EasyJet virágzik. Persze mindent megragadnak, hogy növeljék a bevételeket: legújabban kaparós sorsjegyet is árulnak a feldélzeten.
Nagy reményeket fűzhetnek hozzá, mert kétszer is bemondták mielőtt a kocsit végigtolták a soron, hogy akár 10 000 angol fontot is lehet nyerni. Sőt, magyarul is lejátszották! és ez volt az egyetlen magyar szó a hangosbemondóban. Miért kinlódni a biztonsági bábszinházzal még magyarul is! Azt neki, kaparós sorsjegyet :)

Régiségek - A jegy

A kalauz benyit a teli fülkébe és kéri a jegyeket. Mindenki kezében ott a sajátja és maga előtt magasra tartva nyújtja oda. Ő lyukaszt, visszaadja a jegyet és nyúl a következőért. Én a bejárat mellett ülök, a kör nálam zárul. Nyújtom a jegyem, ő rutinosan elveszi. Rámnéz és mikor felismer meglepetésében felkiárt:
- Hogy verjen meg a szerencse! Nem láttad, hogy én vagyok a kalauz? Miért vettél jegyet?
............
Ez nem álom. Ez így volt. Én bele is pirultam de nem azért mert a többiek is hallották, hanem egyszerüen azért, mert vettem jegyet. Mert ha a kalauz a barátod és te veszel jegyet az olyan volt, mintha a homlokodra tűztél volna egy élhetetlenségi bizonyítványt. Ez még a stréberségnél is több volt a '80-as évek Romániájában.  Ez egyenesen a túlélési ösztön hiányát jelentette. 
Mindennapi kis csalásaink közé tartozott ez is, hogy a vonaton nem mindig vettünk jegyet. Jegy nélkül az ember ritkán utazott fülkében, legtöbbször kint állt a folyóson és leste a kalauzt. Előre tudtuk, hogy melyik vonalon mennyit "illik" adni zsebbe, kézbe, csak úgy lazán lefordított tenyérrel miközben elnéztünk a kalauz válla felett és fogunk között sziszegtük, hogy "köszi". A kalauz arcán az acélos vonások meg sem rezdültek ahogy elsűlyeztette a galacsinná gyűrt papírpénzt. A gyakorlottabbja egy hirtelen pillantással még ellenőrizte, hogy rendben megvan-e a tarifa és továbbállt. Ettől kezdve az ember "védelem alá került" és akár ülőhelyet is kereshetett  magának a "megvásárolt" vagonokban.

Mert túlélni ugye, kell...

Kirakat harmadszor

A balettcipő üzlet kirakatát átrendezték a Rue de la Paix-n. Új színek, új formák, új történet. Így nézett ki mikor előszőr arra jártam és így nézett ki mikor másodszor láttam. Ma így néz ki:

 

Helyzet van!

Uram, ön nyert! Gratulálunk. Sikerült a messzi Japániában megvásárolnia a megfelelő kütyüt és azt összeraknia egyedül! a szálloda szobájában. Hiába a sok kandzsi a használati utasításon és a csatlakozók szép száma, addig dugdosta egyiket a másikba, addig variálta a lehetőségeket míg eltalálta a megfelelő variációt és felgyúlt az internet! Kitartásának jutalma, hogy legyőzheti a 9000 kilóméter távolságot és végre beszélhet a családjával Skype-on.

Tanulság: a szükség növeli a kreativitást. Néha már paradoxon, hogy mennyire védekezünk a hasonló helyzetektől körültekintéssel, sok jajistenemmel és hasonlók.  De ha már benne vagyunk, az áramköreink remek új kapcsolatokra képesek. Bármi messzemenő következtetés nélkül, eszembe jut a párizsi reptéri óra, hát ott ez egy mindennapi össznépi játék és adrenalin-fröccs. Szóval bátorság! :)
Íme egy másik példa: az európai csatlakozó és az angol konnektor "találkozása" egy multifunkcionális adapteren keresztül. Ma már tudom, hogy a multifunkcionalitás hátrány mert semmi nem működik igazán. Előszőr ezt kellett megoldani, csak utána jöhetett a többi.

 

Kihívás

Este az autó leparkol a zöldséges előtt és kiszáll belőle a két utas. A sofőr odaszól, jobban mondva átkiált az utasának:
- Hol van a te hátizsákod?
- Hogyhogy hol? A lábamnál, az első ülésnél.
- Miért nem tetted be a csomagtartóba? Az enyém ott van.

Miközben haladnak a zöldséges fele a sofőr megnyomja a távirányítót de véletlenül nem a "bezár" hanem a "kinyit" gombot! Hátra sem néznek és nem veszik észre, hogy az autóban felgyúlnak a fények és egy darabig égve is maradnak, mint ilyenkor szokott.

Hát ez az igazi kihívás! Mert mint kiderült, állt ott egy fazon és végignézte a jelenetet. Ránézhetett a nyitott autóra és mit gondolhatott előszőr? Talán várt egy kicsit mert azt hitte, hogy ez csak egy teszt? Végülis a legnagyobb teszt az élet maga és benne az összes helyzet amivel szembe kerülünk. Ezt a kihívást most mi kerítettük elébe és ő a várakozásoknak megfelelően cselekedett: ellopta a két hátizsákot.

Azt is mondhatnám, hogy az élet a megszokott kerékvágásban haladt előre aznap este.

Csőd

Ma reggel leállt a MALÉV.
Izgalmas lesz hogyan tudnak átnavigálni egy új cégbe ha igaz és újraindítani az egészet. A szomszédom által én is érintett vagyok a dologban mert ő egy lelkes MALÉV pilóta - volt.
Mint utast szerencsére nem érint a dolog, nincs semmiféle MALÉV jegyem az elkövetkezendőkre. Ez jó! Mert mi történne vele? Eldobhatnám a sunyiba és vehetnék helyette egy másikat máshol, ha mindenképpen utazni akarok. Ez az utasok sorsa. A MALÉV maradék pénze csak arra elég, hogy a kintrekedt utasokat hazaszállítsák még vagy két napig.

Tapasztalatból beszélek, már belefutottam hasonló csődbe. A jegyem úgy ahogy volt elveszett és hiába minden uniós szabályzat, nem kaptam vissza semmit. A légitársaság - egy svéd fapados - csak azt vállalta, hogy az ő járatán Budapestre érkezett svédeket hazaviszi a csődbejelentés után három napig. Slussz. A budapesti lakós érezze magát szerencsésnek és üljön otthon.

Emlékszem, melózni készültem Stokholmba. Indulás vasárnap, hétfő-kedd meló és szerda vissza. Ilyenkor mindig jó előre beszerzi az ember a jegyeket és sakkozik, hogy milyen járat, mennyi pénzért, stb. A legjobb variáció ez a svéd fapados volt oda és vissza MALÉV, ilyen jegyek lapultak a zsebemben mikor idulás előtti péntek este felhívtam a stokholmi barátnőmet, hogy találkozzunk vasárnap. És ezzel micsoda szerencsém volt! Mert ő véletlenül hallott már a csőtbejelentésről és figyelmeztetett. Igy, ilyen közvetlenül és egyszerüen jutott tudomásomra, hogy a zsebemben a repjegy semmit sem ér...
Rögtön nyomás a weblap, ahol a jegyet vettem. A weblap a legrugalmsabb dolog a világon: már ott díszelgett rajta egy nagy "SORRY" és tudatják, hogy egy norvég fapados még szombaton és vasárnap hazaviszi a Budapesten rekedt utasokat. És aki nem svéd annak duplán sorry. Elkezdtem kétségbeesetten telefonálni a budapesti reptérre, de senki nem tudott semmit. A reptéri információ csak igazolta a járatcsérét de hogy hogyan tovább? Azt teljesen rám bízták.
A gyomrom összeszorult, a véremben megtízszereződött az adrenalin. Kutattam a megoldást a végkifejletet. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy stokholmi irodában dolgozom hétfőn és kedden, bármilyen más variáció elképzelhetetlennek tűnt. Még ezzel a nagy akadállyal az orrom előtt is, ezzel az ezernél több kilóméteres "árokkal" magam előtt amit át kell hidalni, lépni, ugrani valahogy. Valahogy, mert repülő nincs.  Talán egy parázson tartott paripa vagy egy hétmérföldes csizma...
De vissza a földre. Vissza a reptéri menetrendhez és gyorsan megnézni melyik légitársaság viszi haza az ittrekedt svédeket? Íme egy teljesen új név: Norwegian. Irány a weblap, hátha lehet jegyet venni a maradék helyre.... de a weblap csak norvégül tud! Micsoda pech. Egy újabb fapadosba botlottam, egy "újszülöttbe" amelyik még nem "tanult meg" angolul. Talán a svéd barátnőm tud segíteni... és tudott: egy órás telefonos szeansz után megszületett a megoldás. Mindketten beültünk a kompjúter elé, a Norwegian weblapjával az orrunk előtt. Ő Stokholmból fordította a szöveget és diktálta mit csináljak én itt Budapesten. Mint az anfabétáknak: látod azt a piros téglalapot benne írja Sok? Az 'o' betű át van húzva? Oda klikkelj! Én Budapesten klikkeltem és szófogadóan x-eltem ahova kellett. És végül a nyomtatóból kizörgött a végeredmény: egy vadonatúj repjegy. Húhh! Nagy fegyvertény volt.

A visszautam MALÉV járaton MALÉV jegy volt. Akkor szerencsémre, de most! Most nem örülnék neki annyira.
Sajnos...